A közmédiumok működését és a médiafelügyeletet alapjaiban átalakító, alkotmányossági aggályokat is felvető törvénytervezetet a nyilvánosság bevonásával, a sajtószabadság európai normái alapján kell újragondolni – hangsúlyozza a zárószavazás elhalasztása mellett érvelve a MÚOSZ Elnöksége. A testület szerint a tartalomszabályozási részt módosító javaslatok iránya bíztató.
„Elismerve, hogy a mindenkori kormányzatnak kiemelt szerepe van a közmédiumok működtetésében, az európai normák szerint a kormány erős felhatalmazása nem értelmezhető úgy, hogy az a közmédiumokra gyakorolt meghatározó befolyás más kontroll befolyások teljes kizárását jelentse. Ez utóbbiaknak a törvény jelenleg ismert formájában intézményes garanciái nincsenek” – olvasható a MÚOSZ Elnökségének ma kiadott
közleményében.
Az állásfoglalásban a
„sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól” című – őszre halasztott – törvénytervezet bíztató irányú módosító javaslatai között megemlítik a tájékoztatási kötelezettség szűkítésének és a válaszadási jog felülvizsgálatának szándékát, a terjesztők felelősségének törlését, valamint az, hogy a jogalkotók „láthatóan szűkíteni igyekeznek a törvény hatálya alá tartozó internetes tartalmak körét”.
Az új szabályozás keretei között a MÚOSZ Elnöksége szerint – új elemként – „elengedhetetlen lenne a sajtóra jelenleg vonatkozó objektív felelősség felülvizsgálata, valamint a közpénzből működő írott és elektronikus helyi sajtó elhelyezése a közszolgálati rendszerben”.
A közlemény zárásaként – utalva más szervezetek hasonló nyilatkozataira – a MÚOSZ Elnöksége leszögezi: „a közmédiumok működését és a médiafelügyeletet alapjaiban átalakító tervezetről a zárószavazást el kell halasztani, az alkotmányossági aggályokat is felvető törvényelemeket a nyilvánosság bevonásával, a sajtó szabadságának elfogadott európai normái alapján kell újragondolni.”
Az MSZP is levenné a napirendről
Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja hétfőn kezdeményezi a házelnöknél, hogy vegyék le az Országgyűlés napirendjéről a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot – mondta Mandur László, az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-nek vasárnap.
Mandur László elmondta: a kezdeményezés célja, hogy megindulhasson a társadalmi vita a törvényjavaslatról. A politikus hozzátette: a társadalmi vitába a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló - "médiaalkotmánynak" nevezett - indítványt is be kellene vonni, szükséges volna együtt vitát indítani mindkét javaslatról.
Mandur László hangsúlyozta: a társadalmi vita szükségessége, valamint a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek tiltakozása mellett az is indokolja az előterjesztés levételét a napirendről, hogy az alkotmányossági aggályokat vet fel több szempontból is.