Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2020. augusztus 9.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
Meddig kell kikockázni a rendőrök arcát?
2012. július 13. péntek, 17:47
A hazai bírói gyakorlat alapján egy intézkedő rendőr, ha egy sajtófotón felismerhetően szerepel az arca, szinte biztos sikerrel perel kártérítésért. Egyes jogvédők és újságírók szerint ez az eljárás korlátozza a sajtószabadságot és a hatalom kontrollját, ugyanakkor egy bíró szerint a képmás közlésének semmi köze a demokratikus funkciókhoz. Mi lehetne az ideális kompromisszum, változhat-e a bírói gyakorlat, ha nem változik a jogszabályi háttér?
A CivilMédia és a Gőbölyös József Soma Alapítvány „A közhatalom gyakorlóinak képmáshoz való joga” címmel szervezett csütörtöki műhelybeszélgetésén Dojcsák Dalma, a CivilMédia jogásza elmondta, hogy várják a választ arra az alkotmánybírósági beadványukra, melyben azt szorgalmazzák, hogy a közhatalom gyakorlóinak képmása legyen közérdekből nyilvános adat, így szabadon közölhető. Dojcsák Dalma szerint a rendőrökkel kapcsolatban hasonló megoldás volna helyes, mint ami például a bírók esetében már életbe lépett: a bírósági eljárás során ugyanis a bírók, mint a közhatalom gyakorlói szabadon fotózhatók és a képmásaik kockázás nélkül publikálhatóak.

A jogász vitaindítójában hangsúlyozta, meg kellene változtatni a jelenleg a rendőrök képmásainak megítélésével kapcsolatos bírói gyakorlatot, mert korlátozza a sajtószabadságot és egyben gyengíti a hatalom ellenőrzésének funkcióját is.

A közhatalmat gyakorlók személyiségi jogai korlátozottak

Szabó Máté Dániel, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) jogásza amellett, hogy szintén változtatást látna jónak ezen a téren, azt a szempontot emelte ki, hogy nem kizárólag a rendőr magánszférája és a sajtószabadság konfliktusaként közelítendő meg ez a kérdés. Szabó szerint ez egy alapjogi kérdés, nem magánvita, amit lehet az információs szabadság (mely az egyes emberekről szóló információ feletti rendelkezés joga) és az információszabadság (azaz a közérdekű információhoz való hozzáférés joga) közötti konszenzuális állapot kereséseként is értelmezni.

A feladat ebben a felfogásban tehát az, hogy közös funkciót, érdeket kell keresni a konfliktusos pontok helyett, és ez lehet például a hatalom korlátozása. Így értelmezve tehát a rendőr személyiségi jogainak kérdése a háttérbe szorul, de Hegyi Szabolcs, a TASZ jogásza még ennél is élesebben fogalmazott, szerinte a közhatalmat gyakorlóknak valójában nincsenek is – így a rendőröknek sincsenek – személyiségi jogai, hiszen a közhatalmat képviselik.

A jogszabályok nem változnak, jönnek a kártérítés-vadászok

Szabó Máté Dániel és Dojcsák Dalma a bírói gyakorlat és a jogértelmezés megváltoztatásának fontosságát hangsúlyozó vitaindítóira reagálva Bodolai László ügyvéd azt mondta: a bírói gyakorlat megváltoztatását szorgalmazni nem elég, mert az valószínűleg úgysem változik meg, alapvetően jogalkotói szemléletváltásra van szükség.

Ráadásul ezt a helyzetet – tette hozzá – több ügyvéd tudatosan kihasználja, és módszeresen keresi azokat a lehetséges ügyfeleket, rendőröket, fegyőröket, akikkel pereket nyerhetnek. Jellemző stratégiájuk szerint először csak a „jogalapra mennek”, amikor pedig itt sikert értek el, továbblépnek a kártérítési igényre, tudatosan alámenve az értéknek, hogy hamarabb meglegyen a pénz. Bármennyire is visszás ez a helyzet, de addig együtt kell élni ezzel, amíg nem változik a jogrend – fogalmazott.

Képmás nélkül is kontrollálható a hatalom?

A beszélgetésen felszólalt a Fővárosi ítélőtábla egyik bírónője is, aki vitába szállt a jogvédőkkel. A bírónő szerint a kártérítés-vadászok jelentősége el van túlozva, mert az ilyen ügyekben nem több százezres, hanem jóval kisebb, átlagosan negyvenezer forint körüli összegekről van szó, tehát nem lehet ezt egy jelentős iparágnak tartani.

A bírónő amellett is érvelt, hogy szerinte miért nem érdemes megváltoztatni sem a jogszabályi környezetet, sem a bírói gyakorlatot. Mint mondta, a rendőrnek azért van joga arra, hogy megtagadja a róla készült képmás közlését, mert nem maga dönt arról, hogy odamegy-e egy helyszínre vagy sem, hanem kivezénylik. Továbbá a képmás szerinte nem feltétlenül fontos eleme a hatalom ellenőrzésének, inkább az azonosíthatóság (azonosító szám, egységhez tartozás követhetősége) a fontosabb szempont, azon belül is a rendőri egységek (és nem a rendőr mint személy) követhetősége, hiszen az esetleges szabályszegésekért is az egység felel, nem a személy.

Szabó Máté Dániel válaszában azt emelte ki, hogy az azonosíthatóság azért nem elég ebben az ügyben, mert nem a fegyelmi elszámoltathatóság a fő probléma, hanem a közhatalom láthatósága. Az ember is rendőröket lát – tette hozzá –, nem a rendőrséget. Akit a funkciója arra predesztinál, hogy más emberek felett hatalmat gyakorol, azt muszáj az embereknek látni, főleg, ha olyan intenzív, szoros és közvetlen kapcsolatban áll velük, mint mondjuk egy rendőr vagy egy bíró.

A sajtószabadság nem érdekli az embereket

Mindezek a kérdések a társadalomban szinte egyáltalán nem merülnek fel, az emberek nem tudják, hogy a sajtónak ilyen hatalomellenőrzési funkciói vannak, és senkit nem érdekel a sajtószabadság korlátozása – vetette fel az olvasók szempontját Nádori Péter, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke, aki szerint ezért az apatikus helyzetért maga a sajtó is felelős.

Ez az apatikus helyzet pedig egyfajta kártékony rutinhoz vezetett a képmások közlésében is: a lapok úgy alkalmazzák a kitakarásokat – legyen az kockázás, homályosítás vagy éppen egy fekete csík az elítéltek szeme előtt –, hogy rá sem kérdeznek, mi is az értelme az eljárásnak. A legellentmondásosabb helyzetek pedig akkor jönnek létre, amikor elvileg egyik szereplőnek sem lenne oka arra, hogy tiltakozzon arcképének közlése ellen, mégis életbe lépnek a reflexek: így történhetett meg, hogy a „hős vízirendőröket” bemutató ünnepségről szóló tudósításban csak a kitüntetett rendőrök hátáról készült felvételek jelenhettek meg.

Ki felelős a kommentek tartalmáért?
A CivilMédia Király utcai irodájában tartott workshop második blokkjában („Ki felelős a kommentek tartalmáért?”) Kárpáti József, a CivilMédia jogásza, Bodolai László ügyvéd és Lőke András, az ittlakunk.hu főszerkesztője beszélgetett arról, hogy milyen jogi következményei lehetnek egy olyan (online cikkhez, vagy blogbejegyzéshez fűzött) kommentnek, amit valaki jogsértőnek ítél meg, illetve hogy az ilyen esetekben kinek kell vállalnia a felelősséget. Ebben az esetben nem a Médiatörvény vagy az NMHH illetékes a kérdésben, hanem elsősorban az Elektronikus kereskedelemről szóló törvény és a polgári jog, és így alapvetően a bírói gyakorlat dönti el, hogy milyen ítélet születik. A kommentek státuszát illetően pedig fontos szempont, hogy milyen szerkesztési vagy kontrollfolyamat eredményeképp jelennek meg: a moderálatlan kommentek például lazábban kapcsolódnak egy adott online médiumhoz, mint az előre moderáltak, amelyek így az olvasói levéllel azonos státuszba esnek. Igaz, a levelek vagy a kommentek tartalmáért közvetlenül így sem lehet felelős a helyet adó felület, de ha kérésre nem távolítják el a tartalmat– mint ahogy arra már volt példa –, akkor pert kezdeményezhet a sértett. Ilyen esetekben jellemzően nem a cikk szerzőjét, hanem a lapot perlik, és ha úgy alakul, a kiadók fizetik ki a bírságot.
eMasa
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek