Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2019. szeptember 19.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
A közös terek elvesztése
2011. november 29. kedd, 16:32
A rendszerváltás politikusai a közmédia demokratikus működésének alapelveiben egyetértettek, de a konszenzus a gyakorlatban már nem érvényesült. A Hitel, a Magyar Nemzet, a megyei és az önkormányzati lapok is lehettek volna a párbeszéd fórumai, de ezt az integráló szerepet különböző okokból egyik sem tudta betölteni – hangzott el november 25-én, a MÚOSZ székházában szervezett konferencián. A tanácskozás a hazai újságíró-szervezetek történetét, a Budapesti Újságírók Egyesületének megalakulása óta eltelt 115 év médiapolitikai változásait tekintette át.
– A sajtóban akkor beszélhetünk rendszerváltásról, ha a nyilvánosságnak létrejön egy olyan centruma, amelyet már nem ural a hatalom, és amelyhez a különböző hatalmi helyzetben lévő véleménycsoportok egyenlő eséllyel férnek hozzá – hangsúlyozta a múlt pénteki tanácskozáson Révész Sándor a Népszabadság publicistája, a Beszélő szerkesztője a rendszerváltás utáni magyarországi sajtó helyzetét áttekintve. Előadása ennek a demokratikus és plurális közegnek a létrehozására irányuló sikertelen kísérleteket vette számba.

Révész Sándor [Fotó: eMasa / Schmid Laura]
A kerekasztal-tárgyalások során, 1989. augusztus 24-én elfogadott alapelvek – például a közmédiumok pártatlan tájékoztatása, a közszolgálati újságírók pártpolitikai preferenciáinak kizárása a műsorokból vagy a politikai erők egyenrangúként való kezelése – mindössze három napig voltak érvényben: ekkor – idézte fel Révész – Barabás János, az MSZMP KB ideológiai titkára leszögezte, „a világ legtermészetesebb dolga”, hogy a nemzet televíziójának az azt működtető kormány érdekeit kell képviselni. Később az MDF-SZDSZ-paktum keretében is megegyezés született a pártatlan tájékoztatás feltételeiről, de ez sem bizonyult tartósnak. Az MDF vezetői egy-két év kormányzás után már úgy gondolták: át kell venni a hatalmat a korábban konszenzussal kinevezett vezetőktől a közszolgálati médiában.

Minden párt bűnös, ha nem is egyformán

Holott a közös tér létrejöttének esélye – fejtette ki Révész – megvolt a magyar médiában. Példaként a Hitelt mint az első igazi rendszerváltó sajtóterméket említette, amelyben hónapokkal Pozsgay Imre ismert nyilatkozata előtt, már 1988 novemberében forradalomként beszéltek 1956-ról. A lapban Mészöly Miklóstól és Csoóri Sándortól, Orbán Ottótól és Alexa Károlytól, Esterházy Péteren, Csurka Istvánon, Tamás Gáspár Miklóson át Bodor Pálig és Tábor Ádámig a teljes magyar értelmiség publikált – ám a választási kampány közeledtével ez a „közös tér” is szétesett, a táborok szembefordultak egymással. A végleges szakítópont Csoóri Sándor Nappali Hold című esszéjének megjelenése volt, „amellyel gyakorlatilag kitagadta a magyar nemzetből a liberálisokat és a zsidókat” – ekkor az utolsó megmaradt „másként gondolkodó”, Esterházy Péter is otthagyta a lapot.

A párbeszéd ideális fórumává válhatott volna Révész szerint a Magyar Nemzet, „a rendszerváltás reprezentatív orgánuma” is. Az újság példányszáma 1988-tól folyamatosan növekedett, míg csaknem elérte a 200 ezret. Pozíciójában és stábjában is megvolt a lehetőség a rendszerváltó irányzatok integrálására, ez akkor szűnt meg, amikor a kiadóvállalatot birtokló kormány a lap privatizációjába erősen beavatkozott.

Még két területen, a megyei és az önkormányzati újságokban alakulhatott volna ki közös platform. Ám a megyei lapokat – mondta el Révész – kartellszerűen privatizálták, hogy ne alakulhasson ki az egymással versengő orgánumok piaca. A tulajdonosok depolitizálták a megyei sajtót, egyúttal uralkodóvá vált az a meggyőződés, hogy „Magyarországon csak szarból lehet pénzt csinálni”. Az önkormányzatok pártállásra való tekintet nélkül maguk alá gyűrték a helyi sajtót, az olvasóközönség pedig elfogadta, hogy ezek az orgánumok az önkormányzat szócsövei. A MÚOSZ ezzel a témával kiemelten foglalkozott, jegyezte meg Révész, majd Enyedi Nagy Mihály Népszabadságban megjelent publicisztikájából idézett: „Ha nincs szabad és a saját életünket tükröző nyilvánosság, akkor nincs lehetőség és szabadság az életkörülmények közös alakítására. S ha ez nincs meg helyileg, akkor természetes, hogy országosan sem születhet meg.”

– A bűnökben tehát minden párt részes, ha nem is egyformán – fogalmazott a publicista, utalva a közmédia-elnökök választásaira, melyek során a baloldali többségű kormányok alatt hatszor választották meg valamely közmédium vezetőjét legitim módon, míg kétszer ettől eltérve; a jobboldali kormányok idején ez a szám nulla legitim és négy illegitim választás.

Koltay András, a Médiatanács tagja
Az MSZP és a Fidesz közös médiapolitikai bűneként emlékeztetett a 2008-2009-es médiatörvény-tervezetre, hozzátéve, hogy azt akkor a szakmai és jogvédő szervezetek köréből Eötvös Pál és Majtényi László értékelte olyan radikális kritikával, ahogy azt a javaslat megérdemelte.

Koltay András, a Médiatanács tagja „Önszabályozás és társszabályozó szervezetek” címmel tartott előadást. Mint elmondta, a társszabályozás kialakulása arra vezethető vissza, hogy az elmúlt 20 évben „nemigen történt kísérlet” az önszabályozásra Magyarországon; a szervezetek legfeljebb etikai kódexek megírásáig jutottak el, de betartási mechanizmus nem jött létre – ha ez nem így lenne, „a társszabályozás nem alakult volna ki”. A társszabályozás legfőbb szankciója a nyilvánosság, azaz a helyreigazítás, „kevésbé fájdalmas, de hatékonyabb eszköz, mint a bírság” – tette hozzá. (Az ön- és társszabályozással az eMasa többször is részletesen foglalkozott: pl. itt és itt – a szerk.)

A közérdek védelmében

Koltay hangsúlyozta: az új médiaszabályozás nem ad arra lehetőséget, hogy a segítségével megsértett egyének saját sérelmüket orvosolhassák. Ezzel szemben a demokratikus nyilvánosságot védi, az olyan tartalmak közzétételét szankcionálja, amelyek az emberi méltóság értékét tagadják. Példaként említette „Az igazság ára” című tévéműsort, amelyben a játékosoknak feltett intim kérdésekre adott válaszokat hazugságvizsgálóval ellenőrizték, és az egyik adásban egy nő ettől összeomlott. Ahogy Koltay fogalmazott, „nem az egyén sérelme, hanem a műsor nézőpontja vált jogi tárggyá”, az, hogy a műsor azt sugallta, az emberi méltóság nem feltétlenül sérthetetlen.

A Médiatanácsnak nincs lehetősége megváltoztatni egy társszabályozó szervezet döntését, csak azt vizsgálhatja meg, hogy a döntést alaposan megindokolták-e, felállították-e a mérlegelés szempontrendszerét és kellően mérlegeltek-e – „ez kellő garancia arra, hogy a társszabályozó szervezet önállóan és függetlenül hozhat döntéseket” – érvelt a Médiatanács tagja.

Molnár Péter, a szólásszabadságjog kutatója
Molnár Péter szólásszabadságjog-szakértő az előadás (és Koltay távozása) után mindehhez hozzátette: az alapvető probléma az, hogy a Médiatanács kizárólag kormánypárti tagokból áll, és a médiafelügyeletnek ezt az alkotmányosan is aggályos vonását minden szakmai fórumon fel kell vetni, mert ez az új médiatörvények minden elemét, a Koltay András által ismertetett társszabályozási folyamatot is veszélyezteti.

Komlós Attila újságíró a hozzászólások során elmondta: az elhangzottak mellett fontos lenne megvizsgálni azt is, hogyan reagált a médiaháborúra az újságíró-társadalom. Komlós felidézte, hogy a rendszerváltás idején a MÚOSZ környékén politikai indíttatású, de végső soron szakmai szakadások keletkeztek, s ez a szétválás mind a mai napig tart, olyannyira, hogy a két szakmai tábor között a párbeszéd lehetősége sincs meg, noha ennek következményei a közvéleményre is rendkívül károsak.

Sajtótörténeti kiadvány lesz a konferencián elhangzottakból

Az „Újságíró-szervezetek és médiapolitikák Magyarországon, 1896–2011” címmel megrendezett sajtótörténeti tanácskozást a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a Magyar Tudományos Akadémia Sajtó- és Médiatörténeti Munkabizottságával, valamint a Zsigmond Király Főiskola Média- és Kultúratudományi Kutatóközpontjával közösen szervezte.

A konferencia első felében Buzinkay Géza médiatörténész, főiskolai tanár a 20. század eleji magyar sajtóról, azon belül is a Budapest Újságírók Egyesületéről, az Otthon Körről és a sajtótörvény megújításának korabeli vitáiról; Klestenitz Tibor történész, a katolikus sajtómozgalom kutatója „A Katolikus Írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesülete mint világnézeti és szakmai szervezet” címmel tartott előadást. Sipos Balázs médiatörténész, a Zsigmond Király Főiskola egyetemi docense a Magyarországi Újságírók Egyesületéről, a Sajtókamaráról és a Horthy-korszak politikai nyilvánosságáról beszélt.

Sipos Balázs, egy hallgató kérdésére válaszol, mellette Klestenicz Tibor

A Kádár-kori sajtóirányításról és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége ezen időszakáról Takács Róbert történész összegezte kutatásait. (A rendszerváltás előtti korszakokat tárgyaló előadásokról a hvg.hu közölt tudósítást, elérhető a cikkünk alatti linkajánlatra kattintva – a szerk.)

Zárszóként Tóth Károly, a MÚOSZ ügyvezető elnöke elmondta: az előadások alapján szerkesztett sajtótörténeti összeállítás könyv alakban is megjelenik. A konferencia megszervezését a „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány pályázati támogatása tette lehetővé.
eMasa
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek