Nem csak végezni, szeretni is a munkát
2012. március 12. hétfő, 14:32
Biztató tény, hogy nő az újságírást oktató magyar nyelvű könyvek száma, mert jelzi, hogy az ösztönös gyakorlatot a módszeres tanulás rovására túlértékelő, a világ más tájain már régóta avíttnak minősült szemlélet visszaszorulóban van. Az eMasa recenziója Daniss Győző Újságíróiskola című könyvéről.
Gyakorlati útmutató, ígéri a könyv alcíme, és ezt úgy teljesíti – ebben némileg különbözvén a hasonló tárgyú és szándékú dolgozatoktól –, hogy kifejezetten, sőt csaknem kizárólag az írásra (átírásra, megírásra, stb.) összpontosít. Látványosan mutatja be, hogy azonos híranyag más és más fogalmazásban, milyen különböző szándékok, illetve közönség számára válhat relevánssá.

„Ezt a hírt nemcsak így lehetett volna megírni” – jegyzi meg a szerző, majd részletesen leírja és indokolja a lehetséges változatokat. Ugyanígy tesz – mutatis mutandis – a tudósítással, az interjúval, a riporttal, a műkritikával, a publicisztikával, sőt a címadással is. Konkrét íráskészség-fejlesztés ez az egyes műfajok mentén, mert úgy látszik, hogy a szakmai oktatás műfajfejezetekre való tagolásánál mindmáig nem találtak ki jobbat.

Nem győzi hangsúlyozni, hogy az újságírónak „számolnia kell azzal, hogy nincs minden lehetséges helyzetre érvényes recept”. Ez a mondat nemcsak a szerénység, hanem a mindenkori valósághoz alkalmazkodásra ösztönzés gesztusa is. Természetesen sok receptet tud és ad: módosítgatja a szöveget, hangsúlyt helyez át, szórendet fordít, alkotói szándékra mutat, érzékelteti, hogy a szövegmatériával éppen úgy lehet és kell dolgozni, ahogy agyaggal a szobrász, festékkel a festő. A szövegmódosítások, a vállalandó és lehetséges megoldások leírásában nagy pedagógiai türelmet tanúsít, ezért predikatív elemek nélkül képes demonstrálni, hogy ezt a munkát érteni, tudni kell, ám – ezzel nem ellentétben – kedvelni is nagyon lehet!

„Eljátszhatnék azzal a gondolattal” – írja egy helyen, azt sugallva, hogy a felkészült, sőt talán áldozatos munkában nagyon is helyénvaló lehet a játékosság. Daniss szereti, amit csinál, következésképp tiszteli és szereti azokat, akik ezt jól csinálják, illetve csinálnák. És bár talán egyszer sem írja le ezeket a szavakat: a könyv hivatástudatról és -szeretetről, az igényesség mindenek feletti parancsáról tanúskodik.

Példatára színes és gazdag: Móricz, Petőfi, Mikszáth, Márai, Kosztolányi, Móra, Bálint György szerepel a többi közt az „étlapon”, az idézett újságok sora pedig a Pesti Hírlaptól a Nemzeti Sportig terjed, kétségtelenül gyakrabban a régi, mint a mai lapok, ami nagyon is érthető: 2012-t írunk! Ám ez a – nevezzük így – diplomatikusság, vagy az esetleges sértődések, konfliktusok kerülésének szándéka a visszájára fordul, amikor teljes terjedelemben idézi az Élet és Irodalom 2005-ben megjelent glosszáját (szerintem a műfaj egyik iskolapéldája), de az abban szereplők nevét elhallgatja. Navracsics Tibor helyett XY-t ír, Orbán Viktor helyett Z-t, Verebes István helyett V-t.

A glossza arról szól, hogy Orbán akkori kabinetfőnöke, Navracsics és Verebes egy tévéműsorban latin szóként említették a genetikát, holott az görög. Vagyis – persze, gúnyosan – arról, hogy a mégoly művelt embereknek sem ajánlatos felkészületlenül szerepelniük a nyilvánosságban. Daniss a többi műfaj esetében is alkalmazza ezt a névtelenséget, azokban a példákban azonban nem megy szembe a műfajjal. De az említett írás névtelenül, sőt éppen az ismert közszereplők neve nélkül már nem is glossza, arról nem is beszélve, hogy ha van nyíltsisakos, kimondós, bátor szöveg, akkor a glosszáé mindenképpen az.

Ez a példa távolról sem jellemző a könyvre, hiszen Daniss sehol sem kerüli meg a szakmai problémákat, és ellentétben a manapság terjedő divattal, sohasem alkalmaz bon mot-kat konkrét vélemény és álláspont helyett. Lefegyverző pontossággal sorolja a mondani, a felelni, a kérdezni szinonimáit, a betűtípusokat, az írásjeleket, a riporternek szánt 17 (!) tanácsát.

Szakmatörténetileg is figyelemre méltó, sokatmondó a könyvet záró, a pályáról szóló idézetgyűjtemény Szatsvay Sándortól Bodor Pálig, tizenöt kiváló tollból. Feltétlen elismeréssel említendő a Kelen Károly által írt, A digitális újságíró című (záró)fejezet, amely erősen fogja növelni a legifjabb utánpótlás-generáció érdeklődését a könyv iránt. Amit ez nagyon megérdemel.

(Daniss Győző: Újságíróiskola – Gyakorlati útmutató. Tinta Könyvkiadó – Az ékesszólás kiskönyvtára, 2012. 164 oldal, 1490 Ft.)
Cserhalmi Imre