Erkölcsi válságban a magyar média?
A rend akarása
2005. augusztus 18. csütörtök, 10:43
A magyar sajtó kétségbeejtően rossz erkölcsi állapotban van – legalábbis ez derül ki több, a közelmúltban megfogalmazódott, változtatást sürgető elemzésből. Míg a jobboldal elképzeléseit összegző Szent István-terv szigorú korlátozásokkal és egy felügyeletet gyakorló társadalmi szervezet felállításával terelné jobb útra a magyar médiát, a szakmai szervezetek egy része az állami intézmények képviselőivel közösen újságíró kamara felállítását tervezi.
„A média egészét szigorú erkölcsi felügyelet alá kellene helyezni.” Ezt a sort nem egy sajtótörténeti dokumentumból idézzük. A mondatot a néhány hete nyilvánosságot kapott Szent István-terv Tömegtájékoztatás és népbutítás című – a jobboldal médiapolitikai terveit összefoglalni hivatott – fejezetében Pálinkás József fizikus írta. Az Orbán-kormány oktatási minisztere rövid, néhol az „órendszer” műsorpolitikájára is nosztalgiával emlékező elemzésében elsősorban a bulvársajtót és a kereskedelmi televíziókat okolja azért, hogy a média az „erkölcsi hanyatlás” időszakát éli.

Az Orbán Viktor megrendelésére készült tervezetet megfogalmazó Professzorok Batthyány Köre szerint egy minden sajtótermékre nézve kötelező etikai minimum elfogadására lenne szükség. Ennek betartását egy társadalmi szervezet felügyelné, melyben olyan nagy elismertségű szervezetek képviselői kapnának helyet, mint a Magyar Tudományos Akadémia, az Írószövetség, a szakmai kamarák és az egyházak – nyilatkozta Pálinkás József, aki abban is bízik, hogy egy ilyen testület a szerinte rosszul működő ORTT jelenlegi, a politikai pártok képviselőiből álló kuratóriumával ellentétben tekintélyénél fogva is ki tudná kényszeríteni a szabályok betartását.

A média hatalma ellen

Létező veszély az a lehetőség, hogy a média, a sajtó „hatalma” személyiségtorzulást, véleményformálást, gondolatbefolyásolást, akarathajlítást képes végezni az egyénnel szemben – ezt már nem a Szent István-terv, hanem Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa fogalmazta meg. Az ombudsman éppolyan elkeserítőnek ítéli meg a média etikai és erkölcsi színvonalát, éppúgy súlyos problémának tartja a bulvársajtó terjedését, mint a professzorok tanulmánya. Lenkovics Barnabás a megoldást egy újságíró kamara felállításában látja.

Mivel a médiát is magába foglaló információszolgáltatás egyre inkább önálló hatalmi ágnak számít, a hatalommegosztás modern gyakorlatát jelentő fékek és ellensúlyok rendszere szerint szükség lenne annak intézményes kontrolljára, indokolja más oldalról is a kamarára vonatkozó elképzelését az ombudsman.

Az újságírói kamara megalakításának ötlete a rendszerváltás óta már többször felmerült, a törekvést a szakmai szervezetek képviselőinek egy része most is örömmel fogadta. Ők elsősorban hatékony érdekképviseletet és a sajtószabadság kiteljesedését várnák attól, hogy egy közös intézmény megfogalmazza, ki számít hivatásos újságírónak és ki nem, továbbá ettől a formációtól remélik az újságírók számára kötelező érvényű etikai szabályok betartását is. A MÚOSZ, a Magyar Újságírók Közössége (MUK), a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKUSZ) és a Sajtószakszervezet 2000-ben e célok jegyében hozta létre az Etikai Együttműködési Testületet és dolgozta ki a Közös Etikai Alapelveket. „Nem reméltük azonban, hogy ettől megváltozik az újságírás helyzete” – mondja Halák László, a MÚOSZ Etikai Bizottságának elnöke, hozzátéve, ezért is támogatja az Etikai Együttműködési Testület a sajtókamara létrehozását.

Érvek és ellenérvek

Az ombudsman és a szakmai testületek tavaly ősszel találkoztak, hogy körvonalazzák a kamarával kapcsolatos elképzeléseiket. Minden résztvevő egyetértett abban, hogy a megalakítandó szervezetet semmiképpen sem lehet – például az ügyvédi vagy orvosi kamarához hasonlóan – kötelező tagságúvá tenni, mint ahogy abban is megegyezésre jutottak, hogy a tragikus történelmi előzmények miatt a szervezet nem a Sajtókamara nevet kapná. (Lásd A sötét múlt című keretes írásunkat a szöveg alján.)

A kamarai formáció tervével ezután a MÚOSZ Elnöksége és Érdekvédelmi Bizottsága is foglalkozott. A kezdetleges tervet az elnökségi tagok közül többen is fenntartásokkal fogadták, az Érdekvédelmi Bizottság pedig februárban határozatban mondta ki, hogy nem támogatja a kamara létrehozására irányuló elképzeléseket.

A sajtómunkás felelősségéről
„Nem szorul különösebb hangsúlyozásra az, hogy a sajtónak, milyen döntő jelentősége van a nemzet szellemi és erkölcsi világnézetének kialakításában. A mai kor lelkületi, társadalmi és gazdasági berendezkedésében, amikor az élet erőltetettebb ütemű menete miatt a mindennapi élet gondjaitól fokozottabban meghajszolt átlagembernek, tehát a nagy tömegnek sem elegendő ideje, sem módja, sem kellő hangulati nyugalma nincs arra, hogy a sajtó tudósításait és egyéb közleményeit kellőképpen megbírálja, mérlegelje, vagy éppen ellenőrizze, fokozottabb mértékben előtérbe kerül a sajtó irányító szerepe. Fokozottabb jelentősége van tehát a sajtó munkásait terhelő felelősségnek.”
Forrás: A társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló 1938-as XV. törvény részletes indoklás 2. paragrafusa
„Egy újságíró kamara félkész demokráciánkban veszélyesebb játék a sajtószabadsággal, mint azt a kamara jó szándékú hívei elképzelik” – nyilatkozta az eMasának Horváth Sándor, a MÚOSZ elnökségének győri tagja. – „Az önkéntes tagságú szerveződés a mai újságíró szervezetek címkéjének átfestése lenne, a kötelező pedig áttételesen, de nagyon is konkrétan korlátozná a lapkiadás, az egyéb médiaalapítás szabadságát. Trójai faló módján visszahozná az „órendszer” Tájékoztatási Hivatalából szinte mindazt, ami megszüntetését indokolta.
Az sem mellékes hogy a Szent István Terv sajtóval foglalkozó részének érvrendszere és az 1938-as jogi szabályozás szövege félelmetesen hasonló, árulkodó. Lényeges kivétel a származási megkülönböztetés hiánya. A Szent István Terv, ahogy kivettem, háttérben az összefonódott állami-gazdasági hatalommal jogilag-szellemileg szinte kiskorúsítaná a sajtót az MTA, más civil szervezetek és az egyházak gyámkodása alatt. Az új elnevezésű kamara lehetne a járóka” – fogalmaz Horváth Sándor.

Halák László ugyanakkor azt várná a szervezettől, hogy világossá tegye, ki számít hivatásos újságírónak és ki egyszerű állampolgárnak. Ezzel, mint mondja, egyértelművé válna, hogy a közéleti személyiségek kinek kötelesek nyilatkozni, és kinek nem. Az önkéntes tagság azzal a kötelezettséggel is járna, hogy a kamara által hivatásosnak nyilvánított újságíróknak be kellene tartaniuk az elfogadott etikai elveket, így a nekik nyilatkozók is biztosítva lennének afelől, hogy az álaluk elmondottakat az újságírók tisztességesen írják meg.

Nem csak etikai fórum

„A pályát elárasztották azok az emberek, akik nem alkalmasak rá” – panaszolja Kósa Csaba, a MUK elnöke, remélve, hogy a kamara rendet vágna ezen a téren, és például egy showmant nem lehetne újságírónak nevezni. Arra a felvetésünkre, hogy az önkéntes tagságú kamara nem róhatna olyan kötelezettséget a munkaadókra, hogy csak kamarai tagokat alkalmazzanak, így a helyzet nem biztos, hogy javulna, Kósa elismerte, hogy „ez a tervezet gyenge pontja”, ám hozzátette: reményei szerint a meghatározó sajtóorgánumok számára idővel erkölcsi kényszer lenne, hogy csak kamarai tagokat foglalkoztassanak.

Az újságírószervezetek az etikai elvek érvényesítése mellett a kamara fontos feladatának tartanák az újságírók hatékony érdekképviseletének megvalósítását is, az újságíróképzés egységesítését, a pályára bocsájtás feltételeinek meghatározást, és remélik, hogy a kamara a befizetett tagdíj fejében utazási kedvezményket, alacsony nyugdíjkorhatárt is biztosíthatna tagjainak.

A kamaráról született tervek egyelőre nem árulkodnak arról, hogy ki döntene a tagság feltételéről, a betartandó etikai szabályokról, hogy a kamara milyen formában működne, létrejötte hogyan érintené a jelenleg is működő újságíró szervezeteket, mi garantálná azt, hogy a csak törvénnyel létrehozható intézmény nem állami hatóság, hanem az önkormányzatiság elvén működő szervezet lenne.

Petrétei József igazságügyi miniszter az októberi megbeszélésen ígéretet tett arra, hogy amennyiben a kamara tervezete eloszlatja alkotmányossági aggályait, és letisztul, hogy a kamarát milyen közhatalmi jogosítványokkal ruháznák fel, támogatni fogja az azt létrehozó törvény megszületését.

Kamara helyett klubot?

A mai parlamenti erőviszonyok között nagyon kicsi a valószínűsége olyan egyetértő többség létrejöttének, amely a kamarai törvényt elfogadná – ismeri el Halák a terv és a realitás közti távolságot. A MÚOSZ Etikai Bizottságának nevében ezért tervezetet készített az Etikai Együttműködési Testület tagjainak egy úgynevezett Elitklub felállításáról. Mint mondja, ezzel a szevezettel is eleget lehetne tenni az Európai Tanács azon közgyűlési határozatának, amely az újságírói etika ellenőrzésére hivatott önszabályozó testületek felállítására buzdít. Tervei szerint a Hivatásos Újságírók Elitklubját az Etikai Együttműködési Testületet létrehozó újságíró szervezetek hoznák létre, majd a klub megfogalmazna egy szigorú etikai kódexet, melyet minden önként jelentkező klubtagnak be kellene tartania.

Kicsi a valószínűsége azonban annak, hogy az Elitklub megalakul – legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a kamara tervével egyetértő Magyar Újságírók Közössége ezt a tervezetet hibásnak tartja. Egy ilyen Elitklubnak az lenne az eredménye, hogy árkot ásna a tagok és a többi újságíró között, és csak ellenségeskedést szülne – osztotta meg velünk véleményét Kósa Csaba.

Kérdés, hogy a megálmodott, nem kötelező tagságú kamarának nem ez lenne-e az egyetlen eredménye. A sajtószervezetek és az érintett állami képviselők várhatóan még az ősszel egy konferencián tovább finomítják az egyelőre homályos elképzeléseket.

A sötét múlt
Az 1939. június 23-án megalakult Országos Magyar Sajtókamara rövid története során mindvégig elválaszthatatlan volt a keresztény-nemzeti fajvédő ideológiától és a zsidóellenességtől. Létrehozását az 1938. XV. tc. – az úgynevezett első zsidótörvény – második paragrafusa rendelte el, megfogalmazva, hogy újságírói munkakörben csak a felállítandó Sajtókamara tagja alkalmazható. Megszervezése már a második zsidótörvény alapján valósult meg, a törvény a zsidónak minősítettek arányszámát a Sajtókamarán belül 6%-ban maximalizálta.
A kamara felállításának szükségességét megfoglamazó tervezet fogalmazása – miszerint a sajtószabadságnak megfelelő erkölcsi függetlenség biztosítása érdekében van szükség az újságírói hivatás védelmének intézményes biztosítására – zavarbaejtően hasonlít a mai tervezetek indoklására.
A Sajtókamara elnökévé azt a Kolosváry-Borcsa Mihályt választották, aki a kamara felállítása előtt elvégezte a sajtóstruktúra „átalakítását”, több mint 400, zömében baloldali-liberális lapot szűntetve meg. A Kamarába bárkit felvettek, akinek valaha is megjelent írása, feltéve, hogy megfelelő politikai nézeteket vallott – az újságíróknak pedig a kötelező tagság miatt egzisztenciális érdekük volt, hogy tagnak jelentkezzenek.
Fennállása alatt a Sajtókamara intézkedett szociális kérdésekről – szabályozta a minimális illetményeket, a nyugdíjintézeti járulékot és az adófizetési kötelezettségek arányát –, gondoskodott az újságíróképzés bevezetéséről, munkaközvetítő irodát állított fel, tagjainak kedvezményes utazási jegyet, adókedvezményt, családi pótlékot és hatékony érdekképviseletet biztosított, ám cserébe mindvégig ideológiai-politikai támogatást várt el.
A Kamara felállítása után átszervezték a korábbi újságíró egyesületeket is; a Magyar Újságírók Egyesülete az Országos Magyar Sajtókamara társadalmi intézményeként működött tovább, szervezeti önállóságát, hagyományos tagsága jó részét elveszítette.
Vorák Anita