Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2019. szeptember 19.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
Vajda Éva lett 2006 legjobb oknyomozó újságírója
2007. január 11. csütörtök, 22:57
Vajda Éva vehette át az előző év legjobb oknyomozó újságírási teljesítményéért odaítélt Gőbölyös Soma-díjat és az azzal járó egymillió forintos jutalmat csütörtök este Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia klubjában. A Manager Magazin főszerkesztő-helyettesének díjnyertes cikksorozata a Magyar Telekom nagyrészt elhallgatott botrányát tárja fel.
Vajda Éva – megilletődve [Fotó: Acsai Miklós]
„Bár Magyarországon az oknyomozó újságírás gyerekcipőben jár, mi úgy látjuk, a gyerek egyre nagyobb cipőt hord” – mondta a Gőbölyös József „Soma” Alapítvány kuratóriumának elnöke, Lőke András, a díjátadó ünnepségen. A korábbi évekkel ellentétben az idén valóban nehéz dolga akadt a 2006 legjobb tényfeltáró riportját kereső alapítványnak.

A korábbiaknál sokkal több volt a pályázó

Az általában kb. 10 szerzőtől beérkező 10-20 pályamű helyett most 19 szerzőt jelöltek a díjra 35 pályaművel – volt olyan szerző, aki hét írással pályázott. A három kuratóriumi tag – Fehér György alapító, Kozma Zsolt újságíró, és a kuratórium elnöke – döntését megkönnyítendő, további három szakembert kértek fel a döntéshez, amelynek mércéjét elsősorban a tényfeltáró munka minősége és mennyisége, másodsorban a téma társadalmi jelentősége, harmadsorban pedig a megírás módja jelenti.

A Soma-díj: Varga Tamás alkotása
A kuratórium kiemelte Sipos Anettet, a HVG munkatársát, Venczel Sárát és Somlyódy Nórát, akik a Magyar Narancsban publikálnak, az „invesztigatív újságírás műhelyében, ahonnan a legtöbb pályázat érkezett”, valamint a legfiatalabb szerzőt, a 15 éves Monori Zitát. Három-három voksot kapott Huth Gergely (Magyar Nemzet) és Római Róbert (Népszabadság) egy-egy cikke, négy-négy voksot pedig Miklósi Gábor (Magyar Narancs) írása és Való Gábor kéziratban maradt riportja a Közgáz Hallgatói Önkormányzatáról.

A Magyar Telekom-botrány volt a nyerő

Öt voksot egyetlen cikk kapott, amely végülis elnyerte az egymillió forintos jutalommal és Varga Tamás képzőművész évről-évre megújított „vándorbot”-alkotásával járó Soma-díjat. Vajda Éva, a Manager Magazin főszerkesztő-helyettesének díjazott, öt részes cikksorozata a Magyar Telekom, illetve a T-Mobile óriásvállalatoknál dúló, a média által nagyrészt elhallgatott utódlási és belharcok kulisszatitkairól szól. A cikkek sorrendben „Ki nevet a végén?”, „Időzített banánhéj”, „A nagy hezitálás”, „Homályos végjáték”, illetve „A saga folytatódik” címmel jelentek meg a gazdasági magazinban. „Ez az újságíró profi: tudja, mit akar megtudni, azt honnan tudhatja meg, és hogyan tálalja” – mondta a szerzőről Rádi Antónia (HVG), a zsűribe felkért egyik külső szakértő.

Király Andrással (Index) és Bombera Krisztinával, az est háziasszonyával
A Gőbölyös Soma-díjat 2002-ben Blénessy Gábor (Korridor, TV2) és Rajnai Attila (Élet és Irodalom), 2003-ban Haszán Zoltán (Népszabadság), 2004-ben Mong Attila (Figyelő, InfoRádió – most a Manager Magazin főszerkesztője), 2005-ben Bogád Zoltán (Index), tavaly pedig Szabó M. István (Magyar Narancs) vehette át. Az alapítványt Gőbölyös József újságíró - ahogy barátai hívták, Soma - 2000-ben bekövetkezett halála után hozták létre barátai és kollégái. A 2002 óta adományozott díjat fiatal, 37 éven aluli újságírók nyerhetik el tényfeltáró munkáikkal.

Vajda Éva: Nem akartam vitázni arról, hogyan is kellene újságot írni
Még a Közgázra járt, amikor 1991-ben elkezdett dolgozni a Petőfi Rádióban. Két évvel később, az egyetem elvégzése után a Kossuth Rádióban folytatta gazdasági szerkesztő-riporterként 1997-ig. Újabb egy éves, a Közép-európai Egyetemen (CEU) folytatott tanulmányok után került az Élet és Irodalomhoz (ÉS), ahol Ószabó Attilával készítette tényfeltáró riportjait.
Az ÉS-től való távozás után nyolc hónapig a Népszabadság Online-nál dolgozott belpolitikai szerkesztőként. „Akkor volt egy vargabetű az életemben, négy évig nem foglalkoztam az újságírással. Kevés írott sajtóorgánum jöhetett szóba az ÉS után, és nem akartam vitázni sehol arról, hogyan is kellene újságot írni” – meséli.
Az Open Society Institut (OSI) programmenedzsereként két és fél évig külföldön végzett munka és a Holokauszt Emlékközpont sajtófőnökeként eltöltött időszak után 2005 júniusában a Manager Magazinban talált vissza az újságíráshoz. Azóta a gazdasági havilapnál Mong Attila főszerkesztő helyettese, és számos gazdasági oknyomozó riport szerzője.
eMasa
vélemények  hozzászólok
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek