Több mint ezer olasz újságíró tüntetett csütörtökön az olasz lehallgatási törvény ellen, amely szerintük a bűnözőket segíti és szájkosarat tesz a sajtóra.
A sajtó munkatársai és a törvény más ellenzői a római Piazza Navonán gyűltek össze az olasz sajtószakszervezet (FNSI) felhívására. Milánóban és 30 másik városban is szerveztek tiltakozó megmozdulásokat. A tüntetéseket az olasz ellenzéki pártok és az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) is
támogatta.
„Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy ez a rossz törvény ne léphessen életbe – mondta
Roberto Natale, az FNSI elnöke. – Ez a jogszabály nemcsak számunkra, de a civil társadalomra nézve is veszélyes.” Az olasz sajtószakszervezet sztrájkot szervez július 9-re.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és médiamogul úgy gondolja, a törvényre a magánélet védelme érdekében szükség van. Az ellenzék szerint azonban a kormány lépéseivel a korrupció eltussolását szolgálja, hasonlóan ahhoz a Berlusconira „szabott” törvényhez, amely megtiltja a kormányfő perbe fogását hivatali ideje alatt.
A jogszabály egyik kifogásolt pontja az, hogy börtönbüntetéssel fenyeget mindenkit, aki engedély nélkül bárkiről hang- vagy filmfelvételt készít. Kivételt csak az olasz újságíró-kamara „professzionális újságírói” által tisztán zsurnalisztikai céllal készített felvételek képeznek. A szenátus által már elfogadott tervezet jelentősen korlátozná az ügyészek jogát ahhoz, hogy lehallgatásra adjanak utasítást.
Angelino Alfano igazságügyi miniszter ez utóbbi döntést azzal magyarázza, hogy tavaly például 120 ezer esetben engedélyeztek telefonlehallgatást, szerinte a lakosság ily nagy mértékű lehallgatása „abszolút indokolatlan”.
A tervezet – amelyről az alsóház július 29-én szavaz – hónapokig pihent a parlament előtt, és a kormány akkor porolta le újra, amikor az újságok kiszivárogtattak egy Berlusconi kabinetjét is besározó, nyomozási fázisban lévő korrupciós ügyet.