Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2018. június 22.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
Portré, szakmai és történelmi keretben
Recenzió Artur Domoslawski: Háborúk és forradalmak költője – Kapu¶ciński című könyvéről
2012. február 24. péntek, 16:58
Ryszard Kapu¶cińskiről, az öt éve elhunyt, legendás lengyel riporterről írt kiváló könyvet tanítványa és barátja. Artur Domoslawski munkájának nagyságát nem csak mérete, hanem eredményének mélysége is adja. Megmutatja, miként lehet a későbbi generációk számára őszintén, hitelesen, sőt élvezetesen, szinte személyes élménnyé tenni a közelmúlt történelmét. Az eMasa recenziója.
Azt a címet is adhatnám, hogy történelemkönyv és szakmai tanulmány egy portré ürügyén. A könyvnek ugyanis két újságíró a főszereplője: Ryszard Kapu¶ciński, az öt éve elhunyt, legendás lengyel riporter, akit egy szakmai pályázaton, 1999-ben az „évszázad újságírójának” kiáltottak ki, és a szerző, Artur Domoslawski, aki a tanítványa és barátja volt, és aki ugyancsak példás újságírói munkával csinálta meg ezt a könyvet.

Munkájának nagyságát nem csak mérete, hanem eredményének mélysége is adja. Megmutatja ugyanis, hogy miként lehet a későbbi generációk számára őszintén, hitelesen, sőt élvezetesen szinte személyes élménnyé tenni a közelmúlt történelmét, amelyet furcsa módon minden nemzedék kevésbé ismer és ért, mint a 200 évvel korábbit.

27 államcsínyt és forradalmat élt át

Persze a könyv leg(f)első rétege a sztori, Kapu¶ciński élete, amely feltűnően jellemző lenyomata annak a kornak (1932-2007), amelyben élt. Ez az általánosítás nem alaptalan, hiszen működési területe, világismerete messze túlhaladt Lengyelország, Európa határain, élt Kínában, Indiában, Ázsia és Latin-Amerika több országában, és szinte hazajárt az általa annyira szeretett Afrikába. Mit szeretett annyira ott – és másutt is? A folyamatos és szembetűnő változásokat. Hogy úgy érezhette, rajta tartja szemét és kezét az emberiség ütőerein. Állítólag 27 államcsínyt, forradalmat élt át, háborút szinte nem is vívtak nélküle, szívesen mesélte történeteit fogságról, éhezésről, agyonlövetésre ítéléséről. Csakhogy nem kalandorvér, beteges magamutogatás hajtotta, hanem az a szenvedély, hogy időben meglássa, megértse és felmutassa, amit meglátott és megtudott.

Riporternek lenni talpalós szakma, az ő zseniális teljesítménye azonban sokkal több annál, hogy csupán kíváncsisággal és íráskészséggel volna leírható. Bár tanítványainak szüntelenül hangsúlyozta, hogy a tehetségnél nem kevésbé fontos a kitartás, a koncentráció és a szenvedély, azért mindebből neki sokkal több jutott az átlagnál. Nem csak a génjeiben, hanem a sorsában, majd a küldetéstudatában is. Gyerekkorában, a lengyel kisvárosban láthatta, amint a körme alá vert szögekkel kínoznak ártatlan embert a csendőrök, hallhatta annak üvöltését, akinek lenyúzták, majd sóval hintették be az arcát, csoda-e, ha egész életében a szegények érdekelték. Mindig a szenvedők, a sorsüldözöttek, a küzdők között „gyűjtötte az anyagot”, megvetette azokat, akik a brutális valóságtól gondosan szeparált, légkondicionált szállodáikból ki sem mozdulva küldték tudósításaikat, elviselhetetlenül unalmasnak érezte volna, hogy Brüsszel vagy Washington „eseményeiről” tudósítson. Életveszélyben, belebetegedve is mindig ott volt, ahol lényeges arcát mutatta a viharosan zajló történelem, amelyet – mondjuk így – békaperspektívából szemlélt. De tegyük rögtön hozzá: sasperspektívából elemzett.

Túl a sok, alázattal vállalt áldozatot is követelő hivatástudaton az a tehetsége tette kiemelkedővé, hogy látta is, amit nézett. Hogy gondolkodni is tudott arról, amit látott. És ki tudta akkor újnak számító, saját nyelvén is fejezni, amit gondolt. Nem lehet tárgya e recenziónak, hogy néhány kardinális szakmai kérdésben ( például a non fiction - fiction dilemmában) milyen erőteljesen hiteles és morálisan is vonzó álláspontot képviselt, hiszen ezek többé-kevésbé a nálunk megjelent könyveiben ( Futballháború, A sahinsah, Utazások Hérodotosszal) is megtalálhatóak. Sokkal inkább dolgunk ezúttal, hogy a szóban forgó könyv szerzőjének teljesítményéről szóljunk.

Drámák drámázás nélkül

Mintegy száz beszélgetést folytatott alanyával, akinek a halála után a fél világot, Kapu¶ciński működésének szinte valamennyi helyszínét bejárta, hatalmas méretű irat-és képanyagot tanulmányozott. A családtagoktól az interjúalanyokon, politikusokon, tanítványokon át a szakértőkig megszámlálhatatlanul sok emberrel beszélt, minden bizonnyal mindent elolvasott, amit Kapu¶ciński írt ( a legapróbb feljegyzéseit is beleértve) és amit Kapu¶cińskiról valaha is írtak. Nyomon követte utóéletét az ügynökvádat sem kihagyva; ez már önmagában is jelentős teljesítmény, de kevés lenne ahhoz, amit a bevezető sorokban történelemírásnak minősítettem.

A riportírás ugyanis tulajdonképpen ott és akkor kezdődik, ahol és mikor együtt van a gyűjtött anyag. (Ha ugyan ez az állapot egyáltalán véglegesnek minősíthető, hiszen sokszor csak a leadási határidő szorongatása szabja meg…) Hogy az anyagával mit kezd: hogyan szelektál, hogyan szerkeszt, mit mutat fel belőle, mit üzen általa és hogyan képes rá, – ettől függ, itt dől el a riport sorsa. Kapu¶ciński lassan, kínlódva írt, Domoslawskinak évei mentek e könyv elkészítésére. És méltó lett alanyához-tárgyához. Nagy ívben elkerült minden – a hőse sorsából pedig bőven adódó – bulváros lehetőséget, nincs benne szentimentalizmus, nincs benne – az egyébként konfliktusos és sohasem harmonikus – magánéleten való „élvezkedés”, a legkeményebb drámák leírásánál is nélkülözi a drámázást, a legfonákabb történeteknél is a komédiázást. Azt írja, hogy megérteni, muszáj megismételnem: megérteni akarja ezt az embert. Alapállásnak, célnak aligha képzelhető el ennél tisztességesebb és hitelesebb. Utóbbit az is igazolja, hogy olykor, amikor egymással homlokegyenest ellenkező, de önmagában meggyőző véleménnyel találkozik, azt írja: nem tud dönteni. A nagyon nagy tudás mindig hitelesíti a vállalt nem tudást.

Történelmi keretek

Ami azonban az életrajz-irodalom átlaga fölé emeli e könyvet, az a történelmi keret. Kapu¶cińskinek szinte minden sorát, nyilatkozatát, tettét az adott társadalmi-szakmai-politikai kontextusban ábrázolja. Megmutatja, hogy milyen emberi, anyagi, világnézeti, stb. motivációi voltak, megmutatja akkor is, ha a konkrét körülmények széleskörű ábrázolásában alanyára nem hízelgő következtetésre jut. Nem az utólagos – persze könnyű, ezért divatos - ítélkezést választja, nem hajlandó kényelmes koncepciókat gyártani hőse valamennyi moccanásának „magától értetődő” magyarázatára, nem követeli meg hősétől azt az abszurditást, hogy gyerekkorától a haláláig mindenről azonos módon gondolkozzék, vagyis tántoríthatatlan felelősségtudat és mély humanizmus szerzői attitűdjének a lényege.

Ez a humanizmus teszi illetékessé az ábrázolásban, ez teszi vonzóvá a történelemlátásában, és ez hat végül az olvasóra. A recenzens pedig azt gondolja: ha nem is éppen világhírre emelkedett, de a maguk korában idehaza nagyhatású kollégákról is készülhetnének ilyen fontos könyvek. Nem is elsősorban az újságírás reklámozására, hanem arra, amire Közép-Európában a rövid távú érdekein és céljain felülemelkedni nem tudó oktatás és politika - önfelmentő és bűnbakképző hagyományainak ápolása miatt is - képtelen: a valódi történelem valódi megismertetésére.

Illendő és jogos, hogy Hermann Péter fordítói munkáját elismeréssel említsük, kissé szomorúan viszont, hogy a könyvben elég gyakori az elütés, a betűhiba. A hazai könyvkiadás mai korrektori átlagszínvonalához képest, persze, kevés, de ilyen kitűnő könyvben ez is soknak tűnik.

(Artur Domoslawski: Háborúk és forradalmak költője. Poligráf 2011, 324 oldal, 2600 Ft.)
Cserhalmi Imre
vélemények  hozzászólok
kujja | 2012.02.27. 12:20
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek