Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2021. május 7.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
Hála Vona Gábornak!
2010. március 4. csütörtök, 18:45
A Jobbik elnöke nem köt szövetséget az újságírókkal. Udvariatlan, erőszakos, mellébeszél, rendre utasít. Figyeljenek Vonára, és sürgősen tanulják meg mindazt, aminek hiányára a közelében elszenvedett kudarcaik figyelmeztetnek! – írja az eMasa kritikusa a Magyar Televízió reggeli műsorában történteket elemezve.
Két közhely: 1) minden rosszban van valami jó; 2) minden jóban van valami rossz. Az előzőt valószínűleg kevesebb tapasztalat bizonyítja, mint az utóbbit, de mindkettőben van igazság. És mindkettő eszembe jut mostanában, amikor látom a média kínlódását Vona Gáborral. Mert hát a média – ahogy mondani szokták, ugyancsak közhelyszerűen – se lenyelni nem tudja, se kiköpni.

Ezt érzékelem annak az összejövetelnek az eMasában közölt tudósításából is, amelyen a szélsőjobboldalnak a nyilvánosságban való megjelenéséről értekeztek. Pontosabban arról, hogy mi is itt a comme il faut. A válaszkeresésben a legszívesebben azokhoz csatlakozom, akik e dilemmában a megoldást a szakmai problémák feltárásában és/vagy feladatértelmezésében keresik. Mert nagyon könnyű Le Pen-t emlegetni, tanulságos is lehet, ám sehova sem vezet, ha nagyvonalúan átsiklunk a lényeges különbségek fölött, amelyek Franciaország és Magyarország múlt századi történelme, (szélső)jobboldali politizálásának gyökerei, társadalmi támogatottsága, a demokratikus hagyományok ereje (és egyáltalán: léte), meg a két ország mai állapota, európaisága, aktuális vezető politikai erői között oly nyilvánvalóak. (Csakúgy, ahogyan nemrégiben például sajtónk nyugdíjügyben szajkózta a svéd modellt, „boldogan” téve eleget a témában a különféle politikai erők rendeléseinek, ahelyett, hogy utánajárt volna, hogy ez a modell Svédországban kiknek, hogyan, mióta, miből, mennyiért, stb. Ez nagy strapa lett volna, kétségtelen, csak éppen a hivatás tárgya, mondhatnám a tájékoztatás alapvető kötelessége.)

Tehetségesen kezeli a médiát...

Megjelent hát a radikális jobboldal a közéletben, s volt nagy csodálkozás, pedig a kedélyes kordonbontás, a fényesre csiszolt szimbólumokkal és a tisztátalanul sokértelmű kifejezésekkel való destruktív dobálódzás, továbbá minden igazi baloldaliságtól mentesített, nyolcévi kormányzási impotencia, és az általános – a politikai elitből startolt – morális válság szinte automatikusan tárta előtte szélesre a kapukat. És megjelent a médiában is, de ennek az egyébként logikus fejleménynek most csak egy szűk szeletére: Vona Gábornak a közszolgálati tv-ben való fellépésére utalok. Vona ugyanis nagyon tehetségesen kezeli a médiát, noha európai politikusi mércével mérve nem szalonképesen.



A neki feltett kérdéseket valamiféle választéknak tekinti, amelyek közül kiválaszthatja a kedvére valót, a többit pedig vagy nem hallja meg, vagy minősíthetetlennek minősíti, vagy – ha mindez nem volna elég –, fordít a szituáción: feladat- és szerepértelmezési zavart mímelve ő tesz fel kérdéseket. De azokat aztán erőszakosan.

Az eMasában már korábban megírtam, miként és főleg miért küldhette el Betlen Jánost Izráelbe, amelyen igencsak megsértődött a szakma, noha ennek fő oka Betlen egy korábbi „engedékenysége” volt, amelyet Vona fentebb jelzett „stílusával” szemben tanúsított. A napokban pedig a Ma reggel Össztűz című műsorában könnyed kézzel „kötötte csokorba” a három, előbb-utóbb már csak hápogó újságírót, sőt az MTV műsorvezetőjének ő tett fel kemény – ráadásul eldöntendő – kérdést, amelyet mindaddig következetesen ismételt, amíg a kollegina irányultságában jó, de tartalmában erősen „hézagos”, egyetlen nem-mel felelt, nem csoda, hogy Vona igen-je meggyőző replika lehetett.

Természetesen, joggal várhatjuk el a közszolgálati médiától, hogy egyszer valaki már mondja meg: „Drága Elnök Úr! Ön a pártja vagy a saját televíziójában megválogathatja a kérdéseket, amelyekre válaszolni óhajt, sőt azt is elintézheti, hogy Ön kérdések nélkül, zavartalan monológ formájában hirdesse tanait. Azonban ez itt közpénzből közszolgálat, és mi kötelesek vagyunk azokat a kérdéseket is feltenni, amelyeket olyan – adófizető! – nézőink is feltennének, akik esetleg nem rokonszenveznek az Ön politikájával, nézeteivel. Így hát ne minősítse a kérdéseket, bennünket se óhajtson kirekeszteni szíves érdekelődése köréből, mi ugyanis nem személyes kellemetlenkedésből, hanem közszolgálati újságíróként végezzük a munkánkat.”

Nyilatkozók és nyilatkoztatók szövetsége

Sajnos, dőreség feltételezni, hogy akad kolléga, aki a magyar közszolgálati médiában, ha nem is pontosan a fenti szöveget, de ezt a gesztust képes volna megtenni. És éppen ezért tartozunk hálával Vona Gábornak. Megjelenése ugyanis segít nyilvánvalóvá tenni azokat a szakmai gyengeségeket és hiányokat, amelyek cseppet sem új keletűek.

A Ma reggel elődje, a Napkelte ugyanis nem Verebes István légzéstechnikai és artikulációs nehézségei, nem Apáti-Tóth Kata elhatalmasodó pikírtsége, szegény Lakat T. Károly elgyengülése vagy a Gyárfás-interjúk irritáló verbális nyomásgyakorlása miatt vált szakmailag mind silányabbá (a napokban, egy show-műsorban Verebes ezt az évtizedét így minősítette: „az nem én voltam”!), hanem azért a kimondatlan szövetségért, amelyet most Vona nem hajlandó vállalni. Amelyet nyilatkozók és nyilatkoztatók kötöttek.

Én elnézem neked, hogy hülyeségeket kérdezel, te elnézed, hogy hülyeségeket válaszolok. Én elnézem, hogy alig tudsz valamit az interjú tárgyáról, te elnézed, hogy nem a kérdéseidre válaszolok, hanem csak elszavalom a pillanatnyilag aktuális mondókámat, amit egyébként már annyiszor elmondtam, hogy magam is unom. Én megdicsérlek téged a kérdéseidért, kedvesen mosolygok rád, te pedig elsiklasz afölött, hogy mit mondtam én erről a témáról két hónapja vagy két éve, és véletlenül se kérdezed meg, mit tervezek mondani róla két év múlva. Ennek a kimondatlan együttműködésnek Dávid Ibolya a bajnoka, aki olykor még azt is eljátssza, hogy papírra jegyzi a frissen hallott kérdéseket – mielőtt nagy ívben megkerüli őket válaszában…

És ez Vonánál nem megy. A Ma reggel, sajnos, folytatja a Napkelte szakmai bizonytalankodásait és felkészületlenségét, interjúalanyai igen gyakran kénytelenek már első megszólalásukban helyreigazítani a kérdésben rejlő téves, pontatlan tényközlést, és ezen bájos eleganciával átsiklanak a műsorvezetők, holott ez égető szégyenük. Vona tehát nem köt fentebb jelzett szövetséget. Udvariatlan, erőszakos, mellébeszél, rendre utasít, de teheti! És ez a lehetősége minden korábbinál erőteljesebben igazolja, hogy mi minden tennivaló volna a közszolgálati médiánál – szakmailag.

Nem Torgyán doktor

Torgyánnal se sokra mentek kollégáink, de az bohóctréfa volt e mostani jelenetekhez képest. Arról nem is beszélve, hogy Vona nem elkoptatott arc, sőt – ennek megítélésében se lehetünk elfogultak – igen előnyös külsejű férfi, akinek egész megjelenéséből céltudatosság, erő és hit árad. Ki az a televíziós szakmában, aki merne ezzel nem számolni? És ki az, aki végre kezelni tudja mindezt a hiteles és pártatlan tájékoztatás szolgálatában.

Nem mindenkitől várható el, tudom. Attól semmiképp, akinél a szellemi fejlődés útja valahogy mindig az éppen aktuális hatalom irányába vezet. De mindazok, akik lelkesen, hivatástudattal, ügyszeretettel közszolgálatot vállaltak, figyeljenek Vonára, és sürgősen tanulják meg mindazt, aminek hiányára a Vona közelében elszenvedett kudarcaik figyelmeztetnek. Mert ez nem személyes kudarcuk csupán. Sokkal többről van szó.
Cserhalmi Imre
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek