Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. június 22.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
2002. április
„A másik fontosabb”
2009. január 20. kedd, 17:18
Fejek könyve címmel az Új Mandátum Könyvkiadó gyűjtötte kötetbe Nádor Tamás portréinterjúinak bevezetőit. A több száz – költői sűrűségével műfajt teremtő – cikkfej (lead, kopf) a beszélgetőtársak fizikai és szellemi alakját megjelenítve közelmúltunk eszme- és társadalomtörténetét idézi.
A múlt év végén elhunyt Nádor Tamás 2002 tavaszán adott interjút a Magyar Sajtónak.

– Minden, amit csinálok, végül is az önzés leküzdése – vallja a szerző. – A cirkuszi unterman szerepét kedvelem, aki igyekszik úgy állni, hogy aki a vállára támaszkodik, az a lehető legpontosabban és legteljesebben mutassa önmagát. A fasori evangélikus gimnáziumba jártam, ahol egyebek közt azt tanították, hogy a legjobban arra figyelj, aki mást mond vagy gondol, mint te, mert attól még tanulhatsz is.

– Sokan úgy tartják, a magyar értelmiségiek közötti nézetkülönbségek mára áthidalhatatlan szakadékká mélyültek, a könyvben ugyanakkor politikai és esztétikai ízlésükben markánsan eltérő emberek szerepelnek.

– Annak idején divatban volt különböző írókat elítélni, mert politikai nyilatkozatokat tettek. Nekem erről az jut eszembe, hogy például Dos Passos finoman fogalmazva fasisztoid gondolkodású volt, de ha valaki remekművet ír, akkor azt mondom, hogy engem elsősorban az érdekel. Bent voltam a minap a Magyar Rádióban, köszöntem valakinek, tettem három lépést és egy másik kollégám megkérdezte: „Te ennek köszönsz?” Mondtam is, hogy nem vagytok normálisak. Még a kormánybiztosi kinevezése előtt fent jártam Nemeskürty tanár úrnál és üdvözlésként megjegyeztem: „Nádor Tamás vagyok, a régi bőrömben”, erre ő azt felelte, hogy „nem is feltételeztem, hogy van másik bőröd”. Egy normális világ úgy működik, hogy a legkülönbözőbb emberek elmondják gondolataikat, ütköztetik érveiket, hátha kiderül belőle valami.

– A lírai sűrítésű cikkfejek mögül a könyvben hiányoznak az interjúk. Hagyományos életrajzokat nem mellékelsz, a beszélgetőtársak foglalkozását gyakran csak a tartalomjegyzékben leli meg az olvasó. Nem fenyegeti ez a könyv sikerét?

– Volt egy időszak, amikor azt a hazugságot próbálták elhitetni, hogy itt az egész nép olvasni fog. Nyilvánvaló, hogy ez nem a széles nagyközönséghez eljutó könyv, ahogy egy verseskötet sem az márpedig ezeket a cikkfejeket talán szabadverseknek, egyperces novelláknak, kisesszéknek tekintem. Ezek a kis írások nem mondanak sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy bizonyos embereket ekkor és ekkor így láttam. Amit leírok, az mindig az életművekre és egy-egy személyiségre támaszkodik. Tehát remélem nincsenek benne linkségek, vagy öncélú. színes fordulatok.

– A kézfogás aktusa többször is megjelenik a könyvben. A személyes találkozás legalább annyira fontos, mint az olvasmányélmény?

– Először valóban olvasóként ismerem meg a kérdezetteket, annyira, hogy az ismerkedés néha játékká is válik. Amikor aztán leülünk beszélgetni, engem is megismerhetnek. Elmondok magamról annyit, amennyi szükséges. Voltaképp szeretem ezeket az embereket, és talán ezt meg is érzik, mintha – bocsánat – egy díványon feküdnének, mindent elmondanak magukról. Ezen kívül soha nem ta¬pasztalták. hogy bárkit le akarnék leplezni. A karaktert szeretném a magam módján megírni. Bántani senkit nem akarok. Meglehet, ez kissé régimódi, de úgy képzelem, a világ is jobban működne egy picit, ha észrevennénk, nem vagyunk olyan fontosak. A másik ember is fontos, sőt sokkal fontosabb nálunk. Mert mindenkiben van valami érdekes vagy izgalmas. Beszélgetni szeretnék, nem minősíteni.
Bellai László
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek