Ez az oldal az archivumba került. Továbbiakban nem fog frissülni. Az új oldalt elérik a https://muosz.hu címen.
Televízió | Rádió | Sajtó | Új média | muosz.hu || 2017. augusztus 22.


hirdetés
hirdetés

PARTNEREINK
Médiajogfigyelő

Metazin
Karikaturista Szakosztály blogja
[fordított sorrend][összes bejegyzés]
adott napon:
március 30.
15:29KARIKATURISTA










Ez a blog, mint látható már alig látható. Kollégáimmal nagyon rácuppantunk az új hálónaplóra mivel interaktív és a kezelőfelülete is barátságosabb. Az EMASA-nak azon olvasói, kiket érdekel a karikaturista szakosztály élete az alábbi link-en megtalálnak minket. Addig is itt adásszünet, ebédszünet, szü-net :)
 
március 21.
18:48logo



































Ötletindító logo terv. Kapcsolódjatok bele.
 
március 19.
12:32karikaturista
Új blogunkon új lehetőségek. Nem kell buszra szállni és a fél napot eltolni, hogy együtt legyünk. Látogassátok és használjátok. http://karikaturista.blog.emasa.hu/
Szánom bánom figyelmetlenségemet. Tíz éve kreáltam hirtelen felindultságból a szakosztály ma is használt logoját. Már akkor éreztem a déjá vue-t, de nem törődtem vele. Ma már tudom, az ölelkező cerkák már foglaltak. Ráadásul itt a szomszédos Horvátországban. Le kellene cserélni a miénket. Törjétek a fejetek!
 
március 12.
08:41Ennyi...Vége...Bacsó








































Elhunyt Bacsó Péter.
 
március 3.
06:21Kaján 88























Ma 88 éves Kaján Tibor. Köszöntésére tegnap délután összegyűltünk a Sugár üzletközpont éttermében. Az erről szóló beszámoló megtekinthető a blogomon.
 
március 1.
20:16Díjak
Egy ma kapott e-mail szerint a World Press Cartoon pályázaton díjat kapok - az áprilisi díjátadó ceremónián, (Sintra, Portugália) kiderül, hogy milyet. Az viszont biztos, hogy a mellékelt rajzért, mivel csak ezt az egyet küldtem be.

Ugyancsak ma derült ki, hogy Gáspár Imre a 2007-2008-as Great Romanian Personalities nemzetközi pályázaton nyert egy díjat. Pár nap múlva, ha megkapja a katalógust, föltesszük ide a díjazott munkát.
 
február 27.
17:30Kisköre
A „Kultúrák párbeszéde” című, XII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál válogatása 2009. március 2-15. között, Kiskörén, a Városi Könyvtárban látható.
Megnyitó ünnepség: 2009. március 2. (hétfő) 15 óra
 
február 21.
07:09garfield











Ez a dagadt macska a karikatúraimperializmus szimbóluma. Amíg ott terpeszkedik, csámcsog a magyar sajtótermékek \\"csíkjaiban\\", addig ez a mesterség csak másodállásban gyakorolható. A hazai kiskereskedelem, így ígérik, 80% magyar terméket fog forgalmazni. Nem lehetne kiterjeszteni ezt a pozitív protekcionizmust a belföldön előállított karikatúrákra is?
 
február 20.
08:49BIG BOAT
4TH INTERNATIONAL CONTEST FOR A CARTOON ABOUT LODZ – THE BIG BOAT OF HUMOUR


In Polish, the word ŁÓD¬ means a vehicle propelled by sails, oars or engine, used as a means of water transport. Almost all around the world, it carries symbolic connotations:

it is an allegory of human fate in both individual and collective dimension,
it is associated with courage, when imagining sailors embarking on a voyage across rough oceans,
it symbolizes human longing for adventure and some change in life.
ŁódĽ is also the name of the second largest city in Poland which is an inland city with no access to navigable waters. We hope that the name of our metropolis will become an inspiration for graphic artists, especially those with a flair for satire. The theme should be taken up with humour, with panache and perhaps with a bit of poetry...

This explanation, indispensable to foreigners, is also aimed at the Poles, for whom the popular usage of the name of the city might have blurred the sharpness of its paradox.

For the fourth time, the Big Boat of Humour invites all the drawers who would like to face the theme of Lodz, but also – a theme of the city, the technical organization that requires constant reconstruction and renovation. The renovation process often causes frustration among citizens, triggers nostalgic feelings towards the ‘old’, more ‘friendly’ shape of the city but at the same time – gives hope for the ideal city of the future.

CITY IN RECONSTRUCTION

How does this year’s theme influence the imagination of artists? We hope to see the results in the contest’s exhibition.

RULES

1. The aim of the contest is:

- creating an art gallery comprising works that could be used in actions promoting the city in a printed form or in the form of organized exhibitions.
- promoting the city, changing the traditional perception of ŁódĽ and challenging the stereotypical image of the city.

2. It is an open contest. Everyone can participate in it, on condition that they submit their works with the application form before the regulatory deadline. The contest is an international event.

3. The theme of this year’s Big Boat of Humour contest is ‘City in reconstruction’ and also, traditionally – ‘ŁódĽ’.

4. The original works entered in the contest can be made using any drawing, graphic (including computer graphics) or painting technique and should not be larger than A3 format (297x420 mm). Accepted by the Jury as original graphic works are the copies of author’s edition described and signed by the author. Photocopies and xerox copies of the works, computer printouts of scanned works or any other kind of duplication using multicopy techniques, for example offset printing, which serve as reproductions of a work, shall not be accepted by the Jury. Previously published works, works entered in other contests or works to which rights do not belong to the authors shall also be excluded from the contest.

5. Each participant may submit up to 5 works. The works should be unframed, provided with the name and the surname of the author and possibly the title on the reverse. The works should be accompanied with an application form, which shall be tantamount to the acceptation of the contest regulations and a permission for publishing author’s personal data contained in the form, and with a CD with the electronic form of submitted works (in TIFF format, the resolution of 300 dpi, 15 cm at the base), which is the condition of placing them in the catalogue.

6. The works should be sent to the address of Łódzki Dom Kultury (ŁódĽ Cultural Centre), ul. Traugutta 18, 90-113 ŁódĽ, Poland till 30 April 2009 (with a note on an envelope \"The Big Boat of Humour 2009\").

7. The organizers are not liable for any damage to the works during delivery. The works shall be insured since the moment they are received by the organizers, during the exhibition and until their return to the authors.

8. The Jury shall choose works for the post-contest exhibition and hand out the Grand Prix of the contest in May 2009.

9. The ceremonial opening of the post-contest exhibition and the verdict announcement shall take place on May 2009 during th celebrations of the City of ŁódĽ.

10. The authors of works admitted to the contest shall be invited to the ceremonial opening of the exhibition and shall receive the catalogue. The organizers do not provide the return of expenses covering transport to ŁódĽ and stay in the city. The organizers anticipate the exhibition of the original works admitted to the contest in the building of Łódzki Dom Kultury (ŁódĽ Cultural Centre) and the exhibition of printouts (on the basis of the submitted CDs) in Piotrkowska Street in the centre of the city.

11. The works that shall not be admitted to the contest as well as the works shown on the exhibition should be taken back from the organizers or they shall be sent back at the author’s expense.

AWARDS

1. The works shall be judged by the Jury of the Contest consisting of professional artists, the representatives of the City of ŁódĽ Office and the Organizers of the contest.

2. The Jury shall hand out the regulatory Grand Prix of the contest amounting to PLN 10,000, funded by the Mayor of the City of ŁódĽ. The prize is indivisible. The Jury reserves the right to resign from handing out the award. In such case, the amount is added to the pool of prizes of the next edition of the contest. The decisions of the Jury are definitive without the right to appeal. The work (or works of one author) honoured with the prize, together with all the rights, become the property of the sponsor.

3. The organizers allow for a possibility of handing out sponsored awards other than the regulatory prize. Works awarded by the sponsors, with all the rights, shall become the property of the sponsors.

FINAL PROVISIONS

1. Sending works to the contest together with a filled in application form equals giving consent to:

- participation in the post-contest exhibition (or a series of exhibitions), unpaid reproducing the works in all media and all techniques as far as promoting the City, the Contest and the exhibition is concerned.
- duplicating the works for the needs of non-commercial promotional actions carried out by the organizers (occasional publications, press materials and the Internet), at the same time, promoting the authors and their works.
- using the works in charity actions, carried out for the citizens in need by the Organizers, Sponsors or the City of ŁódĽ during the period of one year starting from the date of the post-contest exhibition opening.

2. Participation in the contest means the acceptation of the above regulations.

 
február 15.
09:34Bodola könyv
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Bodola György életét és munkásságát bemutató könyv, melynek címe: BODOLAND, bemutatója 2009. március 14.-én szombaton délután 5 órakor lesz a Bem Rakpart 6. szám alatti Művelődési Házban.

A belépés ingyenes.

A könyv 96 oldalon mintegy 150 színes és fekete - fehér Bodola rajz és fotó illusztrációval Bodola György életét és munkásságát mutatja be. A rajzok és a fotók között feltűnnek a régi barátok is. Életrajzában sok - sok levél részlet, újságcikk és visszaemlékezés is olvasható.

A könyv csakis ez alkalommal 1000 Ft.-os kedvezményes áron a helyszínen megvásárolható.

A könyvbemutató este 6 óráig tart.

Aznap este 7 órától ismét lesz Török Ádám & MINI koncert sok vendég zenész fellépésével, erre természetesen mindenkit szeretettel várnak Ádámék.

Aki marad a koncertre, annak természetesen meg kell vennie a könyvbemutató után a belépőjegyet a bulira.

Mindenkit szeretettel várunk !

A szervezők, és a könyv alkotói nevében:

Mezey András és Winkler Pál

P.S.

Sajnos a könyvre nem gyűlt össze elég pénz, ezért aki még úgy gondolja, hogy hozzá kíván járulni egy kisebb összeggel egy szép könyvhöz a Gyuri művészetéről kérjük küldjön egy kis támogatást az alábbi bankszámlára:

K&H Bank Mezey András 10400951 - 65565251 - 49531061. Erre a bankszámlára bármelyik K&H bankfióknál személyesen is be lehet fizetni és át is lehet utalni.

nemzetközi bankszámla szám: IBAN:HU26 1040 0951 6556 5251 4953 1061, SWIFT CODE OKHB HUHB

Postán is lehet küldeni a támogatást: dr. Mezey András címére, 1027 Bp. Margit Krt. 26.

Előre is köszönjük!
07:19 XIII. fesztivál
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Magyar Kultúra Alapítvány
„BENNE VAGYUNK!
ÖT ÉVE AZ EURÓPAI UNIÓBAN”
címmel megrendezi a
XIII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivált,
2009. április 08-május 10. között.

Pályázatot hirdetünk hazai karikaturisták részére, az alábbi témában: „Magyarország öt éve csatlakozott az Európai Unióhoz”
A hazai karikaturisták fődíja 500.000,- Forint*
További díjak tárgynyeremények.
A szervezők vendég kiállító művészként meghívják a Magyarországgal együtt csatlakozott országok (Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia, Szlovénia) karikaturistáit. A külföldi karikaturisták fődíját** közösen az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma ajánlotta fel.
A szervezők a XIII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztiválon szeretnék bemutatni a 2004. évi, „Vigyázat, jövünk! Magyar karika-túra Európába” című, VIII. Karikatúra Művészeti Fesztivál alkotásait is. Ehhez kérjük az akkor pályázatot beküldött karikaturistákat, hogy ismét bocsássák rendelkezésünkre eredeti pályázati alkotásukat.
A művek beérkezési határideje:
2009. március 18. 16 óra
Cím: Magyar Kultúra Alapítvány, 1014 Budapest, Szentháromság tér 6.
A zsűri tagjai: Alexander Brody író, reklámszakember; Kalmár Tibor rendező, Kovács István nagykövet, kabinetfőnök, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Marlene Pohle, elnök, FECO; Sándor Erzsi szerkesztő, Magyar Rádió; Agim Sulaj karikaturista, Olaszország.
A Fesztiválra történő jelentkezés a pályázathoz mellékelt jelentkezési lap kitöltésével, aláírásával és beküldésével érvényes. A szervezők a Fesztiválra beérkezett művek válogatását könyvben is megjelentetik. A Fesztivál legjobb alkotásait a budapesti bemutatót követően (várhatóan 2010. január 31-ig), vándorkiállítások keretében bemutatjuk több hazai és európai nagyvárosban.

Bővebb információ: Magyar Kultúra Alapítvány: Bába Szilvia
Telefon: (+36-) 224-8122; E-mail: bsz@mka.hu Honlap: www.mka.hu
 
február 13.
22:52Kiállítás Debrecenben
Kedves Géza!

Örömmel tájékoztatlak, hogy 2009. február 28-ig, Debrecenben, a Malomparkban (Debrecen, Füredi út 35.) látható a „Kultúrák párbeszéde” című, XII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál válogatása.

A Malompark saját költségére jó minőségű, színvonalas másolatot készített az alkotásokról, így lehetséges, hogy a válogatás egy időben két helyszínen, Kecskeméten és Debrecenben is látható.

Üdvözlettel: Szilvi
17:49HUMORALIA VIRTUAL - SPANYOL PÁLYÁZAT
IV Health and Graphic Humor Contest, on Eating Behavior Disorders

RULES
1.Any professional or amateur artist can participate in this competition.
2.The topic of this contest will be on Eating Behavior Disorders
3.The participants may submit up to three (3) items to the contest, with the provision that these images have not previously recieved awards in other contests
4. The works (only drawings) can be any graphic technique in single A-4 (210 mm x 297 mm) format or proportional size, in Catalan, Spanish or English.
5. All works must be submitted only via e-mail, to info@humorisalutlleida.cat, after being scanned at 300 point resolution in JPG (JPEG) format.
6. The submission deadline is March 30, 2009.
7. Works must be accompanied by a file which includes first and last name, address, telephone number and a photograph or caricature of the artist.
8. A prize of 1000€ will be given to the winning application and a second prize of 500€ will also be awarded.
The jury panel of may declare that there is no winner.
9. The decision of the jury panel is not subject to appeal.
10. The composition of the jury panel will be made public after the winner is announced.
11. The decision of the jury panel will be communicated to the winner during the week of April 24th, 2009, by email, and will then be published on the website of Humoralia (www.humoralia.org) and www.humorisalutlleida.cat
12. The first fifty (50) works selected will be exposed at the University of Lleida Medical School during the second half of May, 2009. furthermore, a catalogmagazine with these works will be published, as well as editions of the posters.
13. The electronic version of the works will be available in a virtual gallery on www.humorisalutlleida.cat and the Humoralia web site of after the competition.
14. The organizers reserve the right to reproduce and distribute the winning entry without express authorization from the author and without further compensation to the artist.
15. The fifty (50) entries published in the final catalog must also be presented on paper.
16. Participating in the competition constitutes acceptance of the contest rules in their entirety and without reservation. Any questions or conflicts will be resolved by the jury panel.
17:25Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Magyar Kultúra Alapítvány

„BENNE VAGYUNK!
ÖT ÉVE AZ EURÓPAI UNIÓBAN”

címmel megrendezi a
XIII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivált,

2009. április 08-május 10. között.

Pályázatot hirdetünk hazai karikaturisták részére, az alábbi témában:
„Magyarország öt éve csatlakozott az Európai Unióhoz”

A hazai karikaturisták fődíja 500.000,- Forint*
További díjak tárgynyeremények.

A szervezők vendég kiállító művészként meghívják a Magyarországgal együtt csatlakozott országok
(Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia, Szlovénia) karikaturistáit.
A külföldi karikaturisták fődíját** közösen az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma ajánlotta fel.
A szervezők a XIII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztiválon szeretnék bemutatni a 2004. évi, „Vigyázat, jövünk! Magyar karika-túra Európába” című, VIII. Karikatúra Művészeti Fesztivál alkotásait is. Ehhez kérjük az akkor pályázatot beküldött karikaturistákat, hogy ismét bocsássák rendelkezésünkre eredeti pályázati alkotásukat.

A művek beérkezési határideje:
2009. március 18. 16 óra
Cím: Magyar Kultúra Alapítvány, 1014 Budapest, Szentháromság tér 6.

A zsűri tagjai: Alexander Brody író, reklámszakember; Kalmár Tibor rendező, Kovács István nagykövet,
kabinetfőnök, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Marlene Pohle, elnök, FECO; Sándor Erzsi
szerkesztő, Magyar Rádió; Agim Sulaj karikaturista, Olaszország.
A Fesztiválra történő jelentkezés a pályázathoz mellékelt jelentkezési lap kitöltésével, aláírásával és beküldésével érvényes.
A szervezők a Fesztiválra beérkezett művek válogatását könyvben is megjelentetik.
A Fesztivál legjobb alkotásait a budapesti bemutatót követően (várhatóan 2010. január 31-ig),
vándorkiállítások keretében bemutatjuk több hazai és európai nagyvárosban.
Bővebb információ: Magyar Kultúra Alapítvány: Bába Szilvia
Telefon: (+36-) 224-8122; E-mail: bsz@mka.hu Honlap: www.mka.hu
* A pályázat díjai adó- és járulék-köteles jövedelemnek számítanak.
** 500.000,- Ft
 
február 10.
21:02Aranyceruza
A Füles Szerkesztősége által 2002-ben alapított Aranyceruza-díjat 2009-ben Rák Béla karikaturista, grafikus kapta.
20:58Ez van - Vásárosnaményben
Mivel több kolléga is részt vett a százhalombattai karikatúrakiállításon 2008-ban, gondolom nem érdektelen számukra, hogy a rendezvény szervezői értesítettek arról, miszerint a tavalyi \"Ez van\" kiállítás anyagát április elejétől bemutatják a Vásárosnaményi Könyvtárban.
Itt jegyzem meg, csupán emlékeztetőül, hogy idén is lesz kiállítás Százhalombattán, aminek kiírását már azóta mindenki olvashatta.
Rák Béla
 
február 9.
07:47Fesztiválhírek
Kedves Géza!

Örömmel tájékoztlak, hogy a „Kultúrák párbeszéde” című, XII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál válogatása Nagyvárad után, 2009. február 12-március 1. között Kecskeméten, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban lesz látható. (www.efmk.hu)

Megnyitó ünnepség: 2009. február 12. (csütörtök), 17 óra

A tárlatot megnyitja: Tóth Veronika, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Európai Uniós Kapcsolatok Főosztályának tanácsosa.

Közreműködik: Mujahid Zoltán (www.mujahid.hu)

Legkésőbb keddtől elérhető lesz az idei, a XIII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál pályázati felhívása!

Üdvözlettel: Bába Szilvi
 
január 29.
20:29Bohém hangulat Magdával és Attilával
 
január 24.
22:25Tolentino Cartoon Competition
Ahoy,

The town council of Tolentino is proposing and organising the 25th International Biennial of Art Humor, wich will take place between 11 July and 25 October 2009.

1.
The Biennal is open to artists from all over the world, each of which can participate in the \"City of Tolentino International Prize\" dedicated to satire art. Each entry consists od a maximun of 3 unpublished and original works of any size, technique and form of visual art.

A special prize dedicated to photography as original expression of humour in art will also be awarded. Any works of art on any paper support will be accepted.

2.
The theme of the 2009 Biennal is: The children are watching us (...and laughing at us).

3.
The last entry date for the competition is 27 March 2009, by which date the works of art must be registered with:

The Secretary for the 25th International Biennal of Art Humor
Piazza della Libertà, 3
62029 TOLENTINO (Italy)

Each work of artmust have a entry form in which the following information is provided: The artist\'s name, surname, pseudonym, a short biography, address, title of the piece, techniques used, sales range in which the artist would like to insert his piece, address where the work of art must be returned to.

Attachment of the signed participation card is essential for the admission to the competition for each work of art. Inquiries for participation cards:

info@biennaleumorismo.org

Phone:

+39 733.901365
+39 733.901326
+39 733.969797

Fax:

+39 733.966535

4.
The organiser will provide and assign, for each piece on display, the price range chosen by the artist from 500-1000-1500 Euro. 20% of the earnings will go to the relevant organiser. The winning works of art will be excluded from sale and will become the property of the International Museum for Art and Caricature Humour in Tolentino.

5.
The pieces must be sent carriage free. They will only be accepted if they have no tax, customs fees or any other fees to be paid by the organiser.

6.
The town council of Tolentino, of who will be organising the event, assure the maximum care, guardianship and supervision of all pieces, declining all responsibility of evenual theft, fire or ungovernable events while in the care of those involved in the event or during transportation of the works of art.

7.
The acceptance of each piece, their selection for exhibition and the assigning of prizes is carried out by a jury nominated by the city of Tolentino\'s administration department. The jury\'s decision is final and cannot be questioned or appealed.

8.
The jury, presided over by Giorginao Forattini, also consists of:

- Enrica Bonaccorti
- Achille Bonito Oliva
- Evio Hermas Ercoli
- Riccardo Mannelli
- Maurizio Nichetti
- Ludovico Pratesi
- Maurizio Constanzo - Artistic Director for the Biennial of Art Humour

9.
The jury will give out the following prizes:

International Prize \"City of Tolentino\" - Biennial winner Euro 5.000. The Biennial winner will be the guest for the following Biennial (2011) and will have his own exhibition (max. 30 works of art);

2° Prize of Euro 3.000;
3° Prize of Euro 1.500;

The jury also awards:

The \"Cesare Marcorelli\" Career Prize;
\"Luigi Mari\" Academy of Humour Prize;
Other special Prizes.

10.
The works used in the exhibition will be returned, at the cost of the organiser, not before 3oth day after the scheduled closing date, apart from the possible postponement of the closing date by the organiser. Exception goes to those works of art expressly donated to the Museum of Art and Caricature Humour in Tolentino by the artist.

Those not used for the exhibitionwill be returned to their owners at the cost of the addressee.

The organisers refuse all responsibility regarding theft, fire, damage etc. that might occur during transport. Tax and customs fees will be pais by the artist.

11.
The International Biennial of Art Humour organisers are authorised to use and copy the selected works to be inserted in their official exhibition catalogue, with as many examples as they deem necessary. The organisers are permiited to also publish the same works, even though reprodction, in a wide distribution also in the internet. They are also entitled to publish the works on any resource and even for commercial purposes. The artist will be mentioned in reproductions of their works in familiar ways. The artists will automatically consent to the free ustilisation of their works, be it imaginatively, educationally, creatively or for public enjoyment, without any compensation. The artist must renounce all rights to any type of compensation.

12.
A participation Diploma will be given to all artists selected for the exhibition. They will also have the right to a copy of the Biennial catalogue.

13.
Participation in the 25th International Biennial of Art Humour competition requires full and complete acceptance of the regulations stated.

14.
The regulations are available in Italian, English, French, German, Spanish, Arabic, Chinese and Japanese: see contact dates. In case of doubt, refer to the Italian text.

Peace & smiles,
Vanessa, admin
www.toonpool.com
17:47Tónió
Egy kicsit bővebben, Tónió Berlinben. Még bővebben a blogomon :))
joe
 
január 23.
17:54Vissza az őshazába





















Lengyel őshazájában állítják ki Dluhó életművét. A varsói Muzeum Lazenski Krolewskie kiállítása március 10-én nyílik.
 
január 21.
13:25Stuttgarti fesztivál 2009
A pályázat ezúttal az utazás élvezetéről szólt...
 
január 19.
19:02Kiállítás Hajdúnánáson
Tisztelt Cím!

Hajdúnánás Városi Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt, kedves családját, ismerőseit, barátait
2009. január 22-én (csütörtökön) du. 18.00 órától
a „Fürdőkultúra a Visegrádi Négyek karikatúristáinak szemével” című nemzetközi kiállítás megnyitójára.
A kiállítás helyszíne:
a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ Galériája
4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 6.
A kiállítást megnyitja: Dr. Éles András
Hajdúnánás polgármestere

Üdvözlettel:

Szűcsné dr. Sebestyén Irén
jegyző
Dr. Éles András
polgármester

 
január 16.
16:34Megint baj van a humorérzékkel
A képen David Cerny és egyik műve.

„Matús Kostolný, a legnagyobb példányszámú szlovák véleményformáló napilap, a Sme főszerkesztője vezércikkében élesen bírálja a túlérzékeny és sótlan szlovák kormánypárti politikusokat, akiknek a jelek szerint nincs humorérzékük, s azt óhajtják, hogy a kortárs szlovák művészet a nemzeti büszkeséget erősítse. „Ismét olyan korban élünk, amikor a a politikusok dicsőítést várják el, meg a folklór és a szlovák népi hangszerek zengedezését. A kortárs művészeknek pedig ügyelniük kell arra, hogy meg ne sértsék a felsőbbséget” – írja a publicista. ” (NOL)
 
január 15.
14:27Vándorol a fesztivál
A „Kultúrák párbeszéde” c., XII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál válogatása 2009. január 20.-február 9. között, Nagyváradon (Partium, Románia), a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának galériájában látható.
 
január 8.
12:03Kiállítás a Karton Galériában
A pályáját egykor divattervezőként kezdő, a \'60-as \'70-es években főként a nőket kifigurázó karikatúráival híressé vált Vasvári Anna rajzaiból, valamint fényképekből és régi divatalap-kivágásokból látható tárlat csütörtöktől Budapesten, a kArton Galériában.
11:52Meghívó










PÓTSZILVESZTER
Dluhopolszky László karikatúrái

MEGNYITÓ: 2009. JANUÁR 9., PÉNTEK, 16.00, KOMÁROM, KOSSUTH TÉR 3.
A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA: KOCSIS ERNŐ ÉS STUBENDEK LÁSZLÓ
KÖZREMŰKÖDIK: HABODÁSZ ISTVÁN ÉS MÉSZÁROS TAMÁS
A KIÁLLITÁS MEGTEKINTHETŐ: 2009. JANUÁR VÉGÉIG

Csemadok Galéria Komárom
08:57Határidő...
 
december 31.
10:12Boldog Új Évet Kivánok
 
december 20.
20:30Az ünnepi hajsza után...



















Kedves Kollégák!

Mindenkinek Boldog Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok!


Halter András
 
december 18.
16:20Ez van - 2009
A Százhalombattai Hírtükör 2009-ben is meghirdeti „Ez van” című országos karikatúra-pályázatát. A jelentkezőktől olyan rajzokat, grafikákat várunk, amelyek ironikusan, illetve szatirikusan ábrázolnak aktuális közéleti jelenségeket.
Egy pályázó három pályaművel vehet részt a versenyben, a karikatúrák méretét és az elkészítés technikáját nem kötjük meg.
A beérkező művekből a szabad sajtó napjához kapcsolódó rendezvény keretében kiállítás nyílik a százhalombattai „Matrica” Múzeumban, és a legjobb pályázatokat pénzjutalomban részesítjük. Az első díj hetvenezer, a második ötvenezer, a harmadik pedig harmincezer forint lesz, emellett több különdíjat is kiosztunk.
A pályázaton való részvétel feltétele, hogy az alkotók lemondjanak a lap számára a szerzői jogokról, vagyis lehetővé tegyék a pályaművek szabad közlését a Hírtükörben, illetve a Hírtükör egyéb kiadványaiban.
A beérkező pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, amelynek elnöke Gyöngy Kálmán, az első magyar karikatúra-lexikon szerzője, karikatúragyűjtő lesz.
A pályázat 2009. március 1-jén zárul. Eddig az időpontig várjuk a pályaműveket postán a 2440 Százhalombatta Pf. 9. címre, vagy a szerkesztőségbe: Százhalombatta, Ifjúság út 7. A karikatúrákat lezárt borítékban adják le a szerzők! A borítékra írják rá, hogy „Ez van”, és tegyenek bele lapot nevükkel, címükkel és telefonszámukkal!
Minden jelentkezőnek eredményes, örömteli alkotó munkát kívánunk!
A szerkesztőség
 
december 14.
10:07Dluho Szilveszter
December 31-én 14.05-kor a Kossuth rádióban hangzanak el Dluho karikatúrái, legalább is a félórás műsorban övé a mikrofon.
Bekapcs.























 
december 10.
13:363rd. EXHIBITION OF GRAPHIC HUMOR
The Valencian Journalists Union (Unió de Periodistes Valencians - UPV) in
collaboration with FECO-Spain organizes the 3rd. EXHIBITION OF GRAPHIC
HUMOR and with the sponsorship of Caja Mediterráneo (CAM). The aim of
this exhibition is to emphasize how important graphic humour is for freedom
of expression. Graphic humour is a journalistic genre highly charged with
denunciation and civic compromise, which contributes to the reflection and the
action.
RULES
1. Theme: EVOLUTION OR CREATIONISM? 2009 has been designated
as ‘Darwin Year’ due to is the bicentennial of Charles Darwin’s birthday and
his book ‘The origin of species’ is 150 years. His work excludes God to explain
the mankind presence in the Earth versus the creationist ideas that refuse
evolution and try to explain the mankind’s divine origin according to Reverend
Paley’s theories.
2. The contest is open for professionals and amateurs.
3. Deadline is on 28th February 2009.
4. A jury of qualified experts will make a selection of the works which have
been submitted.
5. The selected drawings will be exhibited at “La Llotgeta Exhibition Hall” of
the CAM in Valencia, between April 23rd and May 29th 2009. From this
date, it will be a travelling exhibition in several cities. After that, the artists will
be able to ask for their drawings to be returned to them.
6. Drawing size limits: A4 (210mm x 297mm) or A3 (297mm x 420mm). The
works with different sizes to these ones will be disqualified.
7. Maximum number of drawings per artist is 3, black & white or coloured,
without text. Any kind of style and technique will be accepted.
8. Every drawing must be signed at the back with the following information:
name, address, phone, e-mail, and the work’s title.
9. The drawings must be original. Digital drawing will be accepted with the
author signature. Copies will not be accepted.
10. Once the exhibition and the travelling one have finished, the organization
will returned the original drawings to the authors that have asked for it. The
digital works will not be returned.
11. A catalogue will be edited with all the selected cartoons. Each selected
author will receive one copy of the catalogue.
12. Send the drawings to: FECO-España. C/ Cooperativa San Fernando, 7-
8ª. 46007. Valencia (Spain).
13. It will be indispensable to send the entry form and a short curriculum vitae
along with the drawings.
14. The organization does not assume responsibility for damage or loss of
any drawing for reasons beyond its control.
15. The drawings can be given free for the organization of the Exhibition to
be part of an International Documental Funds of Graphic Humour. All of them
will be deposited for their preservation, spreading and study in a Valencian
institution. The authors who want to be part of this Funds must express their
authorization in the entry form. The Funds objective is the organization of
periodical and travelling exhibitions, the catalogues publication and the
foundation of an international documental archive about the graphic humour
where the author rights and intellectual property will be respected.
16. Accepting these rules means the cession of the author rights to the
organization, only for the exhibition spreading, the catalogues edition and
the travelling exhibition. Reproducing the selected works will not have any
cost for the organization, since the catalogues and the travelling exhibition
will not have any lucrative purpose.
 
december 3.
15:06Pályázat
19th International Biennial of Humour and Satire in the Arts – Gabrovo 2009

We are pleased to inform you that on May 16th, 2009 the Museum HOUSE OF HUMOUR AND SATIRE in Gabrovo, Bulgaria will inaugurate the 19th INTERNATIONAL BIENNIAL OF HUMOUR AND SATIRE IN THE ARTS. The Biennial exhibition has got six categories: cartoons, graphics & drawings, paintings, sculpture, photographs and posters that are open to humour artists from the world over without entry fee, but with all the freedom of technique. The competition subject matter is THE WORLD LASTS BECAUSE IT LAUGHS; the deadline for entries is March 1st, 2009.

Our kind request is to assist us in disseminating the complete conditions of entry and entry-form herewith attached. Their English, German, French and Russian versions can be viewed at http://www.humorhouse.bg under International & National Events.

We thank you in advance for your kind cooperation and remain at your disposal. We hope that Biennial 2009 will draw artists with original thinking and a fresh sense of humour.
 
november 26.
19:18Meghívó
Cím: Corvin Művelődési Ház,
1165 Budapest
Hunyadvár u. 43/b.
 
november 23.
21:02Best of 2008 - most már javítva!
Nyomdakész a katalógus, lapozgatható változata fönn van a szakosztály honlapján, vagy kattints a linkre. Hamarosan papíron is megnézhető lesz. A tervezés, tördelés Gáspár Imre munkája. A linken most már (nov. 26-tól) a javított és jobb felbontású változat látható!
 
november 18.
15:31Minden jót szlovákok! - Minden jót magyarok!
Kazo meglehetősen fáradt volt, nem aludt az éjszaka, nem volt fűtés a szállásán. Marabu is jó hangulatban volt fogműtét után, egy pohár vízzel az asztalán, amikor kora délután én is beestem a Dohány utcai kisvendéglőbe. Kazo még mindig a Duna tévés műsor hatása alatt morgolódott, micsoda marhaság, pár hülye miatt megmérgezni két nép kapcsolatát! (Apja szlovák, anyja magyar - ám ettől nincs tudathasadása, söt, talán még tisztábban is lát.)
Kazonak új ötlete is van: csináljunk kiállítást nálatok is, nálunk is egy időben, olyan címmel, hogy Minden jót Magyarország, Minden jót Szlovákia! - hogy lássák, hogy barátok vagyunk!
Hát csináljunk!
 
november 17.
11:45Szlovákok, magyarok
Kazo élőben, a Duna TV-ben állt ki a magyar-szlovák béke mellett. Ne hülyéskedjünk már, gyerekek - mondta, és emlékeztetett arra, hogy mintaként állhat a két nemzet előtt a karikaturisták barátsága, közös kiállításai, közös albuma. A legutóbbi pöstyéni V4 elnöki találkozón is Kazo Kanala javaslatára szerveztünk közösen kiállítást - erre is emlékeztetett.
A magyar-szlovák kapcsolatok nem a politikusok elhatározásaitól javulhatnak meg, ezzel csak kereteket adhatnak, igazán az ilyen civil kezdeményezések, civil barátságok tehetnek hatékonyan a nacionalizmus, a sovinizmus ellen.
Ezért is szeretjük Kazót
 
november 16.
09:55Bodola
A fotós is éppen hogy elfért. Megnyílt Bodola emlékkiállítása.
 
november 12.
20:32Szőke nők

... és Dluho a hal a tortán!
 
november 7.
16:584. kArton Karikatúra és Képregény Aukció
Budapest Art Fair
Műcsarnok
2008. november 23. (vasárnap) 11 óra
az árverést vezeti: Winkler Nóra

Az aukció anyaga megtekinthető a kArton Galériában 2008. november 6-tól 20-ig, hétköznap 13.00 – 18.00 között, valamint a kArton Galéria honlapján: www.karton.hu


A 2008. november 23-án 11 órakor kezdődő árverésen Magyarországon egyedülálló grafikai anyag kerül kalapács alá. Igazi csemegének számít Andy Warhol grafikája, valamint a Batmant kreáló, Bob Kane rajza. Idén is lehet licitálni a tavaly nagy sikert aratott rajzfilmes cellekre: ezúttal Scooby Doo, Spongya Bob és Bambi kerülnek kalapács alá.
A magyar anyagot erősíti, hogy a különálló színes képregény lapok mellett, ebben az évben árverezésre kerül Zórád Ernő egyik Tabán festménye, valamint Popeye kalandjainak erotikus feldolgozása.
A kArton Galéria a street art művészetnek is bemutatkozási lehetőséget ad, így a legismertebb magyar képviselők sem maradnak ki az árverési tételekből. A lelkes karikatúra gyűjtőket most sem hagyja cserben a kArton: többek között Réber László, Vasvári Anna rajzaira, Homicskó Atanáz, Gáspár Antal, Kaján Tibor és Brenner György műveire licitálhatnak az érdeklődők.

Az aukció részleteivel, valamint vételi megbízással kapcsolatban az info@karton.hu e-mailcímen,
illetve a 472-0000 telefonszámon lehet érdeklődni.
09:35GROTESZK TRIENNÁLÉ
















A 7. Országos Groteszk Képző-, Iparművészeti és Fotóművészeti pályázat kiírása az alábbi linken érhető el.
 
november 6.
20:17Fesztivál
Megnyílt a XII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál.

A kötött téma – „Kultúrák közötti párbeszéd európai éve” – és a szabadon választott alkotói lehetőség mellett az Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzetközi Szakállamtitkársága különdíjat ajánlott fel fiatalokról/fiatalokhoz szóló témában.

25 országból, 77 karikaturista küldte be alkotását. A zsűri 215 kötött és 60 szabadon választott témájú műből, pontozással választotta ki a díjnyertes műveket.

A kötött téma: „A kultúrák közötti párbeszéd európai éve - 2008”:
I. helyezett: Oleg Goutsol (Ukrajna): Cím nélkül

A Külügyminisztérium díjazottja. Díja: 200.000,- Ft

II. helyezett: Marabu (Magyarország): Cím nélkül

Díja: a Tokaj Kereskedőház Zrt. bor-ajándékcsomagja, a Diplomata magazin negyedéves és a Mozinet magazin egyéves előfizetése.

III. helyezett: Vladimir Kazanevsky (Ukrajna): Cím nélkül

Díja: Három éjszaka szállás, két fő részére a Magyar Kultúra Alapítvány Hotel Kulturinnov szállodájában

„A kultúrák közötti párbeszéd európai éve – 2008”
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzetközi Szakállamtitkársága különdíjazottja fiatalokról/fiatalokhoz szóló témában:

Halter András (Magyarország): Cím nélkül

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium díjazottja. Díja: 100.000,- Ft

A szabadon választott kategória győztese:
T-boy (Magyarország): Cím nélkül

Díja: a hamarosan nyíló Velencei Resort & Spa Szállodában egy hétvége két fő részére, félpanziós ellátással.

A Magyar Kultúra Alapítvány különdíjait kapják:
Külhoni magyar alkotó kategóriában: Léphaft Pál (Szerbia, Vajdaság)

Díja: a Magyar Kultúra Alapítvány könyvcsomagja

Külföldi alkotó kategóriában: Huang Bin (Kína)

Díja: Három éjszaka szállás, két fő részére a Magyar Kultúra Alapítvány Hotel Kulturinnov szállodájában.

A Fesztiválon résztvevő valamennyi karikaturista elismerő oklevelet és a Print & Go Nyomdai Szolgáltatónál beváltható, kedvezményre jogosító kupont kap.

A Zsűri tagjai:
Alexander Brody író, reklámszakember

Kárpáti Tamás alapító főszerkesztő, Premier Magazin

Kocsis Ernő festőművész, karikaturista

Kovács István nagykövet, kabinetfőnök, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma

Tóth Veronika tanácsos, OKM Európai Uniós Kapcsolatok Főosztálya, „A Kultúrák közötti párbeszéd európai éve – 2008” koordinátora


A Gyöngy Kálmán által felajánlott különdíjat Weisz Béla kapta

A kötött téma kiválasztott képei 48 oldalas színes kiadványban is megjelentek.

A link lent, ahol a karikatúrák nem csak megtekinthetők, de szavazni is lehet. Talán érdemes azért a Várba is fölmenni ...
 
november 5.
10:27Mint levetett estélyi ruhán a bross
Léphaft Pál ezúttal Szerényi Gábor művészetét - és személyét - mutatja be az Újvidék olvasóinak. Hadd ajánljam az eMasa olvasóinak is ezt a nagyon kedves írást.
 
november 1.
11:49Ma 5428 napja szűnt meg a Ludas
Ma 5428 napja szűnt meg a Ludas - van, aki számon tartja! Ha nem is teljes a gyűjtemény, ahhoz elég, hogy az ember kis nosztalgia-sétára induljon a múltba, kellőképpen elérzékenyüljön és visszasírjon.
 
október 30.
17:09Meghívó
(Göncz Kinga karikatúráját Joe blogjáról loptam.)

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma és a Magyar Kultúra Alapítvány tisztelettel meghívja Önt és Partnerét a „Kultúrák párbeszéde” című, XII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál megnyitó és díjátadó ünnepségére.

Időpont: 2008. november 6. (csütörtök) 15 óra
Helyszín: Magyar Kultúra Alapítvány 1014 Budapest, Szentháromság tér 6.

A Fesztivált megnyitja és a díjakat átadja: Dr. Göncz Kinga, a Magyar Köztársaság külügyminisztere.

A vendégeket köszönti: Dr. Koncz Gábor Ph.D., a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója. Közreműködik: Habodász István és Mészáros Tamás, a Kaszás Attila Diákszínpad tagjai.

A kiállítás november 30-ig tekinthető meg, naponta 10 és 18 óra között.
16:56Írások a humorról
A Tiara magazin portálon elindítottam egy kvázi-sorozatot, melyben a karikatúráról, a humorról, meg mindenféléről, és a kibernetikáról is irkálok. Ha gondolod, időnként klikkelj ide:
16:47A humor a túlélés eszköze - Kaján interjú
Léphaft Pali ezúttal újságíróként beszélgetett Kaján Tiborral, interjúja pedig megjelent a Magyar Szóban.
 
október 21.
15:33Pogácsaszaggató
Igen, a pogácsa el van vetve... Igazából én a humor szabadságának védelmében szóltam hozzá a vitához, mert holnap már mi is megbélyegezendők leszünk, ha bölcs Etikai Bizottságunk így folytatja - tény, hogy néha mi is elkövetünk illetlenségeket...
Tegnap viszont meghallgattam a Klubrádióban Halák László (EB-elnök) És Tóta W. Árpád vitáját, és ismét elkeseredtem, most azon, hogy mintha a fallal beszélgetnének, úgy pattant le minden érv Halákról, és képtelen volt a probléma lényegét meglátni. (vagy képtelen volt logikusan védeni a testület álláspontját, amit nem csodálok.)
Úgy derül ki számomra, hogy Halák (és a bizottság) TWÁ stílusától akadt ki, miközben a határozat a tartalmat, vagyis az antiszemitizmust veti a szemére. (ahogyan az Ügyet kiváltó olvasói levél is)
Vagyis hozni kellett volna egy határozatot a csúnya szavak és kifejezések használata ellen, úgy általában - de ezt nem az etikai bizottságnak, mert ez nem etikai kérdés (hanem, a belügyminiszternek, a tanítónéninek, és lehet még ötletem) - vagy írni egy cikket magánemberként valamelyik újságba, hogy milyen rondán ír ez a TWÁ, nem is beszélve a Szilyről (hogy őt is belekeverjem, nehogy azt gondolja, hogy neki szabad!). Az etikai bizottságnak pedig az antiszemita, rasszista, antihumánus újságírást kellene elítélni. Többek között. Ha TWÁ-t ebben találták „bűnösnek”, akkor ne a durva szóhasználata legyen vita tárgya, ha viszont nem, akkor ismerje el a bizottság, hogy ezúttal cserbenhagyta legendás humora. Az Etikai Bizottság arra kapott felhatalmazást tőlünk, MÚOSZ-tagoktól, hogy etikai kérdésekben hozzon határozatokat. Ez momentán nem jött össze.
Halász Géza
14:10Ez nem tréfa
Az említett etikai bizottsági határozatot követő kommentek közűl „ollóztam”.

...„Vegye azonban figyelembe, hogy akik nem értenek egyet a közölt stilussal és tartalommal, azok bizonyára több pogácsát kapnak a MÚOSZ-ban, mint akiknek tetszik B.ZS és TWÁ írása, érthető tehát, ha nemtetszésüket kifejezésre juttatják. Véleményét is tisztelve dr. Halák László”

Ez tiszta beszéd.
joe

P.S.: Véleményem szerint most nagyon elvetették a pogácsát.
 
október 19.
11:24Félre a tréfával!
Hogyismondjamcsak? Ülök az Internet előtt, és olvasom, hogy a Pulitzer emlékdíjas Tóta W. antiszemita, fröcskölődő, uszító. Ugyanmár! Mit írt ez a gyerek!? „A zsidó álma” - dehát ezt olvastam, emlékszem, jót röhögtem - amúgy zsidó módra, röfögve, orromat kerti medencémbe fújva stb.

A szélsőjobb előretöréséről olvashatunk a sajtóban. Közbeszédbe viszik át saját frazeológiájukat, írják. Keressük ellene a legjobb ellenszert, miközben egy igazán hatékony eszköz, amire a setét szélsőjobb ugrik: a humor, itt van kezünk ügyében.

Nincs itt. Mert már mi sem értjük. Vad, hülye viccekhez, halatortánhoz edződve, már nem vesszük észre, ha valaki - akitől egyébként meg is szokhattuk volna már - igazi, vérbő, irodalmi színvonalú humorral lep meg bennünket. Egyetlen hibája: nem írja oda írása végére, nekünk, gyengébbeknek, amit már egyetlen amerikai vígjátékban sem hagynak ki, ha véletlen mégis humort engednének meg, hogy nehogy komolyan vegyék - bocsánat, csak vicc volt, I was joking. :)
 
október 17.
18:09Meghívó
Szeretettel meghívunk a BODOLA GYÖRGY életmű kiállítás megnyitó ünnepségére és bulijára 2008. november 15.-én délután fél hatra a Budapest, I. Kerület, Bem Rakpart 6. szám alatti Budavári Művelődési Házba.

Bodola György Baráti Társaság
 
október 4.
20:26108 éves volt
Látta Lenint, barátkozott Trockijjal, legfőbb megrendelője pedig Sztálin volt - túlélte. És még sokat át- és túlélt. 108 évesen halt meg Moszkvában Borisz Jefimov. Fenti karikatúrája pár évtizede még életébe került volna.












Nem csak ennek kapcsán, de a Tiaramagazinban megjelent egy írásom a politikai karikatúráról. Ha elolvasod, hozzá is lehet szólni...
 
október 3.
18:47Szalay Attila a Fábry-showban
Október 9-én. Nézd meg te is!

 
szeptember 29.
07:26Humorszüret
Küldök egy képet a Bajai Újbor Fesztivál egyik kísérőrendezvényéről.

A hétvégén, szeptember 26-tól 28-ig volt látható a karikatúra kiállításom, melyet Humorszüret címmel tekinthetett meg a nagyérdemű.

A borissza rajzok, szám szerint 38 db, Baja város főterén, a városháza előtt lettek kiállítva, csodálatos környezetben, a borok és a mézek hétvégéjén.

Üdvözlettel: Kelemen István
 
szeptember 25.
19:35A MANCS a karikatúráról
Ritkán olvashatunk kritikát, lesújtót vagy méltatót, - egyáltalán a karikatúrával vagy rajzolóikkal foglalkozót. A szakma társadalmi megítélését is tükröző cikk a KOKSZ-műhely vasárnapi, Andrássy úton rendezett utcakiállítása kapcsán íródott.
 
szeptember 22.
20:57Régiség
Néha, böngészés közben egyszer csak érdekes lapra bukkanunk. Most a IX. karikatúrafesztivál debreceni vándorkiállításáról találtam egy jó kis cikket. Akár kedvcsinálónak is jó lehet a XII fesztiválhoz...
09:39Kiállítás az utca közepén
Az autómentes világnapon a KOKSZ-műhely az Andrássy út közepén állított ki. Sok ezren nézték meg. Az, hogy a képen a nézők éppen Szerényi képei előtt állnak, csak a véletlen műve.
09:20Tá-dááám!
Megnyílt a blogom, folyamatosan megtekinthető, addig, amíg el nem felejtem megújítani.

Lesznek benne viccelések!
Szórakoztatások!
Empiriokriticizmus!

Tá-dááám!

Marabu s.k.
(Tá-dááám!)
 
szeptember 20.
19:42Teltház
Tegnap különleges élményben volt részem: megtelt a terem a kiállításom megnyitóján a Corvinus Egyetem Könyvtárában. Nem vártam, nem számítottam rá, és komolyan meghatott, hogy ennyien ott voltak, voltatok. Jól esett, hogy megjelent az egyetem rektora, több tanszékvezetője, és számos tanár-kolléga, de „másik foglalkozásom”, a karikatúra-rajzolás területéről is sok kollégával üdvözölhettük egymást. Érdekes gondolatokat vetett fel Császár Tamás a megnyitóban, és úgy tűnt, érdeklődéssel hallgatták saját kiselőadásomat is, melyben strukturalista módszerrel próbáltam megközelíteni a humor mechanizmusát. Sokan vásároltak a tavasszal megjelent „Retusált művészettörténet” c. könyvemből is, melynek árát a kiadó jelentősen csökkentette. Köszönöm tehát mindenkinek, aki ott volt, úgy éreztem, hogy igazán jó volt a hangulat, és remélem mindenki jól érezte magát.
 
szeptember 18.
10:17Magyar fesztivál - nemzetközi mezőnyben
Nemzetközi mezőnyre számíthatunk az idei Fesztiválon. A cseh és szlovák karikaturisták is örültek a meghívásnak, az irancarton.hu-n való megjelenés után viszont komoly nemzetközi mezőnyre számíthatunk. Szerintem ez jó hír.
 
szeptember 17.
10:14Pöstyéni találkozás az elnöknékkel
„... Az atipikus kiállításmegnyitóra odautazó remek magyar és cseh karikaturisták nem győztek álmélkodni.”

Bár bennünket kárpótolt, hogy a tárgyalások befejeztével Sólyom László meglátogatta, és szemmel láthatóan élvezte a visegrádi országok karikaturistáinak kiállítását, pici tüske maradt a megnyitóról. Vendégként nem illett megjegyezni, de ha már a pozsonyi újság is szóvá tette, minket is meglepett, hogy a kiállításra érkező köztársasági elnök-feleségek figyelmét elkerülte a kiállítás. Fölöslegesen hosszú, édelgő beszédében - a kiállítóteremben - maga a kultúrház igazgatónője is elfelejtette fölhívni rá a figyelmet. Az igazgató asszony nem csak a cseh, a szlovák és a magyar karikaturistákat nem említette, de Kazo Kanala szervezéséről, kurátori munkájáról, valamint a Cseh, a Lengyel és a Magyar Intézet hozzájárulásáról sem szólt. Mentségére legyen mondva, a nála is unalmasabb „hegedűművészt” viszont részletesen bemutatta.

Lehet, hogy az egyszerűen és elegánsan megjelent elnöknék az őket alaposan túlöltöző igazgatónőben látták a karikatúrát?

08:14Hully-Gully, Világos




A Balatonvilágosi Hully-Gully és az alkotótábor lezajlott, a helyi újság képes összeállítást közölt róla.

A képen Lugosi Károly első díjas rajza „Panta rhei”

 
szeptember 15.
17:24KOKSZ az Andrássy úton
17:20Meghívó











Szeptember 18-án 15 órakor, a Corvinus Egyetem Központi Könyvtárában lesz „Retusált művészettörténet” című kiállításom és könyvbemutatóm. A megnyitót Császár Tamás tartja, majd „Egy informatikus karikaturista felfedezi a nevetést” címmel vetített képes szakmai kiselőadásom hallgathatják meg a jelen lévők.
Cím: IX. Közraktár u. 4-6.
17:04Kiállítások Szlovákiában
Körmöcbányai GAGY fesztivál 2008.

Augusztus 29-én az idei körmöcbányai vidám utcafesztivál részeként hat magyar karikaturista rajzaiból nyílt kiállítás a helyi Pénz és Érem Múzeumban. Czki, Halász Géza, Jelenszky, Joe, Nemes és Marabu karikatúrái a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet segítségével jutottak el a városba, a kiállítást Marabu nyitotta meg.
(Marabu)

Elnökök Pöstyénben

Szeptember 12-én Pöstyénben találkoztak a visegrádi országok köztársasági elnökei. Ennek kapcsán rendezték meg a Gyógyvizek c. karikatúra kiállítást, melynek Kazo Kanala volt a kurátora. Tőlünk tízen küldtek be rajzot. A kiállítást Kazo kalauzolása mellett megtekintette Sólyom László is.
16:46Jelölés


















A MÚOSZ elnöksége Kossuth-díjra terjesztette fel Kaján Tibort!
 
augusztus 29.
09:57XII. Magyar Karikatúraművészeti Fesztivál
Megjelent a pályázati felhívás!

A pályázati felhívás angol nyelven a http://karikaturista.fw.hu/festival.pdf címen található
 
augusztus 21.
08:17Bodola
Kedves Barátaink !

A Bodola György emlékbizottság nevében örömmel értesítelek Benneteket, hogy Winkler Gyapinak hála összeállt a kiállítási anyag, (mintegy 200 kép beszkennelve, kinyomtatva, és bepaszpartuzva) és Török Gyugyó Ádámnak köszönet, ha csak nem jön közbe valami, majdnem 100 %, hogy november 15.-én a legendás Bem Rakparti Művelődési Házban megnyitjuk Bodola György rajzaiból és fotóiból álló életműkiállítást.

A kiállítás pontos megnyitójáról időben küldjük a meghívót Nektek. A bemutatón terveink szerint kiállítjuk Gyuri mintegy 100 grafikáját és mintegy 100 fotóját, óriás kivetítőn vetítjük mintegy 700 foróját és rajzát, megnyitó beszéd hangzik el, finom borok, üditők és szendvicsek egészítik ki a lelki táplálékot, és Török Ádám vezetésével a legendás Mini együttes szolgáltatja az alkalomhoz illő blues és rock zenét. Ádámék bulija után lehetőség van a kiállítás alkalmából a világ minden tájáról összejött régi barátoknak egy kellemes beszélgetésre, és a háttérben finoman muzsikálnak a lemezjátszó segítségével a Cream, Hendrix és a többiek.

Terveink szerint a kiállításon alacsony áron fogjuk árusítani Bodola György életművét tartalmazó, Gyuri önarcképével ellátott DVD lemezt. Ha a lemezek bevételéből lehetővé válik, akkor terveink szerint egy kisebb könyvet is kiadnánk Bodola György munkásságáról.

Aki bármiben tud segíteni, főleg sajtó, újságcikkek, internetes újságok, rádió és televízió riportok, annak várjuk a jelentkezését.

Akinek van Bodola Györgytől festménye, vagy tudja, hogy kinél van ilyen műalkotás, és a kép esetleg kikölcsönözhető lenne a kiállításra, annak várjuk a jelentkezését.

Eddig, a szervező munkán és a kiállítás anyagának az előkészítésén túl mintegy 170 ezer Ft.-al járultunk hozzá többedmagunkkal a kiállítás létrejöttéhez, de sajnos mint gondolhatjátok, ez a pénz nem elég a kiállítás megrendezéséhez. Az elmúlt napokban komoly ígéreteket kaptunk néhány Bodola drukkertól további támogatásra, holnap megyek be megnézni a Bodola bamkszámlát, remélem már be is futottak az újabb támogatások.

Ha valaki úgy érzi, hogy szeretne a költségekhez hozzájárulni, akkor vagy az alábbi bankszámla számra küldhet egy kisebb összeget:

K&H bank 10400951 - 65565251 - 49531061,
nemzetközi számla szám: IBAN: HU26 1040 0951 6556 5251 4953 1061,
SWIFT CODE: OKHB HUHB

vagy az én címemre adhatja fel postán: dr. Mezey András, 1027 Budapest, Margit krt. 26.

Nézzétek meg a Bodola György iwiw lapját, rengeteg fotót láthattok ott !

Nézzétek meg az email szöveges és kép mellékletét !

Elnézést a zavarásért, mindannyiótoknak jó nyaralást, és novemberben rendezzünk közösen egy nagyszerű Bodola kiállítást Mini koncerttel egybekötve !

Sziasztok

Szerv. Biz. nevében:

Mezey Golyó András

telefon : 06-30-9526382
 
augusztus 18.
11:27Rajzolva nyaraltak és alkottak
Veszprémi Napló 2008. augusztus 12.
Szerző: Halmos György

Balatonvilágos - Több mint húsz alkotó munkáiból nyílt kiállítás a második Aligai Hully-Gully elnevezésű rendezvény keretein belül szombaton délután a település közösségi házában. Az érdeklődők a karikaturista-alkotótábor résztvevőinek legjobb rajzait tekinthetik meg.

A neves karikaturista, Dluhopolszky László megnyitójában méltatta a műveket, hangsúlyozva, hogy az egyhetes tábor alatt nagyon sok kiváló alkotás született. A rajzok a minden folyik szlogen és az egykor a településen élő Simon halász köré épülnek, valamint a község arcait mutatják be. A zsűri elnöke örvendetesnek nevezte, hogy húsz alkotó küldött a pályázatra művet, közülük tizenheten első alkalommal. A felhívásra száz karikatúra érkezett, ebből kilencvenegyet kiállítottunk - ismertette. Hozzátette, hogy a tábor vendége volt az ismert német karikatúraművész, Rainer Erth, aki idén a World Press Cartoon politikai kategóriájában első helyezést ért el Brüsszeli torony című alkotásával. A neves művész érdeklődésünkre elmondta, hogy Lübbenauban egy barátja hívta fel a magyarországi kiállításra a figyelmét, és ott találkozott Dluhopolszky Lászlóval is, aki meghívta Balatonvilágosra. Elmondta, hogy civilben grafikusművészként dolgozik; egy karikatúrát három-négy nap alatt készít el. Leginkább magazinoknak, időszakos kiadványoknak dolgozik, ezek közül az egyik legnagyobb kihívás az egyik neves újságban egy dupla oldal elkészítése. Rainer Erth úgy vélte, hogy a karikatúra mint művészeti forma Németországban nem olyan jelentős és elterjedt, mint példul az angolszász országokban, de a magyarhoz hasonlítva mindenképpen jelentősebb, s nem csak a magazinokat vagy politikai napilapokat tekintve. - Úgy vélem, hogy a jó karikatúrában a kép, a formanyelv és a szöveg egységet alkot. - Hozzátette: kedveli azokat is, amelyekhez nincs szöveg, a kép kétértelmű, lehet másra is asszociálni. A művésznek kifejezetten tetszett a Club Aliga, hiszen olyan részen voltak, ami építészetében a szocializmust idézi. - Első ízben vagyok a Balatonnál, és ott nyaralhattam, ahol valamikor csak a kiváltságosak, például Erich Honecker - utalt ironikusan a Német Demokratikus Köztársaságot irányító egykori politikusra. A zsűri döntése alapján az első díjat Lugosi Károly, a másodikat Rainer Erth, míg a harmadikat Vígh Gyula vehette át.

A karikatúra olyan humoros vagy gúnyos célú képi ábrázolás - főként rajz vagy lenyomat -, ami egy ember jellegzetes vonásait vagy valamilyen jelenetet szándékosan túlzó módon mutat be. Célja lehet az ártatlan szórakoztatáson kívül a kinevettetés, figyelmeztetés és bírálat. Gyakran megbélyegzi az emberi gyarlóságokat vagy valamilyen társadalmi, politikai stb. jelenség sötét oldalát. A magyarországi karikatúra története 160 évre nyúlik vissza.
 
augusztus 17.
12:24I. Bajai Karikatúrapályázat rajzai
Kedves Kollégák!

A szokásos helyre kattintva megtekinthető az összes rajz. (A rajzolók neve nem, vajon miért? - zu)

Jó böngészést, és további jó nyarat!

And
 
augusztus 10.
17:39Móricka a vérzivatarban
Soproni nyaralásom közben, éppen Balfon, a Nemzeti emlékhelyen – miközben a kétezer, származása miatt meggyilkolt fogoly egyikének, Szerb Antalnak kőbe vésett üzenetét – „A szabadság nem csak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is.” – olvastam, jött az üzenet: balhé van a Móricka körül! A Karikaturista Szakosztály elnökeként, (nevében, helyett) tegyem le a voksom.

Részben már lecsengett az ügy, mire itthon újra számítógép elé ülhettem, a Roma Sajtóközpont elítélte a súlyos támadást, többen leírták véleményüket az eMasában, a MÚOSZ kizárta a főszerkesztőt. A főszerkesztő nem érti az egész cécót, hiszen az inkriminált képregény nem rasszista, nem romaellenes, sőt, még humoros is. A sajtó szabad, a véleménynyilvánítás szabad, az ordas eszmék nem ordasak, a gyűlöletkeltés ez esetben inkább a szeretetre buzdít, különösen a jól dolgozó cigányok szeretetére valamint a Váradi Roma Café tagjaira. A szerkesztőség hat éve szorgalmas és e helyütt lehivatkozott cigány tagja engem – már bocsánat – leginkább a negyvenes évek házizsidaira emlékeztet – mindenkinek volt egy kedves zsidó ismerőse, akire hivatkozva megnyugodhatott antiszemita lelkiismerete.

A viccekben (így a karikatúrákban is) gyakori szereplők a különféle etnikumok. Vannak skót, székely, zsidó, cigányviccek. „Ezek komikai értelmét a felsőbbség, kicsinylés, lenézés hozza létre” – írja Szigetvári Iván 1911-ben A komikum elmélete c. munkájában. Elsősorban azért, mert nem akarunk azok lenni: tótok, cigányok, potrohosak, kopaszok, gyermekünk sem az a cigánygyerek legyen, „a kinek egész öltözete egy mellény vagy egy pántlika a nyakán”. Ez persze majd’ száz éves írás, közben népcsoportokat üldöztek, milliókat gyilkoltak le, etnikai tisztogatások televíziós szemtanúi voltunk pár éve Szerbiában, Boszniában, hogy ne menjünk messzire. Az ártatlan viccektől, vagy akár bővérű gúnyolódásoktól eljutottunk a gyűlöletig, véresen komoly tragédiákig – és a végletesen feszült, túlfeszített érzékenységig. Ha ezt az érzékenységet bárki is túlzottnak érzi a Roma Sajtóközpont munkatársa részéről, az nem ismeri kellőképpen a történelmünket.

Természetesen szabad véleményt nyilvánítani, sőt gyűlölni is. Szabad gyűlölni a romákat, a zsidókat, a szerbeket, szlovákokat, románokat, franciákat, kőfaragókat és balettáncosokat. A magyarokat is. Csak éppen roppant buta, bunkó, betegesen aljas gyűlölet az, amely nem adott személyre, hanem népcsoport(ok)ra irányul, és mindezt sajtó útján, melyet, hogy tilos-e, azt majd döntsék el a hatalom (a jogi hatalom) képviselői. Mindenesetre, ha egy főszerkesztő úgy gondolja, akkor rosszul gondolja, annyira rosszul, hogy ez már a szakmához való hozzáértést is megkérdőjelezi. Ha a vicclap szerkesztője hallott volna valaha a sajtó tisztességéről, kevésbé egyértelmű (mert lássuk be, egyértelmű) utalásokat sem engedett volna megjelenni.

„Azoknak szántuk sértőnek, akik megérdemlik” – nyilatkozza a főszerkesztő. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de ez a képregény engem is sért! – és egyúttal, karikaturistaként szégyenkezem is. A Fertő tó strandján mellénk telepedő, kopaszra nyírt férfi izmos karjára tetovált színes magyar címerre esküszöm!
 
augusztus 8.
23:42Rasszista Móricka
Kedves kollégák gondolom olvastátok az E-masában, miszerint Szűcs Alfrédot a Móricka főszerkesztőjét eltávolították a MUOSZ tagjai közül.
De vajon ki követhette el ezt a szégyenletes rasszista förmedvényt:

http://www.emasa.hu/muhely/moricka/moricka.htm

Zsoldos Péter
 
augusztus 1.
16:38Kazo
Kollégák!

Név szerint: Kaján Tibor, Jelenszky László, Dallos Jenő, Sajdik Ferenc, Tettamanti Béla, Dluhopolszky László,Lehoczki Károly. Ti mindannyian benne voltatok Kazo Kanala Könyvében. Kazo kérése az volt, ha lehet mindannyian küldjetek egy rajzot a „gyógyforrások” témában. A végső határidő
kényszerűségből kitolódott augusztus 10-ig. Mivel már más lehetőség nincs, ezt a fórumot is felhasználom a kérés tolmácsolására. Kazo címe, ahová a rajzok küldhetők:

Kazo Kanala
Durgalová 12
831 01 Bratislava
Slovak Republic


joe
 
július 29.
14:08Utolsó pillanat! Még lehet pályázni!
Balatonvilágos Község Önkormányzata szervezésében kerül megrendezésre a II. ALIGAI HULLY-GULLY karikatúra verseny és fesztivál, melynek alkalmából az önkormányzat pályázatot hirdet két témából.

I. téma: Minden folyik

II. téma: Balatonvilágos község arcai

Az alkotások beküldési határideje: 2008. július 31.

Cím: Balatonvilágos Község Önkormányzata, 8171 Balatonvilágos, Csók István sétány 38.

A4-es méretű alkotásokat és témánként minimum 3-3 rajzot várunk, melyek hátoldalára kérjük írják fel nevüket, címüket és a rajz címét, szövegét. Ha a II. témában szeretnének indulni, akkor a www.balatonvilagos.hu weboldalon megtalálják a község lakosairól a fényképeket illetve szívesen elpostázzuk az Önök címére!

A fesztivál I. díja: 50.000 Ft
II. díja: 30.000 Ft
III. díja: 20.000 Ft
Egyéb meglepetésekkel!

Bővebb információ: Krutzler Adrienn, rendezvényszervező
(e-mailcím: krutzleradrienn@invitel.hu, tel.szám: 06/30/456-8612)
Postacím: Balatonvilágosi Önkormányzat
Jelige: „II. Aligai Hully Gully”
8171 Balatonvilágos, Csók István sétány 38.
 
július 27.
21:20Völgytornác 2008
Pénteken megnyílt „Best of 2007” kiállításunk Nagyvázsonyban, a Művészetek (illetve Bűvészetek) Völgye rendezvénysorozat részeként. A képen Fábry Szabolcs polgármester mustrálja képeinket. A kiállítás tíz napig tart nyitva.
 
július 24.
13:24











A volt boszniai szerb vezető - háborús bűnös- letartóztatása kapcsán egyik klasszikusunk gondolatai jutnak az eszembe:
”Nagy gonosztevők olykor dilettáns művészek, és nem egy
nagy művész dilettáns gonosztevő volt, mint Rembrandt vagy Villon…”

Katona Gyöngyi
10:42batta
Bocsánatot kell kérnem a szakmától és a Százhalombattai pályázat szervezőitől, hogy cenzúrázással vádoltam meg a kiállítás rendezőit. Tettem ezt azért, mert az interneten csak az egyik pályamunkám van feltüntetve. Ma Gyöngy Kálmánnal beszélgettem erről és felvilágosított, hogy a pályázati anyag a kiállításon szerepelt. Olyan dologról mondtam véleményt, melyről nem győződtem meg teljes mértékben.

Békési Joe
 
július 22.
16:36Best of ... Nagyvázsonyban
Július 25-én, szombaton Nagyvázsonyban nyílik meg Best of 2007 kiállításunk. Februártól júniusig Debrecenben - a rendezők szerint nagy sikerrel - bemutatott kiállítás most először vándorol a Dunántúlra. Bár a Művészetek Völgye költségvetését erősen megnyirbálták, a Kapolcs-környéki falvak mégis megpróbálják magukhoz vonzani a művészetek kedvelőit. A megnyitó délután 5-kor lesz, a megnyitó keresetlen szavait tőlem hallhatja az összesereglő nagyérdemű.

Halász
 
július 18.
15:48Témazáró
Kedves Géza !

Kovács Gábor vezérigazgató úr leveléhez nem tudok hozzátenni semmit. Így történt ahogy leírta. Csupán annyi a csúsztatás, hogy én kértem álljon fel és hagyja abba az internetezést. Magától nem tette volna. A Puncs két díjat igért, én egyet kaptam. Erre kössön csomót Kovács úr!

Üdvözlettel Dluho Laci
(Nem Zaragozába, hanem Madridba megyek)


Minthogy rajtam keresztül jöttek-mentek (a háttérben is) levelek, kezdem úgy érezni magam, mint a főposta, (csak fejembe ne szálljon). Hadd ne minősítsem az ügyet. Talán egy dolog (a jövőre nézve) tanulság: a pályázati feltételekben fogalmazzunk pontosan, vagyis pontosan mit jelent a szerződés? És, Laci, ha már van egy szerződésed, nem értem, mire kellett volna egy másik?

Halász Géza
 
július 17.
15:59Vitazáró a Puncstól
Tisztelt Halász Géza Elnök Úr!

Sokáig gondolkodtam, hogy egyáltalán érdemes-e bármilyen mélységig is foglalkozni Dluhopolszky László Úr (én tudom a nevét, pedig csak egy „egyszerű internetező ember” vagyok) levelével.
Miután több „sík amatőr” Puncsos karikatúrista is érdeklődött az esettel kapcsolatban, ezért úgy döntöttem, pusztán a tényszerűség kedvéért, mégis reagálunk Dluhopolszky Úr észrevételeire.
Úgy véljük, hogy a mai világban ahol sajnos a karikatúristáknak elég nehéz a megérdemelt szintjükön érvényesülni és fórumot találni, kiváló ötlet volt a bajai karikatúra pályázat.
Ezen oknál fogva mi is e-mellé a remek ötletű kezdeményezés mellé álltunk. Kiadónk felajánlott egy komoly értékű navigációs rendszert, továbbá, egy még komolyabb értékű esemény beharangozót, a kiállítás képeiből egy bemutatót és publikálási lehetőséget szerződéssel együtt a díjnyertes karikatúristáknak.
Úgy gondolom, hogy ezen felajánlás a mai „szárnyaló gazdasági helyzetünkben” ugyan nem egy kiemelkedő de véleményem szerint nem elhanyagolható felajánlás volt.
Magán a kiállítás megnyitóján Én személyesen részt vettem, „hétvégi sziesztám” helyett, ahol is az eseményen fődíjat nyert pályázóval megbeszéltem minden publikálási lehetőséget, amelyet csodák csodájára Ő nem degradálónak és elutasítandónak talált.
A megnyitón fényképeket is készítettem!! A Főszervező Úrral megbeszéltek alapján nagyobb terjedelemben be is számolunk a pályázat eredményéről. Miután az eseményen Dluhopolszky Úr nem vett részt (gondolom, ez már minősíti az egész pályázathoz fűződő viszonyát) amelyre aztán persze büszkén hivatkozott, hogy „ezt Ő megnyerte”, sajnos nem tudtam személyesen a helyszínen átadni és lefotózni ajándékunkkal.
A Főszervező Úr kérésének eleget téve visszahoztam a nyereményt, hogy azt Dluhopolszky Úr a szerkesztőségben személyesen vehesse át, és ne kelljen érte a Postára fáradnia.
A hétfői napon „délutáni sziesztánk” közben egyszer csak megzavart Dluhopolszky Úr, utólagos bocsánatáért esedezve nem volt elég időnk a piros szőnyeget leteríteni és a BBC riportere is sajnos késett. Én is tudok cinikusan nyilatkozni, habár nem vagyok ennek híve. Úgy gondolom nem Dluhopolszky Úrra tartozik a szerkesztőségben folyó munka menete és ezen szenzációs észrevételére nem is reflektálnék.
Miután „kezébe nyomtuk” eme „csekély díjat” én felállva személyesen gratuláltam neki !!! Ezután elkezdődött röpke 39 évem egy igen csak emlékezetessé váló beszélgetése.
„Testvérkéim hát a szerződéssel mi van?” emelkedett gondolatú mondatára akképpen reagáltam Dluhopolszky Úr felé: „-Természetesen amennyiben kapunk rajzokat azok közül a főszerkesztőnk által kiválasztott munkákat minden további nélkül közöljük, melynek publikálási díját természetesen kifizetjük.” Mivel Dluhopolszky Úr rendelkezett szerződéssel, ugyanis régebben még megfelelő fórum volt számára a Puncs, ezért az Ő részére külön szerződést felajánlani nem állt módunkban. Ezután emberünk kivetkőzve önmagából közölte, hogy: -„Csak nem gondoljuk, hogy beáll 100-nak a sorba? Ő mint a karikatúra szövetség főtitkára és a rajzpályázat első helyezettje úgy gondolja, hogy minimum annyi jár neki, hogy fix darabra lekötött szerződést ajánljunk részére.” Erre reflektálva, közöltem Vele, hogy sajnos ilyen szerződést sem a múltban sem a jövőben nem áll módunkban senkivel sem kötni, mivel a lap struktúrája és nézeteim szerint a többi rajzolóval szemben sem lenne korrekt eljárás. Szerkesztőségünkben törekszünk arra, hogy a számunkra bedolgozó karikatúristák nagyjából egyforma mennyiségű rajza kerüljön közlésre, hogy ezen munkáért járó sajnos nem túl sok pénzből, legalább egyformán részesüljenek. Dluhopolszky Úr e válaszomra, közölte, hogy amikor Ő főszerkesztő volt akkor ezek a dolgok nem így működtek és különben is az újságunkba rajzoló karikatúristák mind DILLETTÁNS AMATŐRÖK!!!! Ezt a „korrekt” kijelentését az összes lapunkban publikáló és nem publikáló karikatúrista nevében kikértem magunknak. A szituáció megítéléséhez annyit azért még hozzá fűznék, hogy Dluhopolszky Úr felesége esdeklően és nagyon kellemetlenül érezve magát többször kérte Dluhopolszky Urat, hogy induljanak. Miután Dluhopolszky Úr pár percen keresztül méltatta saját munkásságát és egyértelműen az összes karikatúrista fölé helyezve magát kijelentette: -Különben is ez az egész nem érdekli, mert Ő most úgyis elmegy Zaragozába, majd levonult az „ellenséges terepről”. Ezután az „idős tördelő” aki mellesleg Földes Gábor a szakmában igen elismert és nagy tudású korrektor azt a megjegyzést fűzte: - 30 éves pályafutása alatt ilyen nagyképű és önmagától elszállt emberrel még szerencsére nem hozta össze a sors.
Tisztelt Elnök Úr!
Nagy vonalakban én ennyit fűznék hozzá „szerződés nélküli” emberünk megjegyzéséhez.
Természetesen lehet az újságot szeretni vagy nem szeretni, tartalmilag elismerni, vagy nem elismerni, de úgy gondolom, hogy elég furcsán néz ki az a szituáció, amikor valaki egy nemes cél mellé áll, ezért áldozatot hoz, és még neki kell magyarázkodnia azért, hogy a jelen helyzetünkben sajnos nem a megérdemelt szinten kezelt karikatúristák kezdeményezése mellé állt.
Mindenesetre azért az a tény megnyugtat, hogy az eset kapcsán több karikatúrista is megerősítette, nem kell foglalkozni az ilyen rosszindulatú hangokkal.
Jelen levelemmel részünkről az ügyet lezártnak tekintem, és a továbbiakban nem kívánunk az ilyen típusú megjegyzésekre reagálni.

Köszönöm az Elnök Úrnak, hogy lehetővé tette a megfelelő fórumon való válaszunk megjelentetését.

További sikeres és eredményes munkát kívánunk Önöknek.

Tisztelettel:
Kovács Gábor
Vezérigazgató
08:49Levél a Puncsnak
Tisztelt Szerkesztőség!

A MÚOSZ Karikaturista Szakosztályának honlapján megjelent Dluhopolszky László levele. A levél alapján arra lehet következtetni, hogy a Puncs nem adta át az egész díjat a zsűri által kiválasztott nyertesnek, vagyis a pályázati kiírásban az első díjasnak felajánlott szerződést nem kívánja megkötni.

Szakosztályunk szakmai és érdekvédelmi céllal alakult, szakosztályi elnökként pedig kötelességem, hogy tagságunkat megnyugtató módon tájékoztassam. Ezért kérem, hogy írják meg nekünk az Önök álláspontját, melyet változtatás nélkül fel fogok tenni ugyanerre a weblapra.

Üdvözlettel:

Halász Géza, elnök
MÚOSZ Karikaturista Szakosztály
 
július 15.
10:30Puncs, a vicces újság
Kedves Barátaim ! Csak okulásul írom Nektek !

Ahogy a bajai főszervezővel megbeszéltük, hétfőn bementem a „Bajai Halfirka Fesztiválon” nyert I.díjamat átvenni a Puncs budapesti szerkesztőségébe.Bajára fellépésem miatt nem tudtam elmenni, pedig nagyon szerettem volna. A teremben hárman tartózkodtak: a lapigazgató, egy idős tördelő és a titkárnő. A lapfőnök épp internetezett, amikor Ágikámmal csendes sziesztájukat megzavartuk. Mondhatni ránk sem hederítettek. A titkárnő kezembe nyomta azt a szatyrot , amiben a nyeremény : a navigációs készülék lapult és viszontlátásra! Mindenki tovább foglalatoskodott, mint belépésünk előtt. Se fénykép a díjnyertessel, se rövid interjú, hogy volt, mint volt, ahogy eddig lenni szokott a Ludas Matyinál. Már majdnem távoztunk eme érdektelenség láttán, de bennem megszólalt a kisördög. És a szerződés drága testvéreim? Azt a Kelemen elírta !!!!! - Csattant fel az internetező emberünk. Nincs semmiféle szerződés kente a felelősséget a főrendezőre a nagyfőnök, akit láthatóan megzavartam játéka közben. Utána néztem. A Puncs újságban is az állt, hogy a fődíjas és az első helyezett szerződést kap a laptól. Biztosított, hogy továbbra is küldözgethetem a rajzaimat ,úgy mint a többi külsős rajzoló. Semmi előnyt sem élvezhetek ezzel az első díjammal. Akkor én is állhatok a sor végére? Kár, hogy ekkor, nagy vita kezdődött arról, hogy ki a profi és ki az amatör. Láttam, hogy a nyeregben az észt osztogató jóembernél nem rúghatok labdába és talán a díjat is visszaveszi tőlem. Rájöttem, hogy nem engem vártak erre az első helyre, hanem egy puncsos sík amatőrt. Kurtán- furcsán helyre tettek azzal, hogy nehogy elvárásaim legyenek a Punccsal szemben. Kifejtettem az én nézetem szerint az a profi, aki már évek óta csak karikatúrából tud megélni. (nekem ez már 28 éve sikerül) Ezért Ágikámmal gyorsan elhagytuk ezt az ellenséges terepet. Hát ennyit a szerződésemről. Így jár aki a Punccsal kezd. Halász Gézának lett igaza ,amikor az induló Puncsot „méltatta”. Üdvözlettel minden pályatársamnak:

Dluho, a szerődés nélküli
 
július 14.
16:27I. Bajai Karikatúrapályázat képekben
Kedves Kollégák!

Kelemen István kolléga küldött nekem egy-két képet a kiállításról. Az alábbi linken megtekinthetőek. Ezek persze csak impressziók. Elmondhatom, hogy nagyon jó volt a hangulat, sokan kíváncsiak voltak a rajzokra. Az itt mellékelt képen Weisz Béla: Bajáért, a hazáért c. munkája látható, mellyel a fődíjat nyerte el. A többi nyertes pályamunka is hamarosan látható lesz.
Addig is, mindenkinek jó munkát és jó nyarat kívánok!
A nyerteseknek pedig gratulálok!!!
Halter András
 
július 11.
08:31A bajai halászlének nincs párja!
A PÁLYÁZAT DÍJAZOTTJAI

Fődíj: bruttó 100.000 Ft Baja város Polgármesterének felajánlásából
valamint szerződési ajánlat és publikálási lehetőség a Puncs szórakoztató kéthetilapban
Weisz Béla - Szekszárd

I. helyezett: Blaupunkt GPS navigációs rendszer, 50.000 Ft értékben
a Puncs szórakoztató kéthetilap felajánlásából
valamint szerződési ajánlat és publikálási lehetőség a lapban
Dluhopolszky László - Budapest

II. helyezett: 50.000 Ft értékű vendéglátás a nemesnádudvari Etsberger család borospincéjében
(6 fő részére 2 éjszakás elhelyezés, mindkét este bórkóstolással egybekötött vendéglátás)
Földes Vilmos - Esztergom

III. helyezetT: bruttó 30.000 Ft a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet felajánlásából
Jelenszky László - Budapest


Különdíj I. 20.000 Ft-os vásárlási utalvány, mely a bajai Cserba Optikában levásárolható
Teszák Sándor - Budapest


Különdíj II.: 20.000 Ft-os vásárlási utalvány, mely a bajai Cserba Optikában levásárolható
Gyöngy Kálmán - Budapest

Különdíj III.: 20.000 Ft értékben meglepetés könyvek a szegedi Szukits Könyvkiadótól
Tatai Tibor - Mohács

Különdíj IV.: 18 l-es zománcozott bogrács háromlábbal (10.000 Ft értékben)
Szwoboda István bajai bográcskészítő felajánlásával
Para István - Románia - Csíkszereda


Könyvjutalom/fotóalbum:
Bohner Ferenc - Hajós; Halter András - Szolnok; Halász Géza - Dunakeszi; Buday László - Baja; Énekes Zoltán - Baja

Helyi pályázók jutalmazása (könyvjutalom:)
Halász Dotottya - Baja; Konkoly Rita - Baja; Szarvas Pongrác - Baja; Nagy István - Baja; Polgár Dominika Linda - Baja; Ligeti László - Baja-Bátmonostor
 
július 2.
07:49Pöstyén
Az alábbi linken emlékeztető található azoknak a kollégáknak, akik a Kazo Kanala könyvében szerepeltek. Ne feledjétek, a rajz már csak postán küldhető! A Szlovák Intézet határideje lejárt!

joe
 
július 1.
19:39DUPLA SZALTÓ
„Duplaszaltó” címmel mutatkozik be Kovács Zsigmond „KovZsi” szegedi, és Gáspár Imre dunakeszi karikaturista.
Két stílus, egy plasztikusan megrajzolt és egy párvonalas vállalkozik kettős ugrásra, közel hatvan magyar és külföldi hírességnek tartva görbe tükröt.
A kiállítást egy nagyszerű, groteszk vénájáról is ismert magyar festőművész hagyatékának gondozója, Kováts Kristóf, Aba-Novák Vilmos unokája nyitja meg július 11-én 17 órakor a szegedi Somogyi-könyvtárban.
 
június 25.
22:18Karinthy Frigyes születésnapja lesz a magyar humor napja
Vagyis ma volt...

részlet a Metro cikkéből:

A távlati tervekről szólva a rendező elmondta, jövőre szeretnék az ünnepet karikatúra-kiállítással kiegészíteni, létrejöhetne a Magyar Humor Háza, és erre az alkalomra esetleg megjelenhetne a Magyar Humor Lapja. 2009. június 25-én adnának át első alkalommal egy újonnan, a hazai humoristák elismerésére alapított díjat, amely valamilyen módon Karinthy Frigyeshez kötődhetne. „Egy roadshow-t is csinálhatnánk az Andrássy úton, humoristák részvételével” - tette hozzá.

A képen Major Henrik Karinthy-karikatúrája (használat után)

A teljes cikkhez kattints a linkre!
 
június 20.
21:36Filafalu
Júni. 6-án jelent meg Deák Kázmér (ritkán látott) tagtársunk 12 db-os bélyegsorozatának első két tagja, június 6-i első napi bélyegzéssel. Ehhez tartozik egy olyan csomagolás, ami a hatszori kiadás során egy asztali társasjátékká rakható össze.
Gratulálok!
 
június 19.
15:38Dluho kőbányán
Kedves Géza !
Tegnap délután Kőbányán, telt ház elött megnyílt életmű kiállításom.Több mint száz rajzom került a falakra. Az eseményen megjelent a Duna TV, a Budapesti 7 Nap és Magyar Rádió a Polonia Wegierska. a Nemzeti Hírháló . A megnyítóról tudósított az MTI . Mostani kiállítási anyagomat decemberben a varsói Nyári Palotában fogják kiállítani .Tárlatomon megjelent a lengyel konzul asszony is.Csupán a Karikatura Szakosztály megválasztott vezetői találtak maguknak érdekesebb elfoglaltságot...
08:14Szülnap
Harminc éves lett Garfield, mindenki (?) kedvence - és a karikaturisták rémálma. Olyan tömegben és olyan olcsón árasztja el azt a piacot, ahol mi is kinn állunk portékáinkkal, hogy csak igényesebb lapoknál számíthatunk üzletre. Mindenesetre is gratula!
 
június 18.
21:40Bajai karikatúra pályázat
Kedves Kollégák!
Ha valaki még nem értesült róla, itt közlöm a pontos pályázati kiírást, Kelemen István kollégánk jóvolából:

Baja városa idén már 13. alakalommal rendezi meg - a már országhatárainkon túl is népszerű -fesztiválját, de először rendez országos karikatúra pályázatot.
Minden év július második szombatján megrendezett ünnepség a \"bajai halászlé\" dicsőségét hirdeti a városba érkező százezres gasztrotúrista legnagyobb örömére.
A méltán népszerű fesztivál a bajai ember tehetségét, vendégszeretetét, természet- és vízimádatát és nem utolsó sorban országosan első halfogyasztását is népszerűsíti.
Az év ezen szakában a város főterén és környékén csaknem 2000 bográcsban rotyog - nyílt tűzön - a világhírű bajai halászlé.
Így hát a Halfőző Fesztivál napján megnyíló karikatúra kiállítás témája sem lehet más, mint: „A bajai halászlénak nincs párja!”
(Megjegyzés: a bajai halászlé az országos átlagtól eltérően nem passzírozva, egyfajta alaplevelet főzve készül. A bográcsba egyszerre kerül a hal, a hagyma és a víz. A forráskor pedig a paprika és egyéb ízesítők. Az elkészült levelet pedig gyufatésztával - családi vagy baráti körben - fogyasztjuk és finom vörösborral sűrűn öntözgetjük.)

1. ) Minden alkotótól maximum 3 db eredeti pályamunkát várunk A/4-es vagy A/3-as formátumban, technikai megkötöttség nélkül.
(A munkák hátoldalán kérnénk feltüntetni a pályázó nevét és elérhetőségeit.)

2.) A beérkező pályamunkák határideje: 2008. július 07.

3.) Posta cím, melyre a munkákat várjuk:
HALFIRKA
Kelemen István
6500 Baja, Bajza József u. 19. sz.

4.) Érdeklődni a pályázattal kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken lehet:
telefon: 20/426-58-82
e-mail: grafikuskelemen@freemail.hu

5.) A pályázat témájával kapcsolatban az alábbi web oldalak nyújtanak segítséget:
www.bajaihalfozofesztival.hu
www.bajavaros.hu
www.bajainepunnepely.hu

5.) A kiállítás megnyitója 2008. július 12.-én szombaton, a Halfőző Fesztivál napján lesz.

6.) A szervező fenntartja jogát a pályamunkák szabad felhasználására, promóciós célokra. (pl. a kiállítás anyagának megjelentetése a Puncs szórakoztató kéthetilapban ill. a helyi médiumokban)

7.) A kiállítás anyagát a környező városokban is kiállítani kívánjuk, ehhez is kérjük a pályázók hozzájárulását.

8.) Terveink szerint a rendezvényt évente megismételnénk a Halfőző Fesztivállal párhuzamosan, főszerepben a hallal.
Éppen ezért létre kívánunk hozni egy állandó kiállításhoz szükséges anyagot, mely minden évben a karikatúra pályázatra épülne.
Konkrétan: elképzelésünk szerint a helyezettek munkája mindenképpen e bázis anyagát képezné, továbbá megtiszteltetésnek vennénk, ha minden alkotó egy-egy rajzát felajánlaná a pályázati anyagából.

9.) Díjaink:
Fődíj: bruttó 100.000 Ft Baja város Polgármesterének felajánlásából
I. helyezett: Blaupunkt GPS navigációs rendszer, 50.000 Ft értékben a Puncs szórakoztató kéthetilap felajánlásából
valamint szerződési ajánlat és publikálási lehetőség a lapban
II. helyezett: 50.000 Ft értékű vendéglátás a nemesnádudvari Etsberger család borospincéjében
(6 fő részére 2 éjszakás elhelyezés, mindkét este bórkóstolással egybekötött vendéglátás)
III. helyezetT: bruttó 30.000 Ft a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet felajánlásából

Különdíj I-II.: 20-20.000 Ft-os vásárlási utalvány, mely a bajai Cserba Optikában levásárolható
Különdíj III.: 20.000 Ft értékben meglepetés könyvek a szegedi Szukits Könyvkiadótól
Különdíj IV.: 18 l-es zománcozott bogrács háromlábbal (10.000 Ft értékben) Szwoboda István bajai bográcskészítő felajánlásával

Minden pályázónak jó munkát és sikeres részvételt kívánunk!
Éljenek a halak!

-And-
 
június 5.
08:43Retusált művészettörténet
72 színes, szatirikus digitális montázsképpel, Szerényi Gábor ajánlásával, Frank Iván interjújával és Császár Tamás rendkívül igényes könyvtervével, a Dabasi Nyomda nagyon szép kivitelében, a Mundus kiadó vállalkozásában megjelent Retusált művészettörténet c. albumom.
A Könyvhéten 1000 Ft kedvezménnyel lesz kapható a Mundus pavilonjában (a Deák F. utcában, az OTP-vel szemben). Szombaton és vasárnap délután pedig dedikálni is fogok.
Ha arra járnál...
07:34160 éves Dluho






















Azaz 160 éves a magyar karikatura címmel Dluho szeretettel meghív bennünket kiállítására. A meghívó az alábbi linken tekinthető meg.
 
május 27.
15:36Megjelent az @RC pályázat felhívása

























Idén képregénnyel is pályázhatsz!
 
május 25.
10:17Megjelent a Pinkhell 5. száma




















Kedves kollégák!
Megjelent a Magyar Képregény Akadémia lapja a PINKHELL 5. száma, benne egy 5 oldalas képregénnyel amit én rajzoltam valamint a főszerpet is alakítom benne. A teljes képregényt kiblogoltam, így azt online is megnézhetitek a blogomon.
 
május 24.
08:57Aki zsebszámológéppel is karikatúrát csinál
Ezzel a címmel tudósított a másnapi SZOLJON. Az igazság persze inkább ez lett volna: Aki zsebszámológéppel is karikatúrát csinált volna, ha a hardver nem állt volna ellen.

A kiállítás nagyon jó helyen, nagyon jó rendezéssel, nagyon kellemesre sikerült Szolnokon, az Aba-Novák Művelődési Központban.
 
május 19.
16:00Meghívó
Kedves Kollégák!

Nagy szeretettel meghívok mindenkit az egyetemünk (MKE) év végi szakmai kiállításaira. Többek között az én IV. éves restaurátori munkámat is meg lehet nézni a második emeleten az 1-es teremben, de az egész épületben végig lehet kószálni és nézelődni. Most állít ki az összes szak, úgyhogy a grafikusok, festők, szobrászok, restaurátorok - és még sorolhatnám - megtekinthetők lesznek május végéig. A képen négy restaurált kép - köztük az enyémmel - látható a nyolcból.
Bővebb információhoz, klikk ide lentre
Üdvözlettel:
and
 
május 15.
08:26Meghívó

08:26Meghívó

 
május 12.
21:05Irány Irán
Megállapodtam Kianoosh-al, hogy a teheráni kiállításra 300 dpi-vel scannelt képeket küldhetünk. Van idő begyűjteni, de az is járható út, hogy mindenki elküldi a magáét. Ha ezt választjátok, közzé teszem az elérhetőséget. A kiállítás az év végén lesz. A pontos dátumban még nem állapodtunk meg. Gyűjtsetek közérthető szöveg nélküli rajzokat ügyelve a vallási és kulturális érzékenységre.

joe
09:08Kedves Géza ---T-boy

üdv kedves géza ----most csak kicsivel írok------te nagyon kedves és rendes ember vagy nekem semmi bajom senkivel-----csak mondanám---1 a véleményem csak a joe oldalára tettem erre őőőőőő azonnal kitette----hogy csak egy klikk és olvassátok drága barátaim. amit csak neki írtam ------ bocsi de nem én kötekszem miért teszi --- ki mikor csak neki írtam azt is írtam tanulmányozza budhát tudjátok arany közép -------én már a múltkor írtam téma lezárva------ a magyarkodásról pedig annyit, hogy hamár ide teremtett az úr és évekig elzárták a magyar dolgainkat akkor hagy csináljam már a magyar dolgaimat--bocsi-------köpködni meg nem tudok mert a képernyőm csupa nyál lenne-és nem látnám a firkákat---------- még 1x nem én kötekedek-------én mindenkivel haverságban állok----úgy hogy részemről ismét írnám --- téma lezárva -----free country --esetleg 50--év múlva addig ----- hajrá firkáljunk ezt a firkálás szót idéztem joe-tól így dicséri más rajzát-------de nem érdekes estleg rajzoljunk--és örüljünk, hogy süt a nap------ ez a lényeg most megyek mert pünkösd van és imátkozom a lelketekért utána strand-------- üdv T-boy
 
május 11.
21:06Megpróbálom újra elmagyarázni

K. T-Boy, ez a blog szakmai és nem politikai fórum. Örömmel fogadtunk be a szakosztályba, lehetőséget kaptál kiállításunkon, és szerepelsz közös kiadványunkban is. Soha nem sértegettünk, és nem érdekelt senkit politikai hovatartozásod, mint ahogyan eddig sem volt ez téma egymás között. Te ezen az oldalon szakmai hírek és kérdések helyett elkezdtél politikusokra fröcsögni, bennünket is bántasz, lekomcsizod azt, aki úgy gondolja, hogy nem viselkedsz kultúráltan. Magyarkodsz, miközben még a magyar helyesírást sem ismered, sőt az is lehet, hogy csak a nyomtatott nagybetűket ismered.

Kérlek, próbáld meg végiggondolni, mi a fenét akarsz tőlünk, miért jó neked vagy nekünk, ha ideköpködsz.
20:10ez nincs---
GRATULÁLOK DZSÓÓÓ LÁTOM A HOLDUDVAROD AZONNAL BÓLOGAT NEKED ÉS ÍRJÁTOK A SÜKETELÉSEKET HONDERŰ---NEM TUDOM NEKED MI A HON NEKEM NEM MOSZKVÁT JELENTI---NEKEM A KÁRPÁTON INEN A HON-----SEJTETTEM---HOGY NAGY ARCOK VAGYTOK DE ERRE ÉN NEM VAGYOK KIVÁNCSI ÉN KRITIZÁLÓ VAGYOK ÉS MARADOK-IS---ÉN NEM BÓLOGATÓ JÁNOS VAGYOK A KOMCSI KORSZAK MÁR LECSENGETT---ÚGY HOGY CSAK BÓLOGASSATOK EGYMÁSNAK GRATULÁLOK --- T-BOY
12:42ez van
Csak egy klikk itt alant, kedves barátaim és dől rátok a honderű.

joe
 
május 10.
14:02HÁÁÁT IGEN IDE JUTOTT AZ ORSZÁG T-BOY

PERSZE AZOKRÓL A RENDŐRÖKRŐL NEM CSINÁLTAM RAJZOT AKIK 40-ÉVES KORUKBAN GYORSAN NYÚGDÍJAZTÁK MAGUKAT 140--160--EZER FORINTOS NYÚGIVAL NEM ROSSZ MI???? DE KI AZ A BAROM AKI VISSZA MENNE ILYEN NYÚGDÍJ MELLET ???? LÁTTATOK MÁR ILYET ??? SZERINTEM NEM---ÜDV ----------------------------- T-BOY-----LEHET KÖTEKEDNI --------
 
május 8.
10:24Egyebek mellett
Pár napra eltűntem, legalábbis a számítógép elől, helyette a krakkói Wawel, valamint a környék kocsmái (és jazzkocsmái) közt köröztem kellemes társaságban. Mire újra képernyő elé kerültem, már le is csengett a „nagy demokratikus” vita. Végül is nem volt baj tisztázni a dolgokat, magam részéről tudom tisztelni más véleményét, ha nem az én kocsmám padlójára hányja. Mindenesetre is eddig is sokat beszéltünk a szakma válságáról, de legalább is problémáiról. Ez a vita rávilágított arra, hogy a karikatúra műfaja az internet megjelenésével és a street-art sokszor durva, szókimondó, ízlésvilágunktól távoli műveinek besorolódásával a karikatúrába, egyenes következménye a rendszerváltással együtt járó értékváltásnak, és nem lehet eleve elzárkózni tőle, mint ahogyan nem lehet szó nélkül hagyni sem.

Más: Az iráni és a körmöci kiállítás ötlete is nagyon tetszik, különösen jónak gondolom, ha olyan országok karikaturistáival ápoljuk a jó kapcsolatokat, ahol a (tisztelt) politikusok elakadtak.

Azt azért sajnálom, hogy sem a vita, sem a Joe által felvázolt kiállítások nem igazán mozgatták meg többünk fantáziáját, pedig mindenki nagy ötletnek tartotta ennek a blognak a megnyitását. Jó lenne, ha sokan, egyre többen élnétek ezzel a lehetőséggel.

Még egy: A tavaly novemberi dunakeszi „Öt-karika-turista” (Gáspár, Halász, Jelenszky, Sajdik, Tónió) kiállítás Szolnokra vándorol. Május 23-án délután 4-kor Kolláth György humorpárti alkotmányjogász nyitja meg. (Tónió rajza)
 
május 7.
10:35fesztivál
Levelet kaptam, mindenkit érint.

Szia Joe bácsi!

Minden év augusztusban megrendezik Körmöcbányán a Gegfesztivált (Kremnické gagy, www.gagy.sk), amire mi, mint intézet is szívesen viszünk kísérőrendezvényt, legyen az zene vagy kiállítás.
Tavaly Lehónak volt kiállítása, és most az a kérdésem, kit vagy kiket tudnál javasolni, akiket ki tudnánk állítani? Ami Szlovákiában is érthető, nem magyar politika, alig szöveggel, stb. Lehet egy ember is, de lehet válogatás, lehetőleg friss, stb. 30-40 db 30 x 40 cm-es méretben, cca.
...........
Ja és elfelejtettem az időpontot: augusztus 29-30-31.
Sok puszi,
Dóra

_______________________________
Vándor Dóra

Magyar Köztársaság Kulturális Intézete
Kultúrny inątitút Maďarskej republiky
811 06 Bratislava, Palisády 54
Tel.: +421 2 5244 2966
Fax: +421 2 5244 2960
Mob: +421 910 561 083
 
május 5.
08:36irán

















Van egy közösségi oldal, melyre már korábban hívtam a kollégákat a blogomon úgy 2 hónapja. Többen meg is jelentek rajta. Látogassátok meg a ToonPool oldalát. Kedvcsinálónak mellékelem a lengyel Pawel Kuczynski olimpiával kapcsolatos rajzát.

Más.

Megkeresett az iráni független karikaturisták weblapjának vezetője, névszerint Kianoosh Ramezani, és arra kért hozzunk össze ősszel Teheránban egy közös kiállítást. Az ottani magyar követséggel fenntartott jó kapcsolatára hivatkozva segítséget is igért.



joe
 
május 4.
18:39ETIKA T-BOY
ÉN TÖKÉLETESEN MEGFELEK A LEÍRT KÓDEXNEK LÁTTÁL MÁR TŐLEM BÁRMIKOR FELEKEZT VAGY RASSZISTA VAGY SÉRÜLT VAGY MÁS BLABLABLABLA RAJZOKAT ÚGYE HOGY NEM ------- KÖSZI AKKOR NEM ÉRTELEK TITEKET JAAA -----LEHET HOGY A GANÉ POLITIKUSAINKRA GONDOLSZ?????--------------JAAA AZOK MEG IS ÉRDEMLIK----AKINEK NEM INGE---------AZ MÁSA SZÁSA----ÉRTED????--ÚGY HOGY NEKEM NE GYERE SEMMIFÉLE KÓDEXEL----MERT AMIT RAJZOLOK AZ KÓR KÉP-----ÉS A GYEREKEIMNEK IS CSINÁLOM----------HOGY LÁSSÁK MAJD HA KELL MILYEN MOCSOK ORSZÁGBA IS NŐTTEK FEL------MÁTYÁSNAK IS VOLTAK KÓDEXEI----SZÉPEK-----ÜDV T-BOY
18:02Etika +
Kedvess Téboj az a baj, hogy a szakmai szinvonalat limbólécnek nézed.

Gondolom ezt is láttad...
17:20etika
A MUOSZ-nak van egy etikai kodex-e, ergo a szakosztálynak is. A szövetség honlapján megtalálható.

Preambulum

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (továbbiakban: MÚOSZ) e kódexének célja az etikus, tisztességes újságírói tevékenység megőrzése és elősegítése a szabadságjogok, a demokratikus közélet, a jogállam keretei között....


....... Az újságírónak tiszteletben kell tartania az emberi jogokat. Nem kelthet gyűlöletet, nem szólíthat fel rasszista megkülönböztetésre népek, nemzetek, nemzetiségek ellen. Vallása, felekezeti hovatartozása, neme, testi, szellemi vagy lelki állapota, mássága, életkora, életmódbeli, életviteli különbözősége miatt senkit sem becsmérelhet, nem terjeszthet senkiről rágalmakat.

Az újságíró etikai kötelessége őrizni a magyar nyelv, és a Magyarországon élő kisebbségek anyanyelvének szépségét, tisztaságát. Nem használhat öncélúan, szükségtelenül illetlen, trágár szavakat, kifejezéseket. Kötelessége fellépni a nyelvi, a stílusbeli igénytelenség, a silányság ellen....


A szakosztály nyitott mindenki számára, aki ezt betartja. A szabadság és a szabadosság két különböző fogalom. Tartsuk egymást tiszteletben.

Beszéltem, uff.

joe
16:07T-BOY VÁLASZ
MOST MI A PROBLÉMÁD KEDVES ZSOLDOS NEM KOLLÉGA-------MÁR HOGY ÍGY BECÉZGETJÜK EGYMÁST-----------------------A SZÓLÁS SZABIRÓL AMIT RAJZOLTÁL NÉZTEM MÁR RÉGEBBEN AMIT CSINÁLTÁL NEM ROSSZ AZ SEM -------------------DE MÉG MINDÍG NEM ÉRTEM MI A PROBLÉMÁD????----A KARIKATŰŰŰŰRISTA AKKOR IS RAJZOL HA NEM TETSZIK MÁSNAK PÉLDÁUL ENGEM K---RA NEM ÉRDEKEL HOGY AZT MONDOD NEM TEKINTESZ KOLLÉGÁNAK KUTTYYYÁÁT NEM ÉRDEKLI---------- TUDOD AMILLEN AZ AGYON ISTEN OLYAN LÉSZEN A FOGADJ ISTEN--------ÉN ÚGYAN ÚGY CSINÁLOM TOVÁBB A KARIKATÚRÁIMAT----KEMÉNY KRITIKÁKKAL-----ÉS EZ NEKEM TETSZIK SŐŐŐT TOVÁBB MEGYEK SOKAN MÁSOKNAK IS ---DRÁGA NEM KOLLEGA-----ÚGY HOGY ÖRÜLÖK HOGY FELRÁZOM AZ ÁLLÓVÍZET----TÖK TUTI----------ÉN EM VAGYOK SE JOBBOS SE BALOS----MIND KETTŐT ---MAGASRÓL---ÉRTEEEEED???-------DE AMIT ÉRZEK-------AZT EZUTÁN IS RAJZOLOM ÉN TOLLAL HARCOLOK-----------A MOCSOK GANÉK ELLEN MINDEGY KI VAN DE MOST EZEK VANNAK----DRÁGA NEM KOLLEGÁM----NA CSÁÁ CSOKIMÓKUS----- T-BOY
14:54T-boy
Az utóbbi rajzod is egyértelműen bizonyítja, hogy szakmai és semmilyen más szempontból sem vagy azon a szinten, hogy kollégának tekintsünk . A szólásszabadságra való hivatkozásod pedig kb. anniyra ízléses mintha egy pedofil hivatkozna erre a fotói közzétételével kapcsolatban.

Nem vagy szalonképes!

Z S O L D O S

08:48T-BOY---------T-BOY--VÁLASZ
KEDVES JOE MIÉRT TE AZ VAGY????----KARIKATURISTA VAGY????----akkor reagálsz szinte mindenre amire csak tudsz én legalább is igen ha meghallom a bármit---beindul az agy a fantázia és már is rajzolok -miért te neeeem????-----------------------miért szerinted ki a karikírozó turista???-----------KEDVES JOE---CSAK LAZÁN---ÜDV T-BOY
08:10:(
Kedves téboly (sic)

Karikaturista akarsz lenni ( mert még nem vagy az) vagy csak turista. Döntsd el végre.

joe
 
május 3.
20:17ÖRÖMHÍR----------A BKV-tól-----RAJZ-----T-BOY
A BKV---KÉTSZER VESZ LE MINKET-----1X A KÖLTSÉGVETÉSBŐL---MILLIÁRDOK---ÉS VEDD MEG A JEGYET 270-FORINTOS---ABNORMÁLIS-----ÁRON----ÉS AMIKOR A VEZETŐK RÖHÖGVE TÁVOZNAK----PÉNZT AKARNAK--------------INKÁBB ELKÉNE VENNI TŐLÜK--NEM HOGY ADNI--------------ÉN IS LEHETNÉK EGY PICIT BKV TOP VEZETŐ????---------AZUTÁN KIRÖHÖGLEK BENNETEKET ÉS KASZÁLVA TÁVOZOK-------------DE EZ MÉG EZER ÉS EZER CÉGRE VONATKOZIK----AMIRŐL NEM IS TUDTOK----------------------------TOCSIK MÉRCE MÁR KIS NYÚL HOZZÁJUK KÉPEST-------ILYEN KÖCSÖG ORSZÁGBAN ÉLÜNK-----ÉS NEM A TÁJRÓL BESZÉLEK ----ÜDV---T--BOY---------
 
május 2.
07:51ÉLJEN MÁJUS 2-A IS-ÉS HARMADIKA IS---STB-T-BOY
--------------------- ---------------------------------------- ------------------ÉLJEN ÉLJEN----KENYÉREN ÉS VÍZEN--------------DE AZON SE SOKÁIG-----T-BOY-------------------- -------------------------- ---------------------------- --------------------ÉS MI IGAZÁN TUDJUK MIT JELEN REGGEL 5-ÉS 6-KOR KELNI ÉS MUNKÁBA INDÚLNI--AKÁR 60--70--EZER FORINTÉRT--------EZ IDÉZET VOLT ---- MÁJUS 1-ÉN MONDTA--- A MILLIÁRDOS---FLETÓÓÓ----------------------------------------- Ő AZTÁN TUDJA----
 
április 30.
20:08Éljen május 1!
Nem egykerekű gőrkorcsolyás, hanem a régi Ganz Mávag mai kertjében álló, éppen nem sztrájkoló, hanem száguldó vasúti dolgozó szobra. Eredetileg nem karikatúrának készült, végül is az lett.
 
április 29.
19:2628. Nasreddin Hodja Nemzetközi Karikatúra Fesztivál és verseny
Kedves Kollégák!

Nemrég kaptam egy albumot a tavalyi Nasreddin Hodja karikatúra versenyről (habár nyerni nem nyertem, azért én is benne vagyok). Gondoltam, hogy idén is megpróbálkozom a dologgal, de szeretném, ha most nem csak én egyedül képviselném a magyar karikatúrát. Ha van kedvetek, akkor az alábbi linkre kattintva eljutthattok a honlapra. Nem kell megijedni egy kicsit alább görgetve a sávot, már nem csak törökül lehet olvasni a leírást. Összefoglalva, a lényeg az, hogy idén csak egy rajzot lehet küldeni (ez a szlogenje is a versenynek), a téma szabad. A beküldési határidő Július 31.-e. A fődíj 3000 dollár. Egyéb díjak: 750 dollár.

Akkor mostantól lehet rajzolni...3...2...1....

And
10:34Karikatúristák a múltból
Nem is olyan régen jártam az esztergomi Keresztény Múzeumban. Itt készítettem a képen látható (felső három) fotókat (Garamszentbenedeki Úrkoporsó apostolajakjai 1480-ból). Annak kapcsán mutatom, hogy mennyire karikatúra-szerűek ezek az arcok. Látható, hogy milyen sok derűvel és humorral vannak megfaragva.
Aztán összeszedtem még három képet (alsók, balról jobbra - a szalonnai Szent Margit legenda freskóciklusából 14. század, egy paleolit pingvin és egy neolit, stilizált emberalak) hasonlóan a témához kapcsolódva.
Érdekes, hogy ezeknek a művészeknek milyen humora volt...
 
április 28.
20:54T-BOY---SZIASZTOK ---- AHOL ÉLÜNK---T-BOY
ÜDV----MINDENKINEK--------KEDVES JOE---------------------------ERRŐL BESZÉLTEM AMIRÖL TE ÍRTÁL LÁTOD LÁTOD------HA OLYAN TÉMÁT KÜLDESZ--MINT AMIT KÜLDTÉL------------A GÁRDÁVAL KAPCSOLATBAN--VAGY,------MÁST---------NOS------ÉN EZT ÉRZEM CENZÚRÁNAK----TUDJÁTOK??? KEDVES KOLLEGÁK------------------EGYÉBKÉNT A RAJZON SZÁNDÉKOSAN ÍRTAM ---------------------HOGY CENZ ÚRA----MERT ----- MR. CENZ---KIKÖPI AMI NEM IZLIK NEKI-------EZÉRT ÍRTAM ÉS RAJZOLTAM EZT AZ ÉRZETET-------------HIÁBA ÍRTOK BÁRNIT EZ VAN ---NEM RAJZOLHATSZ -----------SZABADON AKÁRMILYEN TÉMÁT -MOST MÁR TÉMA LEZÁRVA--RÉSZEMRŐL------MOST MÁR CSAK OLVASOM A VÉLEMÉNYETEKET DE ATTÓL FÜGGETLENŰL RAJZOLOK HASONLÓT ---- HA JÖN AZ ÉRZET-- AZ ÁLTALÁBAN ÁLLANDÓAN JÖN------VAN TÉMÁNK CSINÁLJÁK NEKÜNK -------HÁT HIRTELEN ENNYI--------------ÜDV T-BOY-----------UTÓ-RÖFÖGÉSEM--------------------ÉN IS KÜLDTEM A SZÁZHALOMBATTTTTAAIIII------------------PÁLYÁZATRA----ÉS KASZÁLTAM EGY KIS---CERUZÁRAVALÓT------NA ------SZASZTOK-------MAJD GYÜVÖK--MÉG------------
16:20cenzúra
A 100HALOMBATTAI PÁLYÁZATRA KÉT RAJZOT KÜLDTEM. A PÁLYÁZAT CÍME AZ VOLT \"EZ VAN\". AZ ÉN OLVASATOMBAN ARRÓL SZÓLT AMI A KÖZVÉLEMÉNYT FOGLALKOZTATJA. A MAGYAR GÁRDA SZERINTEM ILYEN. A MELLÉKELT RAJZ VOLT AZ EGYIK PÁLYAMUNKA. NEM AKARTAM PROVOKÁLNI, CSAK KIVÁNCSI VOLTAM MI LESZ A SORSA. VALÓJÁBAN AZ TÖRTÉNT AMIRE SZÁMÍTOTTAM. EGYSZERŰEN IGNORÁLTÁK. MINTHA EL SEM KÜLDTEM VOLNA. KÍVÜL ESETT A TŰRÉSHATÁRON. EZ VAN!

JOE

10:44Hol van cenzúra??
Kedves T-Boy!

Ha akad olyan szerkesztő, aki nem jelenteti meg a rajzomat, akkor előbb elgondolkodom azon, hogy mi a baj azzal a rajzzal. Én így szoktam. Mert ugye van egy olyan dolog amit úgy hívnak, hogy ízlés. És hát tudod... ízlések és pofonok...
Sőt van olyan is, hogy az ízlés nem kizárólag egyéni, hogy annak a nyavajás főszerkesztőnek vagy művészeti vezetőnek esetleg van egy kis szakmai rálátása is a témával kapcsolatban.

Egyébként, ha nagyon akarsz harcolni a cenzúra ellen, menj ki a kínai olimpiára. Onnan érkeztek olyan hírek, hogy cenzúrázzák az újságírókat.
 
április 27.
23:50
Katona Gyöngyi
19:45Csapjunk oda a cenzúrának
Van egy javaslatom. Ha cenzúra miatt nem tudja valaki megjelentetni egy karikatúráját, kérem, tegye fel a rajzot ide a blogra, hogy láthassuk és megbeszélhessük.
Ha valahol cenzúráznak, arról mindannyiunknak tudnunk kell.

Marabu
 
április 26.
20:39CENZ ÚRA--------CÍMMEL------T-BOY
üdv mindenkinek --látom kicsit felráztam a társaságot--------------köszönöm az üzeneteket---de mint mondtuk alá kell---------írni hogy kitől jön én nem mindegyiknél láttam----vagy roszul láttam???--------------------------------------------------EGY SZÓNAK IS SZÁZ A VÉGE ---------VAGY ------SZÁZ SZÓNAK IS EGY A VÉGE LASSAN ÍROM HOGY MINDENKI MEGÉRTSE----N I N C S S Z Ó L Á S S Z A B A D S Á G--------NEM ÍRHATSZ ÉS NEM RAJZOLHATSZ BÁRNIT-------LÁSD A MOHAMED KARIKATÚRÁKAT-----NO KOMMENT---------HA TE IS OLYAT RAJZOLSZ AMI AMI--------------------------NEM KÖZLIK ÉS K É S Z -----ÚGY ÉRZEM MÁR VALAKI ÉRZETT ILYET--------IME A CENZ ÚRA-----ÉRZET-----------
15:11Kiállítás
Kedves Kollégák!

Tegnap voltam egy jó kis kiállításmegnyitón, ahol Molnár Péter Salamon kerámiaszobrai és Borbály Kati nemezképei voltak láthatók (május 15-ig). Ezeket még sokáig meg lehet nézni, úgyhogy ajánlom mindenkinek!
And
08:27limonádé









Köszönöm, de én már csak maradok a sörnél.

Azért kösz.

joe

PS: Ezt a sörös portrét egy skót kocsmában egy angol karikaturista készítette rólam a negyedik pint után nem egészen 60 másodperc alatt. Pillanatok alatt kivívta nagyrabecsülésemet, bárhogy is látja a világot. Van mit tanulnunk egymástól, ezt tartsuk szem előtt.
08:05Egy zseniális karikatúra
Kedves Tamás, ne gondold, hogy az észt akarom itt osztogatni, a karikatúra egy szuverén műfaj, nem kell senkire hallgatnod. Nem is akarok „rád szállni”, bocs, ha úgy éreznéd. A szólásszabadságról rajzoltál nekünk. Már a címében is azt sejtteted, hogy nem gondolod komolyan: szólás szabi címet adsz neki. Megmutatnék neked egy karikatúrát, fiatal vagy, nem biztos, hogy ismered.

Ezt a rajzot Réber László rajzolta, akkor, amikor még nem lehetett mindenről teljes nyíltsággal beszélni. Egyetlen ecsetvonás, címet sem adott neki. Az ember belülről kiabál, kívülről a száját összezárva hallgat. Soha ilyen tömör, redundanciamentes megfogalmazást nem adott senki az öncenzúráról, vagyis a szólás szabadságának legkegyetlenebb korlátozásáról, amikor magára a szólóra bízzák, döntse el, meddig mehet el, mert „itt mindenki szabadon kifejtheti véleményét, elvtársak”.

A jó politikai karikatúrához legalább három dolog kell: kellő düh, kellő rajztudás (ezekkel nálad nincs baj) és kellő bölcsesség, amit humornak is nevezhetünk.
-Halász
 
április 25.
22:20Igazságot a képünkbe!
„A humor kezdettől fogva az igazságnak képünkbe vágása volt. Ezt tette az udvari bolond is, és ezt teszik finomabb vagy durvább formában, komolyabb vagy viccesebb formában ma is humoristáink. Csak éppen voltak időszakok, amikor a „képünkbe vágást” is úgy kellett kódolni, mintha nem rólunk lenne szó, és nem is most, vagyis a sorok közé kellett rejteni, „félszavakból is értettük egymást”. Most olyan időszak van, amikor mindehhez már nem kell bátorság, így viszont megvan annak a veszélye, hogy előbújnak azok is, akiknek nincs is bátorságuk. Esetleg humoruk sem. Támad tehát az igénytelen, humortalan, jópofáskodó, úgymond szórakoztató médiaipar.” - ezt a pár sort magamtól idéztem, egy terjedelmesebb írásból, amely a Politikai évkönyvben jelenik meg hamarosan. Azért szedtem elő, mert úgy látom T-amás Boy, hogy még mindig nem érted: akkor lenne humoros a rajzod, ha igaz lenne, hogy nincs szólásszabadság. Itt, most, Magyarországon ezt nem állíthatod.

Egyébként a karikaturisták közt is vannak jobb- és baloldali gondolkodásúak, kb. fifti-fifti, nem is titkoltuk soha egymás előtt. A Szakosztályban azonban soha nem a politikáról beszéltünk, nem próbáltuk a másikkal elhitetni saját meggyőződésünket: kizárólag a szakmáról volt szó. Ezért is szeretjük egymást. És ezért kértelek, hogy ebben a blogban ne kezdjük el ezt a fajta útálkozást. Ha máshol el akarod kezdeni, tedd.
-Halász
21:30Politikus
Tavaly rajzoltam ezt a rajzot, és most úgy gondolom, hogy épp aktuális. Azt hiszem, a humorra is érvényes az a megállapítás, miszerint gyűlölni nem a személyt, hanem a tettet kell. Ugyanígy nekünk is csak egy jót kell röhögni azon, amit azok ott fenn csinálnak. Nem mintha nem lenne bosszantó, hogy akár a jobb, akár a bal oldalról hogyan teszik tönkre az országot, de nekünk erre úgy kell felhívni a figyelmet, hogy az ne váltson ki még több agressziót. Hofi volt a legnagyobb mestere annak, hogy úgy adta elő az ember nyomorát, hogy közben nagyokat hahotáztunk saját magunkon. Egyébként politikai karikatúrát készíteni az egyik legnehezebb dolog.
Ez az én véleményem, de kérek minden kedves kollégát, hogy gondolkodjon el ezen és, ha van valakinek valamilyen építő kritikája, gondolata és ötlete (főleg rajza), akkor azt írja (rajzolja) le ide vagy beszélgessünk róla a legközelebbi találkozón.
Üdvözlet:
And














20:49szólás szabi---------------T-boy--
üdv mindemkinek ----- elöször is bocsi ha rossz lennék és megbántottam valakit------de nem tudtam hogy csak belterjes tér ez a blog----most már tudom ----------akkor nem teszek fel ilyen témát---csak ezt az 1-et még---------a szólás szabiról és rajz szabiról-----------------------------az aláírás a múlkori rajzon meg véletlen nem került rá mert ámátőr vagyok---nem vagyok nagy blogos---de úgy néz ki hogy kell csinálni egy free style cartoon blogot ahol bármit feltehetsz ---új rajzaid régit amit rejtegetsz a fiókban---------sexiset----- brutált----- HA VALAKI ÉRT HOZZÁ SEGÍTSEN NEKEM MERT ÉN NEM VAGYOK EGY NAGY COMPIS DE KELL EGY ILYEN FREE BLOG AHOL NÉZELŐDHETEM MÁS MUNKÁIBAN IS ÉS SOKAN VAGYUNK FENT ÉS NEM VAGYUNK SZÉGYELŐSEK----CSAK BÁTRAN--------------------GONDOLOM ÉN NAIV----HIRTELEN ENNYI-------------ÉS AKKOR A SZÓLÁS , RAJZ ÉS SAJTÓ SZABADSÁGRÓL-----KÉSZÜLT FRISS ÉRZETEM -----------------------A VÉLEMÉNYEKET VÁROM REMÉLEM NEM SÉRTETTEM MEG SENKIT---DE NEM VAGYTOK TI ILYEN SÉRTŐDŐSEK UGYE??????----üdv--- T-BOY
15:21Vélemény
Kedves T-Boy!
Nem az enyém a jog, hogy bárkit is moderáljak, de engedd meg, hogy, mint kolléga, reagáljak a munkádra és arra, amit írtál.
Azt kérded: ÁLLÍTÓLAG DEMOKRÁCIA VAN---HOL??? MUTASSÁTOK MEG MERT NEM LÁTOM !!!--- HA A VÉLEMÉNY SZENT ÉS SZABADON SZÓLHATSZ ÁLLÍTÓLAG...
Nos én ezt így értelmezem: ha a vélemény szent és szabad, akkor miért szól bele más abba, hogy te bármit feltehess egy blogra?
Itt több dolgot szeretnék megjegyezni:
Először is, mindennek (a véleménynek is) megvan a maga helye, ideje és módja. A te rajzod időszerű és aktuális (már 60 éve az), de nem itt (!) Az ember a saját honlapján és blogjában azt tehet amit akar. Bármit leírhat és elmondhat (természetesen azt mindenki saját maga dönti el, hogy mit ír, rajzol vagy mond). Egy ilyen közösségi blogban azonban nem. És itt térnék rá a következő dologra.
Én úgy látom, hogy te egy szenvedélyes ember vagy, akinek megvan a véleménye a dolgokról, és ez így helyes. Azonban ez a blog nem egy egyszerű közösségi blog. Egyrészről, mert ezidáig Halász Géza blogja volt és ő tartotta is magát ahhoz, hogy egy igényes, tájékoztató jellegű, de azért személyes blog legyen. Másrészről, pedig ez az eMasa blogja is egyben, így még nagyobb a felelősségünk. Ez nem csak néhány emberke által létrehozott közösségi portál. Ezt tiszteletben kell tartanunk. Minden egyes bejegyzés minket, karikaturistákat minősít. Tudni kell azt is, hogy miért osztotta meg velünk Géza azt a jogot, hogy leírhassuk a véleményünket, reagáljunk egymás dolgaira, vagy egyszerűen csak cseverésszünk. Felmerült egy igény, hogy legyen egy közös webes terünk, hogy a találkozókon kívül is tudjunk
kommunikálni.
A helyről már írtam jöjjön a mód: Ha valaki a legújabb munkáját akarja megmutatni, az szerintem nagyon jó dolog, hiszen így látjuk, ki mit csinál. Azonban ezt ahogyan én látom, megfelelő módon kell installálni. Ha te írsz egy rövid bevezetőt a munkádhoz, miért csináltad, és mi mozgatott téged a dologban, az talán egy kicsit más lett volna. Bár így is lettek volna olyanok (is), mint én, akik reagálnak a rajzodra. A te esetedben azonban csak egy képet láthattunk, amely nem volt aláírva sem, ráadásul, ha megengedsz egy pici helyesbítést, egy gépelési hibát is felfedeztem a képaláírásban (április 23.-i, 19.54-es bejegyzés). Rajzoddal kapcsolatban a véleményem az - ha nem haragszol meg érte - hogy sajnos több benne a keserűség, mint a humor. Ha nem látunk mosolygós embereket az utcán, akkor a mi dolgunk, hogy felvidítsuk őket. De úgy, ahogyan a nagy nevettetők tették, mint Hofi Géza, Antal Imre, Lehoczky István vagy Hegedűs István. Ehhez viszont fel kell kötnünk a gatyánkat. Hát röviden ennyit szerettem volna írni neked.
Üdvözlettel:
Halter András (and)
 
április 24.
15:22joenapot
Kollégák
Ha megszomjaztatok, hozzám mindig betérhettek egy „limonádéra”. A lenti címen mindig megtaláltok. Sok sikert a munkához.

joe
08:55KÓRKÉP A HAZAI HELYZETRŐL--T-BOY
ÜDV MINDENKINEK ÚGY ÉRZEM HOGY KÓRKÉPET IS KELL RAJZOLNI MINT LENYOMAT A SZÉP HAZÁNK TÖNKRETÉTELÉRŐL IS ÉS AKTUÁL POLITIKAI RAJZOT IS KELL ITT IS FELRAKNI VAGY CSAK EGYMÁSRÓL RAJZOLJUNK PORTRÉKAT ÉS HASONLÓ LIMONÁDÉKAT MERT EZ JÓ DE UNALMAS MERT TI IS ÉLTEK JÁRTOK KELTEK A VILÁGBAN ÉS AZ ÉRZÉSEKET NYOMJÁTOK KI MAGATOKBÓL VÉLEMÉNYEKET RAJZOLJÁTOK KI ÁLLÍTÓLAG DEMOKRÁCIA VAN---HOL??? MUTASSÁTOK MEG MERT NEM LÁTOM !!!--- HA A VÉLEMÉNY SZENT ÉS SZABADON SZÓLHATSZ ÁLLÍTÓLAG DE MAJD ERRŐL IS RAJZOLOK EGY KARIKATÚRÁT---------------------NO ÉN T-BOY EZT ÉRZEM A POLITIKUSAINKRÓL---------ÉS NEM HAJLOK SEMERRE ---MAJD AKKOR NEM RAJZOLOK ILYENEKET ÉS HASONLÓ RAJZOKAT---HA HA -------MAJD MOSOLYGÓS EMBEREKET LÁTOK ÉS A LELKÜK IS RENDBEN LESZ ÉS NEM AZT LÁTOM HOGY MINDENKI CSÚSZIK TI IS LEFELE ANYAGILAG IS --------SAJNOS ÚGY NÉZ KI HOGY SOK TÉMÁNK LESZ--------MAJD AZ UTÓKÓR ELEMEZHETI ÉS EMLÉKEZHET HOGY MILYEN IS VOLT EZ A SZÉP ÁTMENET---AMIBŐL KIHAGYTAK SOK MILLIÓ CSÓRÓ MAGYART ----------------------------ÜDV T-BOY
 
április 23.
21:37A szerkesztő közbeszól
A fenti kép egy egykori diafilm, az „Ádáz ellenségünk a kulák” egyik kockája. Bátor politikai karikatúra Uncle Sammel, atombombával, akasztófával és Titóval, ahogy illett akkoriban. Hasonló bátor alkotás a hazug politikusról szóló, különösen itt, ezen a blogon, ahol elsősorban saját, kicsit inkább belterjes dolgainkat tárgyaljuk. Javasolnám, hogy a továbbiakban is maradjunk ennél a tárgynál, a napi politizálás is csak ebben a kontextusban maradjon meg.

Mellesleg nincs jogom beleszólni, mindenki véleménye szent, én inkább csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy közös blogunk nem a megfelelő hely nagyra vagy kicsire becsült politikusaink véleményezésére. Ha nincs igazam, vitassuk meg!

Egyébként, ha a vélemény szent, akkor a nézőnek, olvasónak joga tudni, hogy kinek a véleményét látja a karikatúrán. Az aláírás alapkövetelmény, így állapodtunk meg egymással. A további aláíratlan blogbejegyzéseket eltávolítom.
19:54megélhetéi politikusaink fal dumája
sajnos közel 60 év van ez a söketelés
14:25Szöveges a karikatúra
Joe mester véletlenül elfelejtette a kép alá írni a poent. Márpedig ha a grafika alá nincs odaírva a poen, akkor min mulat a jónép?

Hát a Dodó éppen ezt mondja itt a lenti képen:
- Hé, főnök! Aztán ne felejtsen el iderajzolni mellém két dodólányt is! Az egyiknek jó nagy didkói legyenek, a másiknak meg mindig legyen kedve leszaladni sörért!

Naszóval, emmá így má egy intelektujális karikatúra, kerek egészben.

(Marabu)
 
április 22.
16:23Karikaturista portré






















Marabu Mester
15:02Föld napja















Katona Gyöngyi
10:20Képzelt riport egy ismeretlen mentalistával
-Ez az újság ma jelent meg. Mit szól hozzá?
-Nos, engem nem lep meg semmi. Én már előre tudtam, hogy a negyedik adásban ki fogok esni, mert túl kevés SMS szavazatot kapok, így aztán nem is jelentkeztem a show-ra.
-Most...
-Tudom mit fog kérdezni, de ez nekem túl kínos, így nem válaszolok rá. Arra kérem ma inkább villamossal menjen haza, ugyanis a körúton nagy dugó várható a délutáni órákban.

Bejegyzést készítette: Halter András (and)









 
április 21.
18:22Meghívó Ráckevére









Az Ács Károly Művelődési Központ és Én szeretettel meghívunk a Keve Galériába kiállításomra, melyet Császár Tamás nyit meg április 24-én, 18 órakor. Megtekinthető május 19-ig 10-16 óráig.
00:04Bkv sztrájk 1.
Ez még az előző BKV-s sztrájk idején, 2008, április 07-én történt.
Az utolsó szakosztályi értekezletről indultam hazafelé, pontosítom indultunk Jelenszky Lacival, mivel útirányunk egy darabig azonos volt.
Bár már a slusszkulcs elfordításánál némi hörgést véltem fölfedezni nem éppen fiatal, de eddig nagyon megbízható VW Golfom motorhangján, nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolognak. Sajnos, még akkor, sem amikor a műszerfal fölötti piros lámpa kigyulladt. Egyfelől talán, azért mert Laci olyan jókat sztorizott, hogy képtelen voltam tragikusan felfogni a helyzetet, másfelől egyik kedvenc filmem az, Apollo 13 jutott eszembe. Egészen pontosan az a rész, amikor az űrhajó megszakította kapcsolatát még a földi irányító központtal is, hogy a Földre való visszatérés szűk keresztmetszetének pontos meghatározásával és a „holdkomp” tartalék energiájával, végül sikeresen landoljanak Földünk óceánjába.
Sajnos én nem tudtam kedvenc autómat hazáig gördíteni.

Elszakadt az ékszíj.

Katona Gyöngyi blogja
 
április 20.
06:56pályázat
Ahoy,

please note the current cartoon contests by opening CALENDAR in toonpool.com\'s FORUM (awards together up to 18000 euro).

Newest invitation (sent by Marcian Bondarowicz) see below.

Peace & smiles,
Vanessa, Admin
www.toonpool.com
----------------

6th INTERNATIONAL COMICS SHOWROOM CONTEST

APPLICATION DEADLINE: AUGUST 29th, 2008

Address: STUDENT CULTURAL CENTER

MEDJUNARODNI SALON STRIPA

Kralja Milana 48

11 000 Belgrade

Serbia

Propositions and rules:

1. Participants are not age-limited.

2. Only good copies, up to 4 pages will be accepted.
Work have to be sent via post office (e-mails excluded).

3. Required language: English.

4. Theme, style, technique, genre and page format are
free-choice.

5. Requested info of the participants (writer, artist,
colorist, etc.):

Name and surname, CV, date and place of birth, country,
address, phone number and e-mail. Incomplete
applications will not be taken into
consideration.

6. Work info: title, authors, technique and the production
year should be attached separately to the work. The work
can be done by one or more authors(writer, artist,
colorist...).

7. Submitted works will be reviewed by the jury and selected
works will be shown at the Showroom exhibition.

Awards & Prizes:

1. Grand prix of the Showroom (includes 1000 ?);

2. Awards for the following categories: Best traditional
style comic, Best alternative comic, Best script, Best
graphic;

3. Young Lion special award (for the authors up to 15 years
old);

4. Special jury prizes for the best idea, and the authors up
to 15 years old;

5. Sponsors\' prizes.

Additional information:
www.skc.org.yu
E-mail: skchappy@bitsyu.net
 
április 19.
09:46karikaturista portré

















Mert megérdemli.
Sajdik Feri


08:09I LOVE BKV
EZ JUTOTT ESZEMBE A NAGYTUDÁSÚ--BKV-RÓL - TBOY
07:59portré























A legfrissebbel kezdem. Császár Tamás
07:56karikaturisták

















Kezdjük magunkkal. Karikaturisták rajzai karikaturistákról.

joe

 
április 18.
22:30Gruppenblog


















Mivel én szerkesztem a http://portrekarikatura.lap.hu -t, itt is figyelmetekbe ajánlom a lehetőséget. Mármint annak akit ez érint. Mivel rég találkoztam a szakosztály többségével, hogy ne legyek pofátlan, az arcomat is adom hozzá.
Zsoldos
19:04Karikaturista közös blog






A trolit csak azért jutott eszembe idetenni, mert ma sztrájkolt a BKV, én viszont szorgalmas voltam, és megírtam saját blogzárómat. Ez azonban nem jelenti a búcsút, mert eddigi saját blogom átalakul közös karikaturista bloggá. A Karikaturista szakosztály tagjai ezentúl szabadon blogolhatnak ezen a helyen, tájékoztathatják a többieket, vitatkozhatnak, szakmai tanácsokat adhatnak-kérhetnek. Remélem, hogy ebbe a virtuális szakmai közösségbe beszállnak azok a tagjaink is, akik eddig távol maradtak, mert nagyon elfoglaltak voltak, vagy nagyon messze, esetleg annál is messzebb laknak.

Hát akkor rajta!
 
április 12.
22:32Karikatúrák a hazai grafikai piacon
Érdemes elolvasni a Világgazdaságban március 31-én megjelent írást a kArton Galéria kiállításáról, Gyöngy Kálmán gyűjteményéről, és a karikatúra-piacról.

Illusztrációként álljon itt Hatos Sándor (1868-1907) egyik politikai karikatúrája, amelyet három hasonlóan szép „Hatossal” nemrég vásárolt meg a műgyűjtő Gyöngy Kálmán. Sajnos az aktuális sztorit, mely karikatúra rajzolásra késztette a művészt, nem ismerjük, de félő, hogy ma is találhatnánk hozzá aktuális szereplőket.
 
április 11.
18:22Ejnye, Mehemed!
Gyújtogatás végzett az idei fesztivál teheneivel. - olvasom az Indexen.

Nem értem. Hülye vagyok. Mi a baj a tehenekkel? A tehén nem buzi, nem szingli, nem zsidó, nem cigány, nem komcsi, - csak műanyag. Egy műanyag-állatot nem lehet gyűlölni, különösen, ha az művészek könnyed játékának ötletes, kedves terméke. Lehet fehér, fekete, vagy tarka, nem rúgja fel, még azt sem, aki megfogja a tehén farkát.
 
április 10.
21:32Egy szakosztály-ülés jegyzőkönyve
Utoljára jöttünk össze a MÚOSZ Andrássy úti székházában, a legközelebbi találkozónk már új helyen lesz.

A hátsó, az étterem mögötti helység nagy asztalánál kétoldalt ültünk le, kint esett az eső, az asztal egy részén a szállításra előkészített iratok, dossziék voltak elhelyezve katonás rendben. A Táncsics Mihályt ábrázoló szépen bekeretezett festmény is lekerült a bejárati ajtó feletti régi, megszokott helyéről és az asztalról vízszintesen feküdve nézett fel ránk. Bene Erzsébet elöl el kellett tolni az egymásra rakott négy hatalmas papírdobozt, mert eltakarta a vele szemben ülő Gyöngy Kálmánt.

Jót beszélgettünk, jól éreztük magunkat. A találkozóról Fábry Jancsi összefoglalót írt, hogy kedvet csináljon másoknak is.
 
április 3.
22:04Búcsú a székháztól
Készítettem pár 360 fokos, forgatható, teljes képernyős panorámaképet, mielőtt végleg elhagynánk az Andrássy út 101-et. Ha jól tudom, 16-án kezdődik a költözés...
 
március 27.
22:48Mit firkáltál az értekezleten?


Az internetes népművészetnek már itthon is szép hagyományai vannak.
Sokan firkálgatnak órán, vagy értekezleten. Van, aki unalomból, van aki szórakoztatási célból, hogy mások se unatkozzanak. Szily blogjába bárki beküldheti kómában készült műveit. Így lesz a firka népművészetté, mielőtt a papírkosárban landolna.
„Mindig is tudtam, hogy a meetingek nem azt a célt szolgálják, ami miatt állítólag összehívják őket, de most már azt is tudom, mi ez a cél: a művészet.” - írja a Cerkablogban K.N. , kubista projektmanager.
Egyébként sok karikatúrám készült diák koromban órákon, aztán értekezleteken, konferenciákon, vagy csak úgy olvasgatás közben: ide figyeltem, oda firkáltam, egyszer csak kész volt a mű.
A lapot csak erős idegzetűeknek ajánlom!
 
március 25.
20:37Spam-karikatúrák (a la Réber?)



















Egy amerikai művész megelégelte a spameket, és lerajzolta, miről is szólnak szó szerint az ajánlatok. - írja Földes András az Indexben. Új internetes népművészet a láthatáron. Ártatlan spamek, vicces rajzokkal.

A továbbiak az alábbi címen olvashatók.
 
március 16.
18:18Kolozsvár és Könczey Elemér köszönti Budapestet
„Saját eszményképünkhöz képest jól sikerült karikatúrák vagyunk, hibáink, gyengeségeink megannyi poénjával, örökös harcban ezek palástolására. Egyetlen esélyünk a decens döntetlenre csak az önirónia és a humor segítségével lehetséges...”
18:16Második pálma
A százhalombattai karikatúra pályázatról küldte Gaál Tamás (T-boy) ezt a képet azzal, hogy sikerült vele elvinni a „második pálmát”.

Érdekes az a politikai karikatúra, amely az országot minősíti, s amellyel - vélhetően - mindkét politikai térfél szimpatizánsai egyet értenek. Csak éppen a másik oldalról gondolják azt...

Hiszen a mieink mindig kivételek!

 
március 3.
22:58Van lexikonunk!










Ma vehette birtokba a szakma, és hamarosan kapható is lesz Gyöngy Kálmán könyve. A magyar sajtótörténetben egyedülálló vállalkozás 160 év karikaturistáinak munkásságát veszi számba. Szócikk emlékezik meg Jókai Mórról, a költő Tóth Árpádról, vagy a színész Darvas Ivánról is, akiket nem erről az oldalukról ismerünk, pedig profi színvonalon űzték a mi mesterségünket is. És szerepelnek (szerepelünk) még sok százan, akik mind a „grafika legvidámabb mostohagyerekeit” segítették világra hétről hétre a Borsszem Jankóban, a Ludas Matyiban, a Kakasban, a Figaróban, a Pesti Izében, a Plajbászban, a Kiskacsában, a Kópéban, a Bolond Istókban, az Üstökösben, a Darázsban, a Dongóban, a Szabad szájban, vagy éppen a Hahotában.
 
március 2.
18:01Egyensúly
Az egyensúly kedvéért kerestem a lövészárok másik oldalán is humoros, vagy annak szánt propaganda-anyagokat. Meg kell mondjam, hogy itt több a humor, akkor is, ha némelyik karikaturisztikus (felnagyító) célú elképzelés bántóan buta. Ez a bunkó alak itt a képen pl. friss diplomás, akinek taníttatását valamennyien fedeztük mindez ideig, és fedezzük, ha az igennel szavazók arra kényszerítenék a kormányt. Csakhogy ebben a kocsiban nem csak ez a rosszarcú ül, hanem valamennyien ott vagyunk, akik már túl vagyunk az egyetemen, és valamennyien ilyen rosszarcúnak érezhetjük magunkat, akkor is, ha nem tehetünk róla, sőt, esetleg nekünk is hasonló a véleményünk az Új Generációéhoz. Öngól?!
17:21Egy bizonyos szint alatt...

















Ne hagyd, hogy téged is primitív baromfinak nézzenek!

Az ötlet és a grafikai megoldás összhangban van (a mélyponton). Az ilyen színvonalú politikai karikatúrával vagy bennünket néznek nagyon primitíveknek, vagy a propagandisták azok, esetleg mindkettő...
 
február 27.
21:54HUF
Két éve az Arnolfini Galéria olyan „MiniMailArt” webkiállítást szervezett, melyre a felkért alkotóktól adott méretű, adott színű alapra három sárga színű betűt kértek. Erre a kiállításra küldött képemmel búcsúzom a forintos érmétől.
 
február 21.
22:11Portrékarikatúra ajánló lap
Egy most éppen aktuális Zsoldos-karikatúra













portrékarikatura.lap.hu

Eddig a karikatúra.lap.hu címen, mostantól külön oldalon, jobb szerkesztésben és nagyobb választékban található a portrékarikaturisták linkoldala. Az új lap szerkesztője Zsoldos Péter. A poén-kategória továbbra is a korábbi címen marad, ezt én igazgatom. Szívesen várjuk az ötleteket!
 
február 20.
18:02140 éve született a Borsszem Jankó














A Borsszem Jankó című élclap megjelenésének 140. évfordulóján a lap legendás főszerkesztője előtt tisztelegve 2008. január 22-én emléktáblát avattak Jánoshalmán, Ágai Adolf szülőfalujában.
10:14Maratoni
Karikatúra-rajzolási világrekordot akar felállítani egy szegedi fiatalember. Kovács Zsigmond kedden 12 órán keresztül rajzolt egyfolytában, késő estig. - adta hírül a Hírszerző. További sok sikert a 24, a 48, a 72 órás és az egész életre szóló rajzoláshoz!

Egyébként meg... mit is mondjak? Ne a dolog értelmét keressük, ne is a reklámértékét firtassuk. A képeken láthatóan mindenki jól érzi magát, Zsiga is, a modellek is. Hát hajrá!
 
február 17.
20:56Koszovó
A KOSOVA 2006 karikatúra fesztivált már a függetlenség jegyében rendezték. Az akkor, frissen függetlenné vált Montenegró karikaturistájának, Darko Drijevicnek rajza ma Koszovó függetlenné válásával lett újra aktuális.
 
február 13.
16:02Adj ki e-könyvet!








A web2 számos olyan megoldást kínál, amivel egymáshoz közelebb kerülhetnek olyanok, akiket akár ezer kilométerek választanak el. Egyik ilyen alkalmazásfajta az e-publisher, az elektronikus kiadó. Több is van ebben a kategóriában, nekem ez tetszett meg, melyre pdf-formátumban lehet feltölteni dokumentumainkat. Nem csak saját cikkünket, könyvünket ajánlhatjuk (pl. a Facebook-on) vagy olvashatjuk itt, hanem sok száz más szerző munkája között is válogathatunk.

Ezen a linken egy „képeskönyvem” található, és persze maga a webkettes alkalmazás.
07:43Merényletet terveztek a dán Mohamed- karikatúrák egyik rajzolója ellen
A botrányt kiváltó rajzok egy egyiptomi újságban.
 
február 12.
18:12Körző, olló, Szerényi
Már bezárt Szerényi csepeli kiállítása, amiről néhány bejegyzéssel ezelőtt már írtam. Pár gondolattal mégis visszatérek rá, mert érdekes, elgondolkodtató az a világ, ami az övé. És ami a képeit látva már a miénk is.

A karikatúra az emberekről, vagy inkább így: Az Emberről szól. általában emberek állnak, ülnek, tesznek-vesznek. De nem minden karikatúrán vannak emberek.

Ott vannak például az állatok és a tárgyak, illetve a tárgy-karikatúrák. 95-ben egy kiállítás alkalmából egy régi telefonra rászereltem a fotelem görgőit, madzagot kötöttem rá, így alkottam meg első mobiltelefonomat. Persze rajzban is számtalan tárgykarikatúra készül. Vannak karikaturisták, akik ontják öncélú ötleteiket, eszeveszett találmányaikat, jó vicceseket, hiszen nem kell hozzá más, mint két nagyon különböző tárgyat, mondjuk egy borotvapengét meg egy halat grafikailag összeötvözni, és máris kacaghatunk.

A vicces tárgyakon túl (vagyis továbbmenve a humor mélységei felé) olyan tárgyak is keletkeznek, amelyek nem alkotójuk Frankenstein-fantáziáját demonstrálják, hanem gondolkodásmódunk szellemes modelljei. Vagyis ezek nem a tárgyakról, hanem az emberekről szólnak, akkor is, ha nincs a képen ember. Szerényi ollói, körzői például.

Fiatal koromban nagyon szerettem a körzőket. Mondjuk inkább, lenyűgöztek a körzők. Tudom, ez nem korfüggő, de mióta számítógépen is lehet írni és rajzolni, nem nagyon használom a Faber-Castell remekműveit. A körzővel természetesen nem csak kört lehetett rajzolni, hiszen akkor semmi érdekes nem lett volna benne. Lehetett vele rajzolni mindenféle körkörös alakzatokat, szögeket szerkeszteni, távolságot mérni, de a szálkát is vele piszkáltam ki, ha belement az ujjamba. Szép fekete doboza volt, s a körzőt mindig szétszedve, minden részét a megfelelő besüllyesztett helyre visszatéve kellett tárolni. A jobb körzőknek hosszabbítójuk, egyéb tartozékaik is voltak, és a darabokat variálni is lehetett, egymásba rakni és próbálkozni, mire lenne jó így vagy úgy. Végül is, forgathattam így, rakosgathattam úgy, a körző az körző volt, nem játék, hiába szerettem volna. Mivel pedig nem kerültem műszaki pályára, és egyre távolabb kerültem (számos kortársammal együtt) a precíziós technikáktól, a körző egy használati értékét vesztett kincs lett, amit egyik költözésről másikra, egyik fiókból másikba rakosgattam. Szerényi fedezte fel nekem újra. Ahogyan a töltőtollat, ollót, kulcsot, a bicskát, a zollstockot vagy nadrágszíjat is. Ahogyan viszonyulunk tárgyainkhoz, és ahogyan a tárgyaink viszonyulnak hozzánk. Igen, tudom, ezek nem poénra kihegyezett, nem napi aktualitású sajtókarikatúrák, mégis megmosolyogtatnak, elgondolkodtatnak, sokat mondanak erről-arról, világunknak szebbik feléről, amit nehéz, nem lehet szavakba foglalni.

Valahogy olyan egy-egy Szerényi-kép, mintha gyerekkori baráttal találkoznánk valahol a Kiskörúton, ő belenyúlna a zsebébe, és előszedné megmutatni évek óta gyűjtött, féltve őrzött kincseit. És egy kicsit mindketten megmosolyognánk magunkat.

Hoppá! Most látom (irigykedem) milyen jó sajtója van, a Tiara Magazin is Szerényiről ír.
 
február 10.
10:18Merre van előre?
Levelet kaptam Katona Gyöngyitől, hogy szomorú, mert a tavalyi fesztiválra készült 3D-s számítógépes grafikájával nyitott kapukat döngetett: a gömbsakkot ugyanis már feltalálták. Valóban, Boholy János rimaszombati honfitársunk pár éve feltalálta. Nem tudtam, Gyöngyi sem tudta, és rajtunk kívül sok ezren nem tudták. Nem jó, hogy a magyar feltalálókról keveset tudunk, azt meg nem tudom fölmérni, mivel a szögletes sakkban sem vagyok járatos, hogy valóban komoly találmány-e, vagy csak agyament ötlet ez a gömbsakk.

A karikatúrafesztivál témája egyébként „Merre van előre?” volt. A gömbsakk, amelyben valószínűleg sokkal könnyebben el lehet tévedni, mint a szögletesben és a túlsó part sem látszik, sőt azt sem tudjuk, hogy oda igyekszünk-e bábuinkkal - nagyon jó karikaturista válasz erre a kérdésre. Eszembe jut róla egy mondat Anouilh Becket-drámájából, melyet a szocializmus utolsó éveiben sokat idézgettek gazdasági stratégiánkról közgazdász körökben: „De nekünk, Szentatyám, nagy erőt ad, hogy nem tudjuk pontosan, mit akarunk. A szándékok teljes bizonytalanságából bámulatos manőverezési szabadság születik.”
 
február 7.
21:35Földes Vili a karikatúra emlékművénél
(Vagy az emlékmű karikatúrájánál?) Hát ezt nem gondoltam volna, hogy Földes Vilmos nem csak karika, hanem turista is. Az El Camino 320 kilométeres szakaszán, Leon és Santiago között jártában készült róluk ez a közös fotó.
13:021/2 Jubileum
(Megemlékezés) Éppen öt éve, hogy hetente megjelenik egy-egy rajzom a Magyar Nemzet Hétvégi Mellékletében. Bár az első karikatúrám 40 éve, elsőéves koromban került be a Közgazdász c. egyetemi lapba, ahol aztán évekig, még tanárként is sokat publikáltam, valójában ezen az öt évvel ezelőtti szombaton léptem át az amatőr/hivatásos határt. Kaptam egy e-mailt Fehér Bélától, a melléklet főszerkesztőjétől, hogy pont ilyen rajzokat szeretnének, mint amilyeneket a honlapomon talált. Például ez a kép a buszon. Nagy kihívás volt, hiszen pár éve már alig-alig rajzoltam, újságban sem jelentem meg nagyon régen, de belevágtam. A megállapodás az volt, hogy sem napi aktualitása, sem címe, sem képaláírása nem lesz a rajzaimnak. Pont úgy, ahogy elképzeltem. Azt hiszem sokat köszönhetek ennek a „Halász Géza Show” rovatnak. Elsősorban szakmai fejlődést, hiszen az új stílust, új módszert, az elektronikus montázs-technikát ebben a rovatban kezdtem kitalálni magamnak. (Ezzel kellőképpen ellensúlyozom rajzolásbéli visszamaradottságomat.) Bár a szerkesztőséggel általában egyirányú e-mail kapcsolatban vagyok, s csak virtuálisan érzem a hely szellemét, jó dolog ebben az elismert, színvonalas kulturális mellékletben megjelenni. (Taps)
 
február 6.
20:22Meghívót kaptam








„Örömmel értesítelek Benneteket, hogy ebben az évben is meg lesz rendezve a „BOHÉM HANGULAT” c. meglepetés-műsorral egybekötött kiállítás.”

A kiállító Csátth Atilla és Diós Magda. A Kiállítás megnyitója 2008. február 10-én, 15.00 órakor lesz a Debrecenben, a Konzervatórium Galériájában.

Atilla (egy t, két l) harminc évig rajzolt a megyei lapba, de ma már „nincs rá szükség”, magának rajzol, meg kiállításokra, pedig mint a mellékelt 2006-os rajza is mutatja, 2008 február-márciusára is aktuális tud lenni.
20:11Aranyceruza
A Füles 51. születésnapján a szerkesztőség egyhangú szavazata alapján Bacsa Gergő karikaturista kapta az aranyceruza díjat.
Gratula!!!
 
február 5.
10:39Megszületett!
Kedves Géza, köszönöm a tájékoztatót.
Mi jól vagyunk, amit nektek is szívből kívánunk. Itt épp a szebb jövőt fényezzük.
haft


Vasárnap Szerbiában a választásokon győzött a józanság. Kedves Léphaft Pali, kedves Szalay Attila, fényezzétek! Van mit!

(Léphaft Pál karikatúrája)
10:29Alteregók












Zsoldos Péter blogjában felfedezte Békési Joe alteregóját (vagy klónját?) Santorini szigetén. Jelentem, én meg Tettamantira leltem rá Rómában.

Lehet, hogy Béla valamelyik őse?

Vagy már életében...?

Nézzék meg Zsoldos Péter blogját!
10:18Joe blogja
Most persze mindenki mondhatja, hogy csak azért van ez a bejegyzés, mert Joe elhelyezte az én linkemet az ő blogján. Igazából meg akartam őt előzni, de hát a versenyben vannak vesztesek is...
Nos, üdvözlöm őt abból az alkalomból, hogy elindította karikatúra-blogját, sőt máris irigykedem rá, mert mindezt olyan profizmussal tette, ahogyan rajzait is készíti. Nézzék meg!
 
január 31.
08:51A Magyar Mozgókép Mestere
Gyulai Líviusz, a magyar szatirikus képzőművészet kiemelkedő alakja, animációsfilm-készítő, a KOKSZ tiszteletbeli tagja, aki bár nem karikaturista, sőt, nem is sajtókarikaturista, mégis egy kicsit (most különösen) a miénk is, a 39. Magyar Filmszemlén Kósa Ferenccel együtt megkapta a Magyar Mozgókép Mestere kitüntetést.
 
január 24.
 
január 22.
09:54MÁV-STart
Megvannak a tettesek, akik miatt minden olyan, amilyen! Legalábbis itt a leleplező önarckép. Már csak azt kellene tudni, hogy egy önkritikus vasutas, vagy a kockafejűek adták föl magukat? - A rajz magán hordozza a karikatúra valódi, ősi elemeit, melyek még a sajtó előtti korban alakultak ki, falba vésve, faragva, vagy csak papírra vetve. A graffiti, vagy a street-art ezek egyenes leszármazottai: nincs cenzúra, nincs főszerkesztő, egyenesen bele a képetekbe a véleményem! Ráadásul pár nap alatt többen látják, mintha egy újság karikatúra rovatában jelenne meg.

A falakra, telefonfülkékre, vonatokra festők számára „mielőtt a street-art arcok nekiesnének az első útba eső kukának vagy vagonnak, tesztelhetik hogyan is fog kinézni az alkotás, begyakorolhatják a színeket és formákat vagy kísérletezhetnek az elhelyezéssel.” - olvasom a weben. Valóban: a pdf-formában letölthető graffiti-kifestőkönyv a kukák, utcai padok, italautomaták, rendőrautók, vagonok és egyéb „felületek” körvonalával csábítja kísérletezésre az utca alkotóművészeit. A kifestőből egy felület még hiányzik: nem szerepel benne a kiállítótermek fala. Pedig megfelelő előképzettség után a street-art lassan megszelídül, bekerül a galériákba, s hamarosan megszülethet a bulv-art is.
 
január 20.
17:53Árnyalt humor egy ordibáló korban
„A Magyar Újságíró-szövetség Karikaturista Szakosztályának sorrendben ötödik budapesti, évzáró kiállításáról Utasi Árpi stílusában”
Léhaft Pál, újvidéki kollégánk tudósított a Magyar Szóban „Best of 2007” kiállításunkról. (január 19-20. szám)
 
január 8.
19:35Szerényi Gábor Csepelen
A szokásos sajtókarikatúra mondandója szinte adja magát, különösen, ha képaláírás segíti az olvasót a tantusz lehullásában. Vajon mikor nyernek tartalmat Szerényi Gábor karikatúrái? Rajzolgatás közben születik, vagy csak később, a néző fejében? Míg a szokásos karikatúrák egy csattanóra épülnek, Szerényi világát, képenként, finom, egymásra épűlő csattanókból kell felépíteni a nézőknek. Ezért különlegesek, és ezért szeretem Szerényi képeit. A Rohadások című kiállítás február 3-ig látható a Nagy Imre Általános Művelődési Központban (Budapest XXI., Simon Bolivár sétány 4-8.)
 
december 28.
11:41Virtuális
Ezt a virtuális képeslapot Kemény Györgytől kaptam. Én egy virtuális kiállítást rendeztem 2008, a reneszánsz éve tiszteletére. A helyszín a tető, ahol a KOKSZ szokott időnként összejönni. A kiállítók a KOKSZ-műhely tagjai.

Szeretettel meghívom Önt is egy kattintásra az alábbi linkre.
 
december 1.
20:46Best of 2007
A kiállítás plakátja Csátth Atilla Barátok közt c. karikatúrájának „átdolgozott” változata.

Sokan jöttünk össze a megnyitóra, eljött Eötvös Pál MÚOSZ-elnök is, aki színvonalasnak ítélte meg idei kiállításunkat - még a Brenner-pályázat többéves anyagához képest is, melynek akkoriban zsűritagja volt. Itt volt Tevan Ildikó is, aki bemutatta a Tevan Alapítvány kiadásában megjelent reprint Major Henrik kötetet. És már a jövő évi tervekről beszéltünk, köztük az első: közösen küldünk anyagot a legnicai Satyrykonra. Szó volt nemzetközi pályázatról is Debrecenben. Beszéltünk egy újabb közös magyar-szlovák közös kiállításról is - ezúttal válaszként a jelenlegi politikai kapcsolatok romlására.

A „Best of 2007” kiállítás januárban Egerbe vándorol, onnan márciusban Debrecenbe, majd áprilisban Dunakeszire.
 
november 27.
14:08MÉTA
Humorral a világvége-hangulatig...

A Médiatanárok Klubja hívott meg Földes Péterrel együtt a Pallas Páholyba, hogy a humoros sajtó helyzetéről beszélgessünk a jelen lévőkkel. A közönség soraiban médiában dolgozók, nyugdíjasok és még aktívak, politológusok, diákok és tanárok mellett ott volt Kaposi Miklós és Kalmár Tibor, a szórakoztató műfaj nagy öregjei, valamint Szűcs Édua, Jeney Klára és Fábry János karikaturisták. A beszélgetést Zöldi László vezette.

Földes Péter a maga kedves közvetlen módján vázolta a humor helyzetét, múltját, mesélt a régi Ludasról, az Elefántról és az emberek humor iránti igényéről. A mondandómban én is igyekeztem a sajtóhumornál maradni, ez alább olvasható is. A vitában a témáról áttértünk a Nagy Magyar Humor-Életkérdésekre, és miután abban is megegyeztünk, hogy a Kárpát-medencén túl, a volt keleti szektorban, a többi országban él és virágzik a humor, rájöttünk, hogy nálunk nincs kiút, nincs jövő, nincs mit tenni. Ezt Kaposi és Kalmár is megerősítette és bizony már majdnem sírtunk. Nincs humor, a mai fiatalok nem értenek hozzá (néhányan név szerint is nem értenek hozzá), elvitte a rendszerváltás a megjelenési, fellépési lehetőségekkel együtt az utánpótlást is. És persze, az igények! És főszerkesztők, és a multik és még a nép is! A kormánynak is kijutott, mert megtudtuk, hogy pár éve kulturális miniszterünk megígérte a humor nagy öregjei küldöttségének, hogy a Terror háza közelében létrehozzuk a Humor házát, s mindez ígéret maradt. A vitát vezető Zöldi szíve repesett e nagy egyetértés láttán. Mindezt pár kedvesen szomorú viccel toldotta meg.
Ezt a szép, borongós hangulatot nem akartam elrontani azzal, hogy ez a helyzet (ami szerintem azért nem ilyen sötét), bizony vastagon rajtunk is múlt.

Alább olvashatók válaszaim, a kérdéseket előzetesen küldték meg.

– Miért nincsenek ludasmatyik a döbrögi sajtóban? Igaz-e, hogy a humor a nép bosszúja a hatalmasokon?
Fazekas Döbrögijének nem volt a kezében olyan eszköz, amit a mai döbrögi lényegében ural és tulajdonol – ez az eszköz: a nyilvánosság. És még egy fontos dolog: Ludas Matyi a mai ludasokkal szemben biztosan számíthatott a nép szolidaritásra. A sajtó tényleges – és nem a tulajdonosok által ellenőrzött – szabadsága még egy ideig adhat munkát az újságíró szövetségeknek, érdekvédelmi szervezeteknek. Sajnos ma az új-ságírók közt szinte semmi szolidaritást nem érezhetünk.
Nép bosszúja? – nem hiszem. Pedig lehetne! Milyen szép lenne kollektíven kinevetni, a „hatalmasokat”, akik azt sem tudnák, hova bújjanak szégyenükben. Ez lenne az igazi népi humor, és egyúttal a legközvet-lenebb demokrácia. Hol van még ez! Vagy azt is mondhatnám, hogy hol van az már! – hiszen az első magyar, aki a nyomtatást használta ellenzéki nézeteinek, kifejtésére, gúnyiratainak nyilvánosságára, Bornemisza Péter, 1574-ben azt írja szatírájának a hatásáról: „Az mostani Heródesek is, midőn látják, hogy megcsúfoltatnak mindenfelől, fölötte igen elbúsulnak, hogy még szakállukat is marják bele. És mint az dühös ebek, haragukban futnak mindenfelé, oltalmat és segítséget kérvén császáruktól és nemesektől.” Bornemisza egyébként háromszor ült ezért börtönben, bár nem sokáig, mert mindháromszor hamar megszökött.

– Szelep-e a humor?
Miért, mikor volt valaha is szelep? A Ludas ugyan szelep volt, de biztos, hogy az a szelep humor is volt? A Ludasnál dolgozó karikaturisták kiharcoltak maguknak a 80-as évekre egyetlen (politikától) független oldalt, amit nem cenzúráznak, de a lap többi része bizony nagyrészt bólogató közhelygyűjtemény volt vicces körítéssel.
Most mi a szelep? – Majka, BB Évi, Győzike, Kiszel Tünde? – ez sem humor, de vicces, és milliók nézik.

– Mindig ellenzéki-e a humor?
A humor mindig valami nevetséges dolgot tálal elénk. Nem a torzítással lesz humoros, a torzítás csak kiemeli azt, ami egyébként is humoros. Sőt torzítás nélkül is lehet humoros dolgokat találni, pl. a Hócipő fényképei nem torzítanak, mégis nevetünk rajtuk, függetlenül attól, hogy melyik oldalon csattan. Az, hogy a mindenkori kormány több nevetséges dolgot tesz, mint a mindenkori, tétlenségre kárhoztatott, csak a hibákat kereső ellenzék, statisztikusan ellenzékivé teszi a humort.

– Lehet-e a kormánypárti humort művelni?
Lehet, de nem találni rá vevőt. Tisztességes időkben megbízót sem. (Persze van kormánypárti humor, de lényegéből adódóan nem népszerű.)

– Jót tesz-e a demokrácia a szatírának?
A szatíra tesz jót a demokráciának! A diktatúra fél a humortól. Sem a szatíra, sem a humor bármely ága ellen nem védi meg őt még a gondolatrendőrség sem.

– Meg lehet-e élni a humorból?
És meg is lehet halni. Van példám mindkét esetre.

– Van-e kávéházi (polgári) humor Magyarországon?
Polgári Párt van, Kávéházi Párt nincs. Kávéházi humor még csak volna, de polgári…
Szerintem ma Magyarországon van humor, és van humortalanság is. Sajnos az utóbbi egyre több. A humortalanság nem a komolyságot jelenti, mint ahogyan a humor sem jelent komolytalanságot. A mai magyar humor ott van (az itt következő felsorolásaimban nem törekszem a teljességre) Esterházy, Parti Nagy, Fehér Béla, Eörsi, Zalán Tibor könyveiben, Megyesi Gusztáv, Váncsa István, Fáy Miklós cikkeiben, Bacsó, Tímár, Koltai filmjeiben, Varnus Xavér koncertjein, Gross Arnold, Fehér László, Für Emil tárlatain, Kemény György plakátjain, a fiatal képregény készítők oldalain (ROHAM), a Hócipő fotóin, és az utcai falfirkákon. Még politikusnak is lehet humora, kár, hogy már nem ő a pártelnök. Van jó karikaturista is, hogy hazabeszéljek. És az összes felsoroltaknak ott az ellentéte is: humortalan író, komolykodó költő, jópofizó politikus, rasszista showman stb. Igaz az is, hogy hiányzik egy igazi humor-folyóirat, ami igényes papíron, igényes tördeléssel, igazi humort nyújtana igazi ínyenceknek, nevezzük őket polgároknak. Nekem lett volna erre egy tervezetem, Földes Péternek lapja is volt, sajnos ma nincs egyikre sem vállalkozó tőke. Most van egy új humor-lap, Puncsnak nevezik. Nem azért, mert savanyú a szőlő (vagy a Puncs), de én erre nem mondanám, hogy humoros, sőt még azt sem, hogy vicces.
Egyébként (visszatérve az eredeti kérdésre) én kávéházi humornak azt a fajta humort gondolom, amikor a humorista és a hallgatósága összekacsint, és nem kell külön elmagyarázni, hogy a viccben a medve nem medve, hanem a Szovjetúnió, és partnerünk is tudja a szereposztást a rókán át a nyusziig. Sőt, azt is tudjuk mindketten, hogy ott hallgatózik mellettünk tégla elvtárs, és jegyzetel, és egy-egy kiszólást direkt neki eresztünk meg. Ilyen mindig volt, akkor is, amikor ideiglenesen nem voltak hazánkban kávéházak, és ma is.

– Mit jelent Kaján Tibor ama mondata, hogy „Jobb ma egy karikatúra, mint holnap egy diktatúra.” ?
Kaján Tibor nem egy diktatúrát élt túl. Maga bőrén tapasztalta. Benne arra is volt erő, hogy a Ludas Ma-tyit otthagyja egy szabadabb Új Tükörért. A diktatúra nevetségessége nem lepleződik le magától a nagy nyilvánosság számára. Ehhez kell a humor. Karikaturista ugyan még nem akadályozott meg diktátorokat, de ugye tudjuk, hogy Hitler elsők közt Chaplin filmjeit tiltotta be. Mennyi humor volt Bálint György írásaiban, azokban is, amelyekben a még gyülekező barnainges hordákról írt! Valamennyi normális ember fél a diktatúrától. Kazo Kanala a világszerte ismert szlovák karikaturista azzal jött pár hónapja – és tényleg aggódott, – hogy gyerekek mit hülyéskedünk itt, ti a Magyar Gárdával, mi meg a Benessel, valamit csináljunk, hogy észre térjenek már! Mit tegyünk? – szerveztünk tavasszal egy közös kiállítást Budapesten, ez továbbment Békéscsabára (a szlovák kultúrházba), aztán Pozsonyba, most készül Révkomáromba. Most nekünk fel kell mutatnunk a barátságunkat. És a humorunkat.

– Miért kopik ki a karikatúra a magyar sajtóból?
A IX. Magyar Karikatúraművészeti Fesztiválon (idén már a XI. volt) vitadélutánt szerveztek néhány főszerkesztővel arról, hogy miért hanyagolja a magyar sajtó a karikatúrát. Azóta történt annyi előrelépés, hogy néhányszor került karikatúra még napilap első oldalára is. A napilapoknál egyébként sem panaszkodhatunk, hiszen bár lehetne több is a karikatúra, általában megbízható, színvonalas karikaturistákkal dolgoznak, sokszor éveken keresztül ugyanazokkal. Ugyanakkor egy igényes karikatúra megjelentetése több szerzői honoráriumot jelent, mint egy ugyanakkora terjedelmű írás, és sajnos sajtómágnásaink, multijaink minden lehetséges költséget igyekeznek lefaragni, a humortalan lapigazgatók és főszerkesztők pedig ott kezdik, ahol úgy gondolják, hogy az egy négyzetcentiméterre eső információ nincs arányban az érte kifizetett honoráriummal, elsőként tehát a karikaturistáknál. Aztán ott vannak a nagyon olcsó amerikai szindikátusi dömping-Garfieldek, Kázmérok és Hubák, amelyekkel nem kelhetünk árversenyre. A karikaturista magányos farkas, egyedül alkot, sokszor szerződés sem köti, nem tagja a szerkesztőségeknek. A szakmában sokszor farkastörvények uralkodnak: van olyan karikaturista is, aki akár 500 forintért is odaad egy rajzot, hogy az övét közöljék! (Igaz, nem is ér többet ötszáznál.) Ezáltal a kisfarkas megeszi a nagy-farkast. A karikaturistáknál sem beszélhetünk szolidaritásról. Talán, lassan javul a helyzet a havonta klubszerűen összejáró MÚOSZ karikaturista szakosztály beszélgetései, kiállításai, rendezvényei során.

– Meg lehet-e élni a karikatúrából?
Van, aki erre tette föl az életét, és éjjel-nappal rajzol. Rengeteget dolgozik, és nem panaszkodik. Van olyan is, aki ugyanúgy rengeteget dolgozik, viszont panaszkodik. Van, aki a rajzolás mellett gondnok, van kiállításrendező, van régiség árus, van tanár. Van, akinek jövedelemkiegészítő, van, akinek hobbi. Új tendencia, ami nyugaton már természetes, hogy egyre több karikaturista jelenik meg a sajtó helyett vagy mellett a galériákban. Egy-egy jól adjusztált, keretezett, és ráadásul szellemes karikatúráért – ha még nincs is sok vevő – többet fizetnek, mint a főszerkesztők.
 
november 23.
20:01Lányok, asszonyok...
Mindenki lehet művész, ha van cérnája!
19:52Négyszeműek...























Nagy szellemek, néha így találkoznak. Az Einstein-operációt én végeztem három éve, a plakát pedig a Trafó mostani rendezvényét hirdeti. Ha már az ötlet közös, a kiállítás sem lehet rossz. Megnézzük.
 
november 16.
15:11MEGHÍVÓ
A Petőfi Irodalmi Múzeum tisztelettel meghívja Önt 2007. November 23-án délután 4 órára
SAJDIK FERENC IRODALMI KARIKTÚRÁI
című kiállítására

Megnyitó beszédet mond CSUKÁS ISTVÁN író
Közreműködik HUZELLA PÉTER előadóművész
15:07Jelenszky
Csak ideteszek egy Jelenszky-rajzot a tegnapi kiállítás kapcsán. Szeretem a Jelenszkyt. Nagyon jó. Ezek a Pistike-figurák! Talán tudja is, hogy jó, de nem mutatja. Ezért is jó.
15:02ÖT-KARIKA-TURISTA
Öt ismert karikaturista állított ki három nagyteremnyi képet a Dunakeszi József Attila Művelődési Központban, s mind az öten itt vannak vagy voltak otthon. Itt született Alagon Jelenszky László, itt volt gyermek a híres zsoké, Sajdik Sándor fia: Sajdik Ferenc, itt lakik Tóth Antal, akit Tónióként ismerünk, Gáspár Imre, portrékarikaturista és jómagam is ideköltöztem, immár hat éve.

A jó hangulatú megnyitót Farkasházy Tivadar tartotta, akit a lóverseny gyakran csalt ki ide, az alagi pályára. A jókedvhez Éles István paródiái is hozzájárultak, és még egy karikaturista, Rák Béla is föllépett, ezúttal nem rajzaival, hanem a Rák Béla Combóval emelték a kiállítás hangulatát. Palásti Béla, a művház vezetője büszkén mondhatta: Dunakeszi karikatúra-nagyhatalom. - Melyik magyar város tudott ennyi karikaturistát kiállítani? - talán még Pest se...

És még a Nagy HO-HO-HO is ott volt!
 
november 11.
11:17Holland szemmel
Név: Landman Jaring
Szül.: BORCULO – Hollandia

35 év voltam rajz és művész tanár egy Tanítóképző Főiskolán Hollandiában.
1972-73 Egy kulturális csere programon belül a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán diák voltam, mint grafikus.
Feleségem magyar, és azóta lelkesen töröm a magyart.
Magyarország a második otthonom lett.
Hollandiában van egy műterem, ahol kerámia – bronzszobrász – festészet – és rajzzal foglalkozom.
A tanári munkában sok öröm és sajnos frusztráció volt.
Főleg frusztrációból kesztem gúnyrajzokat csinálni. Sikeres lett, és sok oktatási publikációkban és szakirodalom mellett csináltam illusztrációkat és gúnyrajzokat.
Az ötlet, a hirtelen gondolat, vagy egy divatos szó sokszor egy indulópont egy rajznak.

A mostani rajzhoz:
Egy év ezelőtt október 23-án itt voltam Pesten és láttam a rendőrség kapkodva igyekezni mindenki (engem is) a fejét lapos verni, főleg egy zászlós magyar embert.
Most láttam kormányfőnél a félelem: óriási rendőri fölénnyel és a polgárság kizárva mint védőbástya próbált valamit mondani.
A szerző
 
november 10.
12:30Best of 2007 előzetes
És mi a probléma, köcsög?

Összegyűlt az idei kiállítás anyaga is, szerintem jobb, mint a korábbiak. Készül a katalógus is, a megnyitó december 3-án, du. 5-kor lesz a MÚOSZ székházában, és persze a neten is ott lesz minden kép. Előzetesként (kedvcsinálóként) bemutatom egyik kedvencemet, Fenekovács László rajzát.
 
november 9.
19:52Sztrájk!
Az amerikai forgatókönyvírók sztrájkolnak, mert úgy gondolják, nem kapják meg az őket megillető részt a tévéstársaságok profitjából. Mert úgy gondolják, hogy nekik aprópénzzel (igaz, még amerikai viszonylatban is meglehetősen sok aprópénzzel!) szúrják ki a szemüket. (Népszabadság, nov 9.)
Sorra állnak le a sorozatok, a talkshow-k, a bevételkiesés milliárdokra rúg... A megmozdulás élére humoristák álltak...

Eljátszhatnánk a gondolattal... mi lenne ha ... ha mondjuk nálunk is sztrákba lépnének a humoristák, de legalábbis a karikaturisták?

Szóval, mi lenne? - Nem lenne semmi. Senki észre se venné.

1. Nem vennék észre, hiszen azt sem veszik észre, ha van karikatúra, miért pont azt vennék észre, ha nincs.

2. Nem vennék észre, mert nálunk biztosan több lenne a sztrájktörő, mint a sztrájkoló, így mégis csak kerülne humoros rajz az újságokba.

3. Nem vennék észre, mert nincs is szükség ránk, hiszen nem kell görbe tükröt mutatni ahhoz, hogy nevessünk, a mi világunk úgy torz, úgy nevetséges, ahogy van.

De hát miért is sztrájkolnánk? Nem vagyunk elégedettek? - Hát, nem. Nemigen van Magyarországon olyan rajzoló, aki annyit (esetleg többet) kapna karikatúrájáért, mint amennyit a MÚOSZ honortáblája minimálisan, egyszeri használatra megállapított. Ha azonban egy-egy szerkesztőségnek ez is sok lenne, akkor ott vannak az ötszáz forintos rajzolók, vagy az amerikai szindikátusok dömping-Garfieldje vagy dömping-Kázmérja és Hubája (még akkor is, ha a Huba ősi, magyar név).

Vagy még nem gyűjtöttünk elég „aprópénzt” ahhoz, hogy sztrájkolhassunk?
 
november 8.
16:44Major Henrik Panoptikuma
ÍRÓK ÉS HÍRLAPÍRÓK
KARRIKATÚRÁI
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
ELŐSZAVÁVAL
TEVAN-KÖNYVTÁR

Önök ebben a könyvben félretaposott, kificamodott, összevissza nyaggatott arcokat látnak, amelyeknek boldogtalan tulajdonosai az írás nehéz mesterségét űzik. Karrikatúrák ezek, de nem a hétköznapi értelemben. Nem kedvesek. Nem mulatságosak. Nem is humorosak. A rajzoló kissé ellensége minden arcnak, igazi szatirikus, aki a bütyköt, a szeplőt, a májfoltot veszi észre először. Neki semmi se elég csúnya. Idealizál: azaz csúnyit. -írja előszavában Kosztolányi.

A kötet facsimile kiadás, a Tevan Alapítvány kutúrmissziójának első terméke, mellyel a Tevan Nyomda szellemiségét kívánják feltámasztani. Az eredeti kötet, egy évvel az Így írtok ti után, 1913-ban jelent meg. A képaláírásokat Major maguktól az áldozatoktól gyűjtötte be, melyekből a fenti kettőt a blog számára ki is betűztem:

Balázs Béla:
Mindenesetre sokkal őszintébb képe volna a világnak, ha mindenki saját karrikatúrájával a nyakán járkálna. Ha ennek megvalósítására kerülne sor, kisülne, kiben mennyi az önérzet. Én vállalnám ezt az arcot, melyet Major mindenkit szerető jóhiszeműsége látott ki belőlem.

Kaffka Margit:
Pásztor Árpád mondta e percben: Olyan a karrikatúra, mint a szerelem; aki csinálja, azt hiszi, jó, - de aki nézi, utálja!

Ezt az igazi könyvcsemegét Tevan Ildikó mutatja majd be a Kar(r)ikaturista Szakosztály „BEST OF 2007” c. kiállítás megnyitóján, december 3-án du. 5-kor, - sőt csemegézni is lehet, hiszen olcsón, 800 forintos áron (vagy tán ennyiért se) a helyszínen meg is vehetjük.
 
október 16.
20:22Pornó, népszavazás, karikatúra
- Ha valaki tőlünk akarja megtanulni a szexet, akkor csalódik, hiszen a pornó inkább egy karikatúra - mondta a TV2 Favorit mai műsorában a pornószínésznő. Reggel viszont Medgyessy Péter, volt miniszterelnök úgy gondolta - szakmánk leértékeléseként -, hogy a pártok népszavazási versenye egy karikatúra.

Kedves pornósok és politikusok! Mint a karikaturisták kis közösségének egyik képviselője, újdonsült érdekvédelmise kérlek benneteket: HAGYJÁTOK MEG NEKÜNK EZT A MŰFAJT!
 
október 13.
18:22Érdekvédő lettem
Örömmel, és a Karikaturista Szakosztály üdvözleteként vette a MÚOSZ Küldöttértekezlete kiállításunkat a Hotel Agro 5. emeletén, melyet az eMasa állandó pályázati anyagából rendeztünk. A kellemes hangulatú és jó tempóban tárgyaló értekezlet tisztújító részére valaki(k) engem is jelölt(ek) az érdekvédelmi bizottságba, a szavazáson be is jöttem, most aztán reszkessetek... (kik is?)

Hozzászólásomban arról beszéltem, hogy a minőség védelme szakmánk és érdekeink védelme is lenne. Elmondtam, hogy a honortábla nem működik igazán, de nem is működhet így darab-darab alapon (ahogy ezt mi is megállapítottuk a szakosztályértekezleten), hanem valamilyen módon a minőséget is mérni kellene. Régi vágyunk nem vált valóra a múlt héten, amikor megjelent a Puncs, melyben a szakosztály tagjai nem vesznek részt, de valószínűleg nem is akarnának az első két megjelent szám színvonalát látva.

A minőség nem csak nálunk probléma, ezért, ha közösen elfogadott, elismert szakemberekkel, közösen elfogadott algoritmusok segítségével rendszeresen mérjük, minősítjük a sajtó különböző területeit, és ezeket az eredményeket közzé is tesszük, akkor ez saját érdekeinket is szolgálja majd. Egyébként bonyolult üzleti összefüggések mérésével, vizualizációjával foglalkozunk is kenyéradó tanszékemen, s ami az üzleti életben működik, talán a sajtóban is megvalósítható.

Az érdekvédelmi bizottságban (ahol rengeteg egyéni érdeksérelmi ügyről is kell tárgyalni) én inkább erre, vagyis a szakma érdekeinek védelmére helyezném a hangsúlyt. Majd meglátjuk...
 
október 7.
11:25Leértékelve
Átlapozva az első számot dönthetett talán a főszerkesztő az 52 forintos leértékelésről. Színvonalát tekintve ugyanis messze alulmarad a Puncs első lapszáma az egykori Ludas Matyi (ilyen-olyan) színvonalától, de még várakozásainktól is. A bulvársajtó rosszabb napjait idéző cikkek és a gyenge illusztrált viccek (karikatúrának nem nevezném ezeket a „szövegelő” rajzokat) között talán a márciusi karikatúrafesztiválról készült megkésett egyoldalas tudósítás emelkedik ki valamelyest.
Még nem döntöttem el, hogy megvegyem-e a második számot is...
 
október 4.
15:28Kádár Ludasa
Ha a Kádár-rendszerről van szó, mindig a Ludas Matyi jut eszembe - mondta egyik ismerősöm, nem is olyan régen. Most a Figyelő VELÜNK ÉL című, a Kádár-korszak máig élő beidegződéseiről szóló írását illusztrálták Ludas-címlapokkal. Vajon miért éppen a Ludas jellemzi legjobban ezt a korszakot? Talán azért, mert olyan látványosan szolgálta ki a hatalmat? - nem hinném. Inkább azt gondolom, hogy a kisemberek (kispolgárok) langyos állóvizét tudta görbetükrözni - éppen azt, amelyet a rendszer filozófiája elítélt, de amelynek fenntartása (talán ez benne a dialektika) a rendszer érdekében állott. A Ludas ezt az állóvizet nagy hitelességgel tükrözte, de nem fodrozta meg, és nem kavarta föl. És ez így volt jó és vidám - mindannyiunknak.
Vagy nem?
 
október 3.
22:23Karikatúra lexikon
Elkészült a nagy mű!
A Karikaturista Szakosztály legutróbbi ülésén Gyöngy Kálmán bejelentette a karikatúra lexikon elkészültét.
Ötévi munka eredményeképpen, 940 címszóval, több mint 150 év sajtótermékeinek szisztematikus feldolgozásával, mintegy 12000 rajzot áttekintve elkészült a Magyar Karikaturisták 1848-2007 c. lexikon kézirata. A kutatómunkát, a rendszerezést Gyöngy Kálmán végezte, s a lexikon kiadását is ő vállalta magára. A manuális adatbázis (talán egyszer számítógépre is fölkerül) azt is nyilvántartja, hogy ki mikor melyik újságba rajzolt. A portrék, szignók, életrajzok mellett a könyv színes mellékletében karikatúrákat is láthatunk.

A lexikon még idén megjelenik, fogy ár: 8000 Ft lesz.
 
szeptember 28.
09:13Gárda, Benes, Kazo
- Még el akarom vinni pár helyre a kiállítást. Komáromba, meg máshová... Mutassuk meg, hogy barátok vagyunk, hogy barátságosan is lehet egymás mellett élni. Most minek kellett nektek a Gárda, nekünk meg ez a Benes dolog...

Kazo Kanalával beszéltem telefonon tegnap. Ő szervezte a 101 barát c. kiállítást és albumot, amely azóta Békéscsabán is járt, és pár szlovák városban is. (lásd február 21-i bejegyzés).

Az albumban Békési Joe ezt írta: „Sokszor elmerengek azon, milyen szép is volna azt keresni egymásban, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt Ez sokszor még családokon belül sem megy, tisztelet a kivételnek ahogyan mondani szoktuk. Hát ezek közé a kivételek közé tartozik a mi kapcsolatunk szlovák barátainkkal.”


09:01Puncsra várva
Évek óta vártuk, próbáltunk magunk is mozgolódni (a MÚOSZ Karikaturista Szakosztályában), hogy elindulhasson egy lap, ami újra megbecsülést, munkát ad a szakmának. Most a jövő héten megjelenik a Puncs. A hír szerint a lap 12-14 karikaturistának ad munkát, s a Ludas Matyi utódja szeretne lenni. A zalatnays, paprikáskrumplis beharangozó remélhetően a reklám része, s nem a leendő mérce.

Kíváncsian várom az első számot. Jó munkát, színvonalas lapot, sok olvasót kívánok!





 
szeptember 15.
08:39In memoriam Hegedűs Pista
Császár Tamás búcsúbeszéde:

Drága barátaim, a KOrtárs Karikatúra és SZatíra Műhely nevében búcsúzom Hegedűs Pistától, egyúttal közvetve a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének nevében is, mert a KOKSZ Műhely, aminek egyik alapítója és a tiszteletbeli tagja volt – és amelynek a tagjai közt egykori főiskolai évfolyamtársai, hajdani kollégái, és közeli barátai is vannak – formálisan a Szövetség egyik szakosztálya is; – végül búcsúzom tőle az úgynevezett Szakma, vagy inkább Szakmák: a magyar sajtókarikaturisták, a rajzoló- és grafikusművészek, illetve a könyvillusztrátorok nevében.
Mondhatnám, hogy hiányozni fog, ha a betegsége miatt sokaknak nem hiányzott volna eddig is. Ami mégis fájdalmasan hiányozni fog, az csupa olyasmi, ami ma általában hiányzik, és ahogy elnézem, a jövőben méginkább hiányozni fog.
Hiányozni fog a munkássága egészét átható szakmai-etikai mértékessége.
Hiányozni fog a fanyar, hűvösen elegáns távolságtartása mindattól, ami az értelmet a rikácsoló köznapiság, a napi politika, vagy a primitív agitáció eszközének tekinti.
Hiányozni fog az értelem csöndes, folyamatos lázadása, ami nemcsak a rajzainak a tartalmában, hanem válami megmagyarázhatatlan módon a legapróbb vonalaiban is jelen volt.
Hiányozni fog mindaz, ami ebben a közel ötven évnyi munkásságában követhető példa lehetne sokaknak – ahogy néhányunknak az is volt. Amit a Műhely, és talán az egész Szakma nevében ígérhetek, hogy megpróbáljuk mindezt felmutatni és a lehetőségeinkhez mérten továbbadni – mindazt, ami nem halt meg, mert nem halandó.
 
szeptember 9.
22:46Fülöp György könyve - karikatúrák nélkül
Rég hallottam Fülöp Györgyről, az egykori Ludas karikaturistájáról. Most könyvet írt, s ennek kapcsán a 168 órának adott inerjút.







 
szeptember 8.
14:00Meghalt Hegedűs István (HIHI)
Évtizedek óta tartó súlyos betegség után 75 éves korában, szeptember 6-án meghalt Hegedűs István (Hihi) Munkácsy-díjas és Érdemes művész grafikus, illusztrátor és karikaturista, a hajdani Ludas Matyi c. szatirikus hetilap egyik vezető rajzoló munkatársa.













Ezt a fényképet két éve készítettem róla.
 
augusztus 30.
14:11Varga Zsófi kiállítása
A képzőművészet fiatal alkotói közt egyre jobban terjed a szatirikus látásmód. Ez nagyon jó, hisz sok komolykodó, semmitmondóan közhelyes tárlatot látunk, s igazán üdítő, hogy gyermekeink, a ma fiataljai egyre több humorral, friss gondolatokkal töltik meg a kiállítótermeket.

Varga Zsófi humora nem a kacagtató, vicces irányzat, inkább sötét humor - gondolatai azonban, melyeket megfest igazi társadalmi szatírák.

Tegnapi kiállításmegnyitójáról (a rossz idő miatt) lemaradtam, de ha arra jársz, ne hagyd ki! (Duna Galéria, XIII. Pannónia u. 95., bejárat a Dráva u. felől)




 
augusztus 29.
21:03SATYRYKON
1st prize, golden medal and money award of PLN 5.000
to Péter Salamon MOLNÁR (Hungary) for his work ”Homo ludens”.


Európa legrangosabb karikatúra-pályázatán ezúttal a sajtókarikatúrától ugyancsak távoli műfajban - a keramikus-szobrász Molnár Péter Salamon munkája nyerte el a legmagasabb elismerést.

Munkái nem ismeretlenek még az egyszerű pesti járókelők előtt sem, hiszen kerámiaszobrai több galéria kirakatából mosolyognak ránk, én például a Nyugati téren csodálom meg leggyakrabban, de nézelődők és vásárlók számára ajánlhatom az interneten a VirtuArtnet galériát is (http://virtuartnet.hu)

Tudjuk, a rossz hír szárnyal, a jó viszont lassan terjed: a zsűri több mint fél éve döntött, a budapesti Satyrykon kiállításról is lemaradtam, végül a mai TV2 Kultúrház műsorából értesültem MPS sikeréről. Azért így utólag is igazán örültem.
 
augusztus 16.
21:41Falra kerülök




















Ezúttal a leendő magyar MTV animált logójával jutottam el a zsűri kiválasztottjai közé. Van még pár animációm, ezek szinte kivétel nélkül néhány képkockából állnak. Majdnem állóképek, éppen hogy megmozdulnak. Ezen a linken megtekinthetők.
 
augusztus 1.
11:54@RC és POFA
Nem véletlen, hogy a REARC pályázati felhívását átvette a Kurucinfo is. Inkább úgy mondanám: jellemző.

De miről is van szó? Az idén már 8. alkalommal futó @RC óriásplakát pályázat színvonalának töretlen esését diagnosztizálta Szabó Balázs, komoly esztétikai alapokkal felruházott szakember:

„Én (Szabó Balázs, alapító) történész és pr - szakértő vagyok, de textilipari végzettségem is van. Nevemhez fűződik a 90es évek eleji Búvárok reménykednek fanzine (amihez az egyetlen magyarországi fanzine per) majd 96ban jött az I.B.M. füzet. Illetve immáron két éve húzódik a Rockandroll666 Internetrádió és életmód magazin tisztességes beindítása. Talán ősszel jut rá idő és anyag: www.rnr666.hu Ezenkívül koncerteket szerveztem, még néha szervezek is.)” – írja magáról a http://www.plazareal.hu címen közzétett pályázati felhívásában.

A diagnózis egy néhol alany, néhol állítmány nélküli fortyogás, melynek lényege, hogy Gesztiék nem tudják, mi a jó, ezért majd mi (kik?) megmutatjuk, „hogy jöjjön napfényre az igazság és győzzön végre tényleg a jobb, szellemesebb!”. Ezért meghirdeti a REARC-ot, amiben minden ugyanaz, csak a zsűri lesz más, igazi. Minden formaságot nélkülöző pályázati felhívásában a versenyszabályokról, szerzői jogokról, kiállításról stb. az alábbi sorok állnak:

„Esküszöm Neked az élő Istenre, nem építek adatbázist, nem fogok veled kereskedni és REARC infón kívül semmit nem kapsz tőlem. A pártatlanság így is garantált, hiszen mi nem azok vagyunk, hanem Ti.

Kik fognak dönteni? Az Alapítvány és felkért, egyszerű, hétköznapi lények, szak- emberek is. A névsor úgysem mondana semmit, mikor aktuális lesz, kiírjuk.

Miután semmink nincs - mégis mindenünk megvan - egyelőre hírnév, dicsőség és virtuális arany betűk a győzteseknek. Szívesen fogadunk felajánlásokat cégektől, szervezetektől, magánszemélyektől! Sajnos nem tudjuk nyomtatásban kiállítani a győztes plakátműveket (kivéve ha) de lehetőségeinkhez mérten igyekszünk a lehető legtöbb beküldött munkát a REARC weboldalon közzétenni. Kizárólag a szabad gondolat, akarat és cselekvés jogát tartjuk fent.

Mi tudjuk. Ők alulról szagolják. Szóval nehogy mán Réz András mongya meg mi a frankó!

A REARCon indulók és győztesek névsorát az ARC pályázat eredményének közzététele után hozzuk nyilvánosságra weboldalunkon, illetve szeptember 1én a REARC gálán. Ha valaki ARC díjazott is lenne, és úgy hozná a sors nyereménye visszavételével fenyegetnék miattunk, kérésre kihúzzuk. Attól függ kinek mennyire izgató bruttó 100ból 2személyes 2napos 2csillagos európai hétvége Le Monde Diplomatique előfizetéssel körítve. A legeredetibb ötlet díját pedig ide! Majd mi kiosztjuk.”


A Kurucinfo is közli fentieket, REARC: egy pályázat a Geszti-banda és az SZDSZ nélkül címmel. A történész-pr-szakértő-textiles-fanzine-webrádiós és barátai kiáltványa így szól:

„Plaza Real Kulturális Alapítvány - Mit akarunk!
Új és eredeti audiovizuális, irodalmi, képző és iparművészeti alkotásokat. - Professzionális művész és műalkotás menedzsmentet. Magyar és nemzetközi alkotókat és műveiket közvetíteni a hazai illetve nemzetközi közönségnek. - Nyilvánosságot és fórumot az alkotóknak, a műalkotásoknak. - Minőségi kulturális tartalmat szolgáltatni: rendezvényeket és műsorokat, kiadványokat és felületeket. - A mindennapi média, az újságírás színvonalának emelését. - Elméleti és gyakorlati művészetoktatást. Az általános műveltség szintjének emelését. - A legújabb technológiák használatának elősegítését.”


És közben a padlóra köpni…
 
július 16.
22:06Street-art

 
június 13.
23:25Menő Manó atyja
A maestro, Osvaldo Cavandoli alig pár hete meghalt, 87 évet élt. Figurája, a La linea sorozat Menő Manója várhatóan sokkal túl fogja élni. Az „europa records” Kft. kiadásában immár a 3. DVD is a boltokba került az állandóan elégedetlen, zsémbes, csodálkozó és mindig halandzsázó kis rajzfigura kaladjaival.

A DVD-k borítójáról csak egyetlen információ hiányzik: a maestro, Osvaldo Cavandoli neve.
 
május 17.
10:34Új honlap
Régi kívánságunk teljesült azzal, hogy freeweb-es weblapunk átkerült a MÚOSZ honlapjára. Ezzel - reméljük - nagyobb nyilvánosságot kapnak alkotóink, munkáink, kiállításaink. A szakosztály életéről szóló hírek ugyan még nem frissültek, a tagok meglévő fotói mellett azonban már számos karikatúrát, egyéni honlapot és mail-címet rejtenek a linkek.


Az oldalt továbbra is én szerkesztem, tehát minden hírt, meghívót, pályázatot, képet stb. közérdekűt továbbra is várok.
10:10Tehénparádé
Ismét elengedték fantáziájukat a pályázók. Mától láthatók a zsűri által kiválasztott tehenek a szervezők honlapján. Hogy mely alkotások kerülnek ki Budapest utcáira, tereire, azt a szponzorok döntik el, mindenesetre is sokukkal találkozhatunk majd „élőben” is a nyáron.

A pályázatra - mint a mellékelt linken látható - neves művészek és névtelen amatőrök egyaránt neveztek.

Az itt mellékelt csordát én indítottam útjára, meglátjuk, befut-e?
 
április 15.
20:09Útravaló
Első önálló kiállításom kb. 35 éve, valamikor a hetvenes évek elején volt a közgáz egyik kollégiumában. Nemrég találtam meg Sándor György humoralista megnyitó beszédét. Akkor még nem gondoltam, hogy ezek a szavak legalább harmincöt (és ki tudja, még hány) évig szolgálnak útravalóul. Hadd idézzem:

A humor egyik fogása: a kimozdítás. Egy mindenki által ismert, megszokott tárgyat például, egy ajtót, valamikor régen az első karikaturista egy kicsit kimozdította, nem kinyitotta: megdöntötte; még nem annyira, mint a Pisa-i ferde tornyot, csak egy kicsit. És felharsant a váratlanságon az első nevetés. Aztán megszokták és már egy kicsit ferdén: nem volt váratlan, tehát tovább kellett az ajtót keretével dönteni, hogy komikusan hasson. Aztán még direktebbé kellett tenni az ajtó poentírozását, még szájbarágóbbá a valamikori nüansszal elért finom humort, hogy hatásos legyen. Az ajtót feje tetejére kellett állítani. Aztán a háborúk önmaguktól is a feje tetejére állították. Aztán – most már békében – még tovább kellett szegény alkotónak csavarni az idegeken, hogy észrevétesse az ajtó humoros voltát. Aztán még tovább. Az ajtó, ahogy döntögettük, visszatért eredeti állapotába. Géza! – folytatta Sándor György – Csak egy kicsi hiányzik, és vissza tudod állítani az ajtót teljesen. Egy az egybe ábrázold, úgy ahogy van, mert önmagában a leghumorosabb.
Tehát ma már elég felskiccelni valamit, és mindnyájan nagyon sokat, az elképzelhető és képzelhetetlen összes variációt tudjuk a dolgokról, dolgainkról, annyi minden történt a történelmünk folyamán magunk által velünk.”

19:45Agresszív grafikus blog
A Könyvfesztiválon egy Roham című, magát agresszív fantasztikus magazinnak meghatározó, s valóban meglepő folyóiratot nyomtak a kezembe, kijövet pedig a szabadtéri standoknál megpillantottam Stark Attila Kulocity c. könyvét, mely ugyancsak meglepett, s mind kiderült ez a könyv is a Roham kiadványa. Meglepett szokatlansága, brutális szókimondása, kitűnő grafikája, s könyvkiadóként külön nagyra értékeltem: igényes kivitele. Persze Stark Attila neve nem volt ismeretlen, láttam már képeit, s éppen pár napja nyílt meg kiállítása a Karton Galériában (Tratatart). Ez a könyv egységes munka: Stark Attila diplomamunkája a Magyar Iparművészeti Egyetemen, egy grafikai blog egy olyan fiatalembertől, aki nagyon érzékeny, aki nagyon tud szeretni (pl. várost) vagy nagyon tud útálni (pl. emberi embertelenségeket), s aki művével kitűnő szatirát rajzolt saját magáról, s környezetéről.
 
április 12.
14:54Tükörben a görbe tükör
Egy Leho-kép

„A magyar politikus férfi, tehetetlen, hozzá nem értő alak, közéleti zaklató, demagóg szónok, megélhetési politikus. Számára saját anyagi boldogulása az elsődleges, a köz gondjai csak másodlagosak. A politikai életben a nők csupán mellékszereplők, akik feleségként, anyaként hallgatják a közügyekben eljáró férjüket, gyermeküket. Ha nagyritkán bekerülnek is a törvényhozásba, női mivoltukat akkor sem tudják levetkőzni. Legalábbis ezt gondolhatja az, aki a rendszerváltás után (1990 és 2002 között) keletkezett politikai karikatúrákból szerzi minden ismeretét.”

Igazi társadalom-képet fest a politikai karikatúra Argejó Éva tanulmánya szerint, - melyet négy év késéssel, most olvastam, de talán ebből a távlatból még érdekesebb volt. A szociológusnő szociológiai elemzésnek veti alá a rendszerváltás után megjelent magyar politikai gúnyrajzokat. Nem maga a karikatúra érdekelte, hanem az a kép, amelyet a karikaturista rajzol Magyarországról.

„Tanulmányomban választ kerestem arra a kérdésre, hogy a különböző műveltségű és politikai beállítottságú olvasórétegeket megcélzó médiumokban a rendszerváltás utáni politikai-társadalmi események közül mely történések, milyen módon szolgáltak a humor forrásául. Kutatásomban a politikai-társadalmi intézmények, a pártok, a mindenkori kormány-ellenzék és néhány fontosabb államigazgatási szerv megjelenését követtem nyomon e karikatúrákban. Megkíséreltem elemezni azokat a nyilvános és/vagy privát szociális terekben mozgó társadalmi típusokat, amelyek megjelenítették ezen intézmények működését. Vizsgáltam az ismert politikusok „karikatúraarculatát” s e szereplők egymás közötti interakcióinak jellegét. Tanulmányomban megkíséreltem felépíteni azt a politikai karikatúrákból kibontakozó társadalomképet, mely a különböző sajtóorgánumokban mintegy görbetükörként, torzítva, sűrítve, néhol már-már abszurditásba hajlóan mutatta fel a rendszerváltás óta eltelt 12 év politikai mentalitását és a napi politikai események mindennapi észjárásba fordulását.” - írja tanulmánya bevezetőjében. Érdemes elolvasni!
14:32Sátán-műfajok












Most, nagyhéten jelent meg példának okáért a pápa legújabb könyve, az elődjéről írta, s ebben sallangmentesen az áll, hogy a popzene maga a Sátán. - olvasom Megyesitől az ÉS-ben. Pedig a műfaj szövegíróinak leggyakoribb témája a hit, a remény és a szeretet. Mit mondhat a pápa a mi műfajunkról, a karikatúráról, amely nem ismer sem Istent, sem embert, amely szemtelen, tiszteletlen, gúnyol, leleplez, kifiguráz, fölheccel, - és mindig igazat mond?!

 
április 2.
11:11Halter András nagy románjai



















Halter András a legfiatalabb karikaturista-nemzedéket képviseli a MÚOSZ Karikaturista Szakosztályban, idén lesz 33. A Caragiale Múzeumban ezúttal az ő portrékarikatúrái is láthatók.

A képen Mihail Eminescu portréja
 
március 28.
12:57Meghalt Leho
Egy pályatárs halála mindíg jobban megdöbbent. Tudtuk, hogy beteg, rajza is régen jelent meg. Népszerű karikaturista volt, leggyakrabban a Népszabadságban láthattuk rajzait. Leginkább a kisemberek gondjai ihlették. Karikatúráin jellegzetesen két ember beszélget (háziasszony, szaki, gazda, nyugdíjas, pincér, vendég, rendőr: héköznapi emberek) a szinte közhelyesen visszás hétköznapi jelenségekről.
Lehoczki István 56 éves koráig tudott dohogni értünk, nekünk, kedvünkre.
 
március 22.
14:01MERRE VAN ELŐRE?
Kissé megkésve írok, hiszen már hétfőn megnyílt a XI. Magyar Karikatúraművészeti Fesztivál, mégis lehet, hogy elsőként jelenik meg ez a tudósítás a magyar sajtóban, annak is e félreeső zugában. Látni ugyan ma már valamivel élénkebb érdeklődést a karikatúra iránt, sajnos, egyelőre a karikatúra szinte kizárólag a karikaturistákat érdekli. Bár az is lehet, hogy őket (minket) se...? Utóbbi időben kezembe került pár külföldi pályázaton kiadott album, s azokban elvétve találkozhatni magyar karikaturista nevével (és művével). Nem csak a kisebb pályázatok iránt vagyunk passzívak, de az egykori montreáli világkiállítás helyébe lépő portugál Word Press Cartoon (ahol 2005-ben Tettamanti Béla második díjat nyert) résztvevői közt sincs kettőnél több magyar versenyző. Erről is folyt a diskurzus a megnyitó után, amikor nagy (de igazolt) késéssel befutottam.

A Magyar Kultúra Alapítvány székházában, a Várban, sikerült műveinkből betölteni az aulát, s szép számmal összejöttek a művészek is. Köszönet Koncz Gábornak, az alapítvány igazgatójának, hogy tizenegyedszer is volt kedve megrendezni a szakma hazai fesztiválját, Bába Szilvinek és Bácsfai Lindának pedig a szervezést.

Az idei téma „merre van előre?”, nem csak politikai aktualitással bír: a kulturális értékek változásának, válságának dzsungelében sem ártana néha egy-egy jó iránytű. Például, amilyeneket Földes Vilmos az első díj kitüntetettje tervezett nekünk.

 
március 21.
15:30ÖNREKLÁMOM







Új magazin indult útjára az Interneten, a Tiara Magazin (a szubjektív hírportál), s hála a szubjektív jelzőnek, előre, egyenesen a címlapra került a karikatúra. Márpedig, ha egy lap humorral indít, azt érdemes komolyan venni! Mivel pedig ezt a rovatot az én elektronikus csibészkedéseimmel fogják kitölteni, ez a kis bejegyzés reklámcélt is szolgál önmagam számára.

Jut eszembe: van másfajta reklám is, mint önreklám? - hiszen senki sem reklámozza más termékét!
14:21Ismétlődés
„Míg az ismétlődés a hétköznapokban időnként végtelenül unalmassá válhat, addig a fényképeken a jól eltalált ismétlődés megdöbbentő látványt nyújthat.” tanítja a fotósokat a Prim Online portálon írásában Széles Csongor. - „Egy másik igen gyakori technika a mintázat ismétlődésének a megszakítása. Próbáljunk meg száz egyszínű cukorka közé egy pirosat becsempészni.” írja később.

Mi karikaturisták is ismerjük és szeretettel alkalmazzuk ezt a technikát, s a humor más műfajaiban is (legabszurdabb formájában a burleszben) gyakran találkozunk vele.

Ha már itt van a közelben (egy bejegyzéssel előbb) Lehoczki Karcsi, szemléltessük ezt a módszert az ő kitűnő karikatúrájával.
12:12Műgyűjtők éjszakája
Haas János galériatulajdonos új sorozatba kezdett. Az őszi Műgyűjtők éjszakáján Kaján Tibor képeiből rendezett kiállítás sikerén felbuzdulva most, tavasszal Lehoczki Karcsi (-czki) karikatúráit állította ki. Hosszúhétvégi kirándulásom miatt nem lehettem jelen, de úgy hallottam ismét sikeres volt az akció, s a Galériának már a következő kiállításra vannak tervei...
 
március 14.
09:53Nagy románok és nagy karikaturisták






A Garagiale Román Karikatúra Múzeum legutóbbi pályázatán Gáspár Imre szerepelt eredményesen a magyarok közül. A nagy románok portréival (itt Ionesco képét mellékelem) bekerült a világ nagy portrékarikaturistái közé, akiket műveikkel együtt a múzeum honlapján lehet megtekinteni. A magyarokat itt eddig csak Békési József (Joe) képviselte.
 
március 12.
10:30Marabu Pulitzer emlékdíjas
Szabó Róbert, alias Marabu az egyik legnépszerűbb magyar karikaturista. Szeretem Marabu rajzait, és szeretm Marabut a maga csöndes, közvetlen, kedves stílusával. Érti, használja a fiatalok nyelvét - hiszen ő is fiatal, de a felnőtt-társadalom számára is sok örömet szerez eredeti, bölcs humora, és kitűnő grafikai készsége. Nem sokan mernek manapság politikai karikatúrákat rajzolni. Marabu mer. Politikai karikatúrái sohasem ellenséget, hanem érveket keresnek. Rajzaival nem kinevettetni akar másokat, hanem a nevetséges jelenségeket karikírozza (nagyítja) ki. A Népszabadság és Hócipő mellett szamos lap közli rajzait, a mini-képregény kedvelői számára pedig a Kretén magazinban láthatók Dodó-történetei. Apropó: Dodó - a rendszeresen jelentkező képsorok és rövid képregények „kép-sor” kategóriájában a Magyar Képregénykiadók Szövetségének díját nyerte el idén februárban.
Most ismét gratulálok!
 
március 11.
 
február 28.
21:47MEGHÍVÓ

 
február 21.
07:43100+1...BARÁT


Kazo Kanala szlovák karikaturista, a Szlovák Karikaturista Szövetség elnöke, régi jó barátunk. Ezúttal 100+1 barátjának karikatúráit gyűjtötte kötetbe, Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból és Magyarországból, vagyis a visegrádi országokból. A kötetet holnap, 22-én 17 órakor mutatja be a Szlovák Intézetben (1088 Budapest, Rákóczi út 15.) Egyúttal szlovák-magyar karikatúrakiállítás is nyílik, melyre Önt is szeretettel meghívjuk.
 
február 14.
10:17Valentin napra

 
február 7.
14:45A KOKSZ Bécsben
A képen Gyulai Líviusz és Tettamanti Béla Kaján Tibor karikatúrája előtt

A megnyitó igazán jól sikerült, szép létszámmal, jó hangulatban zajlott az esemény. A kiállításra jó anyag gyűlt össze (nem szerénytelenség) és Tettamanti rendezése is igazán impozáns volt.
 
január 12.
20:05A KOKSZ Bécsben
Makina - a legfiatalabb KOKSZ-művész képe: Korzó

A KOKSZ - a KOrtárs (Zeitgenosse), a Karikatúra (Karikatur)
és a SZatíra (Satire) szavak kezdőbetűiből létrehozott
szóösszevonás - egy budapesti szatirikus képzőművészeti
csoport, ha úgy tetszik: Műhely neve. Másrészt a KOKSZ szó
önmagában is értelmes; ugyanazt jelenti, mint a német Koks:
magas kalóriatartalmú szenet (ami csak néhány
„elhanyagolható” részletét tekintve különbözik a gyémánttól)...

A 2002 tavaszán létrejött KOKSZ Műhely „hivatalosan” a
Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének
Szatirikus Képzőművészeti Szakosztálya. Nem hivatalosan (és
miért lennének épp egy szatirikus képzőművészeti csoport tagjai hivatalosak?) inkább valamiféle szellemi műhely, méginkább baráti társaság, sőt, minthogy a „hivatalos üléseiket” általában belvárosi kocsmákban, vendéglőkben és sörözőkben tartják: asztaltársaság...

Tagjai közt van sajtókarikaturista, illusztrátor, festő, szobrász,
alkalmazott grafikus és webgrafikus, s minthogy a legtöbbjük
„több hangszeren is játszik”, jóval több műfajt, kifejezésmódot,
technikát és irányzatot képviselnek, mint ahányan vannak. A
Műhely legidősebb tagja, a magyar sajtókarikatúra ma is aktív,
rendszeresen publikáló doyenje 86 éves, - a legfiatalabb 26.

A csoport megalakulásában több tényező is közrejátszott.
Mindenekelőtt az a felismerés, hogy a képi szatíra jelenségköre
lényegesen gazdagabb, összetettebb és szabadabb, mint az a
publicisztikába integrált töredéke, amit a köznyelv általában
karikatúrának nevez. Nyilvánvalóvá vált, hogy a karikatúra nem
(csak) publicisztikai műfaj, hanem különböző művészeti ágak
számtalan műfajában megjelenő kifejezésmód; - ennyiben
szerves része a kortárs képzőművészetnek. Ebből következően
fogalmazódott meg az a közös érdek, hogy a magyar karikatúra, illetve képi szatíra tényleges értékei megjelenjenek a hazai és külföldi képzőművészeti kiállításokon.

A KOKSZ Műhely az elmúlt években számos kisebb-nagyobb
magyarországi és egy római kiállításon reprezentálta a kortárs
magyar karikatúrát, illetve képi szatírát. A bécsi Collegium
Hungaricum kiállítótermében (1020 Wien, Hollandstraße 4)
február 2-től március 3-ig látható a kiállítása hétköznap 10 és 18 óra között. A kiállítás szakmai megnyítója február 1-én, 19 órakor kezdődik ugyanott.

Stalker
 
január 2.
19:51És mit mondjanak a karikaturisták?
KURT: ... És persze az irodalom az egyetlen olyan művészet, amely a hallgatóságtól is megköveteli, hogy alkotó legyen. Hogy tudjon olvasni, ráadásul borzasztó jól olvasni. Olyan jól kell olvasnia, hogy átmenjen még az irónia is! Leírok valamit, ami egész mást jelent, és te mégis megérted. Elvárni, hogy sok írástudó legyen, az olyan, mintha mindenkinek tudnia kellene vadászkürtön játszani. Rettenetesen nehéz. És ahogy az Időomlásban megírtam, ha belegondolunk, mit is jelent olvasni... hát lehetetlen. Az irodalom huszonhat fonetikai jel, tíz arab szám és nagyjából nyolc írásjel alkalmi elrendezése vízszintes sorokban. Mégis vannak, például önök is, akik ránéznek egy nyomtatott lapra, és képesek a fejükben megrendezni jeleneteket – akár a waterlooi csatát is, az ég szerelmére! A New York Times szerint negyvenmillió ember él az Egyesült Államokban, aki nem tud olyan jól írni-olvasni, hogy egy jogosítvány-kérőlapot kitöltsön. Úgyhogy nekünk nem is lehet túl nagy közönségünk, mert magasan képzett, hihetetlenül felkészült közönségre van szükségünk... Köszönjük, hogy elsajátították ezt a jóformán képtelen képességet.”
(Lee Stringer és Kurt Vonnegut> Beszélgetések az irodalomról. (Nyitott könyvműhely, 2006)

És mit mondjanak a karikaturisták? Vajon az írástudók hány százaléka érti a humort?
 
december 29.
11:09BÚÉK





















Blogom minden olvasójának boldog új évet kívánok.
11:00Ezüstérem
Ezzel a karikatúrájával nyert Bacsa Gergõ, fiatal karikaturista, szakosztályunk tagja, második díjat Pawel Kuczynski mögött és Vladimir Kazanevski elõtt Szerbiában, a „Golden Helmet” pályázaton. A téma Game of Chance - szerencsejáték. Idén ez már a második nemzetközi sikere volt: Törökországban különdíjat nyert a „Vásárlás az élet” c. pályázaton. Gratula!

 
december 26.
21:13No comment...
„Jankó János munkásságának nagy tisztelője vagyok. Szavaimat tettekkel is bizonyítom.
1996-ban kimentem a Fiumei úti sírjához. Akkoriban munkanélküliként tengődtem. Megszűnt szeretett lapom a Ludas Matyi, melynek főszerkesztője voltam. A magyar
karikatúra színe java került utcára. Akkor ott a temetőben Jankó János erőt és reményt adott. Pár hónapon belül olyan munkát kaptam,melIyel egy karrier tudott újraindulni. Ezért neki egész életemben hálás vagyok. 1999-ben a nevével fémjelzett karikatúra versenyt szerveztem a Magyarok Házában. 2007. március 29-én halálának 111-dik évfordulóján emléktáblát fogok avatni a szentendrei Jankó János utcácskában. Habár kurta ez az utca, de Jankó János életműve hatalmas. Kiszámítottam, hogy rövid 30 éves alkotói időszaka alatt, napi 6 rajzot készíthetett, könnyedén megerőltetés nélkül. Ő olyan zseni volt, aki hősi példa az utána merészkedő utókor számára.2007 nyarán Szentendre segítségével nemzetközi karikatúra fesztivált szervezek. Címe: Janó János karikatúra szimpozion. Itt élt az élclapok fáradhatatlan rajzolója, innen utazott be naponta a fővárosba. Hetvenezer rajza tekintélyt parancsol. Ha minden sikerül, akkor addigra már a Ludas Matyi is tudja köszönteni az alkotót.”


Dluhopolszky László
 
december 15.
13:04Karikatúra a címlapon



Egy karikaturistának mindig öröm, ha karikatúrát közölnek egy lap címlapján. A HVG-nél ez már kezdettől hagyomány. Most a megújult figyelő címlapján üdvözölhetjük a szatirikus művészet megjelenését (ezúttal Zsubori Ervin, Dániel András és Szigeti Tamás művét).

Ezúttal említem meg, hogy karikatúrának tartom a szatirikus tartalmú számítógépes montázsokat, kollázsokat is, ha azok a sajtóban jelennek meg (mint pl. a sajátjaim is...).
12:05A politikai karikatúráról
Egyszer, egy vitához összeállítottam néhány szempontomat a politikai karikatúrákról. Tény, hogy Magyarországon kihaltnak vehető műfaj. Miért?

1. A politikai karikatúra olyan karikatúra, amelynek a témája, tárgya a napi bel- és külpolitika, annak eseményeit, illetve szereplőit, a hozzájuk való viszonyunkat gúnyolja, ironizálja, karikírozza stb. Tágabban is értelmezhető: közéleti karikatúra már nem csak a hivatásos politikacsinálókkal foglalkozik, hanem a társadalmat érintő fontos, vagy éppen apró-cseprő gondokról. (madárinfluenzától a társasházi közös képviselőig)
2. A politikai karikatúrának napra, sőt órára késznek kell lennie, nem késlekedhet a szerző, mert hamar elmúlik a poén hatása. Minden politikai botrány – minden csoda – három napig tart.
3. A politikai karikatúra nem sokat gondolkodtat, csak igen-nem, fekete-fehér, jó-rossz párban tesz föl kérdést. Szó nincs két- vagy többfenekű poénról, vagy másképp fogalmazva magasabb absztrakciós szintekről.
4. A politikai karikatúra egyik önálló műfaja a személyiségekről készített karikatúra, mely általában nem csak portrékarikatúra, de tartalmazza az adott politikus éppen aktuális vagy rá jellemző cselekedeteit, tulajdonságait. Úgy gondolom, hogy ebben a műfajban születnek az igazán jó karikatúrák, itt sikerül leginkább elkerülni (ha a karikaturista felül tud emelkedni a pártérdekeken) mindazokat a csapdákat, amelyekbe egy politikai karikaturista beleeshet és az alábbiakban fejtek ki.
5. A politika (piszkos, nevetséges, demagóg, korrupt stb.) eszközeit az írott és elektronikus sajtó, sőt: maguk a politikusok is egymásról feltárták, történelmi és politikatudományi könyvek százai elemezték. Ez után, a konkrét esetekre alkalmazott humoros feldolgozások – még újabb és újabb helyszínekkel és szereplőkkel is – egyre inkább csak közhelyek maradnak.
6. Ki kell emelnem a közhely szerepét: a közhely nagyon hasznos, ha el akarjuk terelni a figyelmet valamiről. Erről szólt nagyobb részt a régi Ludas. Ezt kellett tenni. Ahhoz, hogy a nép ne gondolkodjon, el kell hitetni vele, hogy gondolkodnak helyettük. A vezetőik, a sajtó, a karikaturista is…
7. A politikai karikatúra népszerűsít is. A „kedvesen élcelődő” műfajra nagy volt a kereslet a politikusok közt is, és szerette a közönség is. Ez a műfaj nagyon népszerűvé vált, ma már azonban – több párt lévén – nem lehet ugyanazzal a nyelvvel több feneket nyalni. (Lehet!) Ez a benyalásos műfaj a rendszerváltással mindenesetre alábbhagyott, helyette viszont itt a:
8. Lejáratás, kinevettetés. A politika társadalmi szintű játék. Az ellenfelek azonban könnyen ellenségekké válnak, s ebben a demokratikusnak nevezett harcban nem a nyílt sisak, hanem az alattomos lejáratás is sikeres eszköz lehet. Karinthy szerint a humor: megtalálni a nevetségest. Nevetségessé tenni – álhumor. Politikai pártok sokszor ezzel az alantas eszközzel próbálnak újabb híveket szerezni. Megérdemlik őket.
9. Mindig tetszett, amikor a hidegháború idején bátran meg mertük rajzolni az akkor még ellenségnek tekintett amerikai, francia, brit, német vagy jugoszláv csirkefogó politikai vezetőket. Cserébe nekik is „kedves” rajzaik jelentek meg a mieinkről. Voltak ugyan érdekes rajzi ötletek, sose tudtam – ma sem – humorosnak találni. Egyáltalán: a külpolitikai karikatúra sosem arról szól, hogy „nézzük meg magunkat”, vagyis hogy görbe tükröt tartana elénk, sokkal inkább a fentebb említett lejáratás, kinevettetés, nagy bátorsággal, külföldre vetítve.
10. Bájosak azok a politikai karikatúrák, melyeket a XIX. század végén és a XX. század elején rajzoltak. A polgári forradalmak után a polgárok talán még komolyan hittek a demokráciában. Ezt a hitet kezdik ki a különféle alsó- és felső házi „ügyek”, viták, botrányok. A karikaturista még naiv, „még őszinte ember”. Az első világháború után már nincsenek illúziói. Sok rajz foglalkozik az emberek közti nagy anyagi különbségekkel, társadalmi igazságtalanságokkal, ugyanakkor számos karikaturista megy el a szimpla poén, viccelődés irányába.
11. A XX. század közepéig a politikusok (miként az arisztokraták, felső tízezer stb.) kellő távolságot tartottak a polgárság, kispolgárság, plebsz stb. rétegektől. A politikai karikatúra ezt a falat próbálta ledönteni. A XX. sz. közepétől (pontosabban Kennedytől) tömeges lesz a televíziózás, eluralkodik a bulvár, jönnek a paparazzók, ezáltal a fal ledől, a király ott áll meztelenül. A politikusok egymást – és ezáltal önmagukat is – teszik nevetségessé. A mai humoristának már nem kell nagyítani, torzítani, kiemelni: a politika világa úgy nevetséges, egy az egyben, ahogy van. Ezért van – gondolom – sok politikai fotó és ke-vés politikai karikatúra a Hócipőben. (Elég ma annyit mondani, hogy pl. Deutsch feljelenti Gyurcsányt, és máris röhögünk.)
12. Kaján Irónia-térképén (melyet előző bejegyzésemben már mellékeltem) nincs politikai hegyvonulat, sőt állóvíz sem. Szerintem nem véletlenül. Ugyanakkor – megfelelő iróniával – szerepel rajta az aktuális szél.
13. Számos karikatúrát átlapozva megállapítható, hogy mennyire más, mennyire jobb (legalábbis nekünk, benne lévőknek) a kelet-európai humor. Itt ugyanis nagy múltja van (jelene kevésbé) a sorok közötti politizálásnak. Arról van szó, hogy egyszerű gagnek látszó karikatúra megfelelő környezetben politikai is lehet – ezek a többfenekű poénok. Ha tehát politikai karikatúráról beszélünk, akkor itthon, a volt szocialista országok körében a „politikamentes” gaget is meg kell említeni. De ez már történelem.

Ezzel szemben, ha Léphaft Pál politikai karikatúráit látom, rájövök, hogy nincs igazam. Mégis van politikai karikatúra?

 
december 12.
23:13Poén, vicc, humor
Sokan azt gondolják, hogy ezek azonos fogalmak, pedig dehogy. A poén a vicc végén a csattanó, míg a vicc eleje felkészít erre a poénra: a mesélő addig húzza, igazítja a történetet, amíg a poénban elhangzó esemény bekövetkezésének a legcsekélyebb esélye sem marad. Miután természetesen az következik be, amit legkevésbé vártunk, a vicc poénja még nagyobbat csattan.
Tehát nem csak a poén fontos, hanem a felvezetés is.

Mi a helyzet a humorral?
Természetesen a vicc is humor, annak egy alfaja, melyet humoristák, írók, művészek, vagy a a nép szája szül. A humor azonban szélesebb kört ölel fel, a hétköznapi szellemes csevegéstől az irodalmon, színházon, zenén át a képzőművészetig. A viccek jó része kétértelmű, rosszabb része egyértelmű, és csak egy poénra épülnek. Egy jó humoros alkotásban, mint egy tüzijátékban, sorozatban jönnek a poénok időben, és mélységben. És nem csak egyenként csillognak-csattannak az egyes petárdák, de az összképük ad igazi látványt. Egy jó poén „többfenekű”, létezik egy felszíni csattanója, de a felszín alatt, akár több rétegben is, különböző absztrakciós szinteken, más-más üzenetet hordoz. A humor különböző eszközei a gúny, az irónia, szatíra, szarkazmus, groteszk és a többi kitűnő lehetőséget adnak arra, hogy a legjobb hatást érjük el. (A képen Kaján Humorországa)

A humor „legrövidebb” műfaja a karikatúra. Itt nincs idő elmesélni, végigülni, átnézni, itt a néző egy pillantást vet a rajzra, itt kell őt megfogni. Különösen izgalmas, ha nem „csak” egy viccet akarunk elsütni, hanem többrétegű poén-tartalmakkal üzenni, gondolkodtatni is akarunk - persze nem okoskodva, unalmas kioktató modorban, hanem szellemesen, könnyeden - humorral.

Egy jó karikatúra többet mondhat egy vezércikknél. Jó, hogy ezt már néhány hazai újság szerkesztői is tudják: egyre több karikatúra jelenik meg napilapok első oldalán, vezető helyen. Meg kell becsülni a jó vicceket (ezekből manapság egyre kevesebb születik), de ki kellene szűrni a sajtóban az ostoba, tolakodó, humortalan jópofáskodókat, és több helyet adni az igazi humornak. Ez mindannyiunk érdeke, de különösen a szakmáé. (Tudom, a közönség nem igényli.)

Ez nem vicc...
 
december 11.
21:09Best of 2006
A Karikaturista Szakosztály 2006. december 18-án 17.30-kor nyitja meg szokásos Best of... kiállítását.
Szívesen várjuk a MÚOSZ-székházba!
Vagy ...
Nézze meg honlapunkon!

Ez alkalomból Léphaft Pál, az idei Európa-érmes újságíró-karikaturista rajzát mellékelem. Honlapunk Műhely rovatában Léphaft Pali Magyar Szóban megjelent interjúja található Kaján Tiborral, melyet a Mester 85. születésnapján rendezett kiállítás alkalmával készített.
 
december 10.
21:58Elegáns
Egy szeptemberi bejegyzésemben Mroľek gondolatát idéztem a humorról, mely szerinte egyet jelent az elaganciával.

Sokat gondolkodtam ezen, s valóban, ránézésre felismerhetők a karikatúrákban is az elegáns megoldások és az izzadságszagú, viccelődő cartoon-ok. De mi is az elegancia?

Találtam egy nagyon jó példát Raymond Smullyan amerikai logikaprofesszor könyvében (Emlékek, történetek, paradoxonok, Tipotex Kiadó, 2004.):

„Egy kislánynak egyszer a következő feladatot adtam. Ötvenhat süteményt kell elosztanunk tíz állat között, amelyek mindegyike kutya, vagy macska. A kutyák hat, a macskák öt süteményt kapnak. Hány kutya van? Ez persze egyszerű algebrapélda: ha a kutyák száma x, akkor 10 - x macska ven, és a 6x + 5(10 - x) = 56 egyenletet kell megoldanunk. A kislány azonban még nem tanult algebrát, így sokkal elegánsabb megoldást mondott:
- Előbb adjunk mind a tíz állatnak öt süteményt. Ez pontosan ötven darab sütemény. A macskák ezzel meg is kapták, ami jár nekik, s mivel mindegyik kutya eggyel többet kap, és hat sütemény maradt, ez azt jelenti, hogy hat kutya van.”

Elegancia (www.kislexikon.hu)
Választékosság: művészeti minőség; jellemzője a biztos mesterségbeli tudásból fakadó technikai tökély és lendületes, könnyed formakezelés, valamint a kifejezni szándékolt eszmei mondanivaló közvetítését leghatásosabban szolgáló formaválasztás...

Mivel tanár is vagyok, következzen a házi feladat: Nézzen meg száz karikatúrát, válassza ki az elegánsakat, jegyezze meg, a többit pedig felejtse el!
 
december 3.
17:45Kétfarkú kutya valóságteremtő központ
Talán már ismerős ez a kép, az Inreneten is terjed, de talán többet megtudhatunk az egyszemélyes „párt” tevékenységéről, ha megnézzük honlapját.

Az utcai művészet és humor új fejezetét nyitja meg a kétfarkú. Szellemes és pofátlan, és - azt hiszem - nagyon rendben van.
17:30Ön-antiszemiták
Már említettem, hogy az iráni antiszemita karikatúra-pályázatra az izraeliek antiszemita karikatúra-pályázattal válaszoltak: igazán a zsidók ismerik önmagukat. A szellemes húzás eredményeképpen látható a weben is ez a kiállítás.
 
november 23.
19:46A dán karikatúrabotrány haszna?
















Egy mai, külgazdasági stratégiáról tartott előadásban hallottam, hogy a dán Mohammed-karikatúrák - közvetve bár, de - hasznot hoztak a magyar gazdaságnak. Mivel az arab országok lemondták a dán sajtimportot , magyar sajttal egészítették ki a választékot.


 
november 22.
21:43A díszpolgár
A történelemben először karikaturista lett Budapest díszpolgára. Sajdik Ferenc talán a legismertebb magyar karikaturista: nem csak a legkisebbek ismerik, hanem már a szüleik is Pompomon, Festéktüsszentő Hapci Benőn és a Nagy Hohohón nőttek fel. A Ludas Matyi egykori rajzolója manapság is alkot, rajzol, fest, formáz, és a sajtóban, kiállításokon, könyvekben találkozhatunk munkáival. Utóbbi időkben sok kedves, szatirikus utcaképet készített Budapestről, s ha valaki ennyire szereti városát, a város is visszaszereti őt.

Gondolta volna valaki, hogy nem ő az első híres ember a családban? Dunakeszin, az alagi lóversenypálya mellett utcát neveztek el édesapjárol, az egykori kitűnő zsokéról.
 
november 18.
14:33Puskás elment
Ezzel a karikatúrával a címlapján jelent meg az évszázad mérkőzése előtt a Daily Worker. (A kép a Londoni diadal c. diafilm egyik kockája.)

A londoni 6:3 teljes diafilmes története megtalálható a Diafilmmúzeumban. Mivel nincs közvetlen link a filmhez, leírom az elérést:
1. Kattints lent a diafilm a linkre. Bejön a Vetítőterem.
2. Kattints ott az első menüpontban található „DIAFILMEK 1926 ÉS 1956 KÖZÖTT” feliratra. Bejön az első 10 film címe.
3. a 20. sorszámú filmet „LONDONI DIADAL” címmel a „KÖVETKEZŐ 10 FILM” feliratra kattintva érheted el.

A pesti visszavágó 7:1 a Vetítőteremből a „SPORT” menüpont alatt, a „148. LABDARÚGÓ VÁLOGATOTTUNK VILÁGRASZÓLÓ GYÖZELME” címszó alatt tekinthető meg.
 
november 16.
22:46Hic Rhodos, hic salta!
Magyarul: itt van Rhodos, itt ugorj, vagyis: most mutasd meg! Nos, itt volt a 3. rhodoszi nemzetközi karikatúra kiállítás katalógusa, amelyben nem nagyon láthatunk nagy mutatványokat.

A kiállítás témája egy másik latin mondat, egy kérdés: Quo vadis, Terra? - Hová tartasz, Föld? Erre bizony nagyon könnyű olcsó okoskodásokkal válaszolni, s a karikaturisták meg is tették: növekszik a szegénység, szennyeződik a környezet, kihal a növényzet, elpusztulnak az állatok...

A humor-kísérletekben az a legszánalmasabb, amikor humorosnak szánunk valamit, és csak egy bölcsességnek látszó közhely sikeredik ki belőle. Nehéz pontosan körvonalazni, miben különbözik a közhely a humortól. Az is lehet, hogy csak egyetlen írásjelen múlik: a mondat végére nem egy (vagy három) pont kell, hanem kérdőjel, vagy felkiáltójel.

Mint a különdíjas Dalcio S. de Oliveira Machado, brazil karikaturista képén.
 
november 14.
14:35Best of 2006.
Ismét, immár harmadszor rendezi meg a Karikaturista szakosztály a Best of... kiállítását a MÚOSZ-székházban. Tegnapi szakosztály-értekezletünkre több, mint 100 rajzot hoztak vagy küldtek be a kollégák, így várhatóan az idei kiállítás és a vele együtt megjelenő katalógus jóval gazdagabb lesz az előzőeknél.

A kiállítás december elején nyílik meg, és a katalógus nagyon kedvező áron lesz megrendelhető. (Nem titok, de még én sem tudom, mennyi lesz, várhatóan az eMasa is megírja és én is ugyanitt megírom majd.)

Egy kép a beérkezettek közül: Rák Béla (szerintem is best of) karikatúrája.
14:13PRÁGA
Prága, Born városa, az antikváriumban találtam egy régi kötetét, az utcán pedig egy mai humort (a kommunizmus múzeumának plakátja). Szép idő volt, jó társaság és nagyon jó sör.

 
október 7.
14:25Rajzolok, tehát vagyok
Október 6-án kiállítás nyílt a Várban, a MKA székházában Kaján Tibor portrékarikatúráiból, a művész 85. születésnapja alkalmából. A kiállítást Tettamanti Béla nyitotta meg, s a közönség (a szakma és a meghívottak) egyhangú szavazatával Kaján Tibort és Sajdik Ferencet „A nemzet karikaturistája” címmel tüntette ki.

Az est hangulatát Örkény két egypercesének felolvasásával Bíró Kriszta, az Örkény Színház kitűnő színésznője emelte, majd a köszöntők elhangzása után a 85 éves művész mondott köszönetet. Kifejtette hitét a jókedv - himnuszunkban is megénekelt - nélkülözhetetlenségéről, a humoristák helytállásáról, tisztességéről.

A kiállításon a pályatársak is egy-egy karikatúrával köszöntötték Mesterüket.

Isten éltessen Tibi bácsi!

(A képen Sajdik Ferenccel)
 
október 1.
18:40A hupikék óriás zsidó emberevő és mások
Már fönn vannak az interneten az iráni Holokauszt-karikatúra pályázat képei. Először is megnyugodhatunk abban, hogy magyar karikaturista nem volt a pályázók közt. Volt viszont a sok iráni, közel- és távolkeleti, délamerikai (sok brazil) karikaturista mellett néhány európai is.

A grafikailag változatos, gondolatilag azonban meglehetősen egysíkú kiállítás képeit azért is ajánlom a magyar sajtó újságíróinak megtekinteni, mert jól illusztrálja, mennyire nevetséges dolog primitív eszmék mellett kiállni - nem csak a rajzolt, de az írott, vagy elektronikus sajtóban is.

Utólag jut eszembe: a legelső bejegyzésemben, augusztus 29-én a Hírszerző-linken talált holokauszt-karikatúrákat nem találtam az irancartoon oldalain. Nem értem.
 
szeptember 22.
11:13Nem ezt akarjuk!
 
szeptember 21.
20:54Vicky forradalma
Victor Weisz (1913-66) magyar származású karikaturista, Berlinben született. Ismert Hitler-ellenes karikaturistaként költözik át 1935-ben Londonba. Naponta jelennek meg karikatúrái a Daily Mirrorban. 1956-ban számos rajza jelenik meg a magyar forradalom mellett. Ezekből a képeiből nyílik kiállítás a MÚOSZ-székházban október 16-án. A kiállítást 18.30-kor dr. Mark Bryant, a London Press Club titkára és Hardy Mihály, a MÚOSZ alelnöke nyitja meg.
19:27Állati dolgok
Ebben a kötetben csupa állatokról szóló karikatúrát láthat az olvasó. Amióta rajzolok, egyik kedvencem az »állati« téma. Érdekes dolog az állatokat felruházni emberi tulajdonsággal, viselkedéssel (sokszor fordírva is igaz...) Miért ne lehetne az állatoknak is farsang, karácsony, iskola, szex, sport, szilveszter, vagy politika?
Ha ezekkel a rajzokkal csupán egyetlen vidám percet okoztam, már megérte”


Nekem nem egy percet, hanem egy vidám órát szerzett Mező István karikaturista új, Állati dolgok c. kötete. A homrogdi (Abaúj) iskola igazgatóját, a volt országgyűlési képviselőt legtöbben karikaturistaként ismerjük és ismeri mintegy ötven újság olvasója.
18:40Igy megy ez...
Nehéz lenne elképzelni egy Janikovszky Éva (vagy Lázár Ervin, vagy Örkény István) könyv új kiadását Réber László rajzai nélkül. Nem is hiszem, hogy erre valaha is sor kerülne. Ezt gondoltam a Vonnegut-könyvekről is. Ronggyá olvasott Macskabölcsőm lecserélésén gondolkodtam, ám az újabb kiadás Réber nélkül jelent meg, mint ahogyan a Börleszk is. Egy könyv sikere nem csak a szerzőn, hanem a fordítón, a tipográfuson, a nyomdán és persze az illusztrátoron is múlik. Vonnegut természetesen világsiker Réber zseniális rajzai nélkül is, rajtunk, magyarokon kívül másutt talán nem is tudják, hogy létezik (létezett) a világon sok nyelven megjelent kiadásoknál egy kicsit jobb is...
Kár érte.
 
szeptember 20.
08:31MEGHÍVÓ

 
szeptember 14.
21:06Négy madár
Nem az SZDSZ madarai szaporodtak, és nem is mindig négy, mert hol egy, hol kettő, hol meg sok madár mondja el aktuális véleményét aktuális - helyi vagy országos - eseményekről Németh György szegedi karikaturista (és fotóriporter) blogján. Ám akár egy, akár sok, mindig NÉGY, meth GYuri nevének rövidítéséből.

Érdemes Gyuri blogját naponta megnézni, hiszen madártávlatból (kicsit föntről, de még földközelből) látja, láttatja mindennapjainkat. A madarak, - mint Sajdik madarai is - mindig kedvesek, ha morognak is, ha igazuk is van, meg akkor is, ha nincs.

Németh György karikatúráit eddig leginkább a „délmagyarok” ismerhették, talán e blog segítségével sokan meg fogják szeretni megyehatáron túl is.
 
szeptember 12.
20:58Mroľek és Tettamanti
A véletlen hozta össze egy napra Mroľek sorait Tettamanti kiállításának a hírével. Az viszont nem véletlen, hogy a humor lengyel nagymesterének véleményéből Tettamantira ismerhetünk.

„Humor. Bizony, ő. De ez magyarázatot igényel. Amiről itt szó van, korántsem a falrengető röhögés, a viccek, groteszkek, paródiák és hasonlók. Förtelem! Micsoda penészes ócskaság, ezek a tegnapi számok! Tehát „humor” helyett, ami félreértést okozhat, azt kellene mondani, „elegancia”, az pedig elválaszthatatlan a mesteri tudástól, anyag és eszközök tökéletes uralásától. Az ilyen tudás engedi meg azt a kis distanciát, kicsit kívülről látást, szabadít fel a bevett szabályok alól, ez azonban nem anarchikus vagy lompos szabadság, hanem tudatos és szabályerősítő. Annyira ura vagyok a dolgomnak, hogy egy percig eljátszhatok vele, mint macska az egérrel.”

A kiállítás sikerrel zárult Pécsett.
13:13Nyertünk!













A Karikaturista Szakosztály 200 000 Ft-ot nyert a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottságának pályázatán. A pályázatot Kaján Tibor, a szakma doyenjének 85. születésnapja alkalmából rendezendő kiállítás költségeire kapjuk.
A kiállítás október 6-án nyílik a Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. Az alapítvány a helyiséggel járul hozzá a kiállítás megrendezéséhez.

 
augusztus 30.
21:28Karikatúrákkal a magyar egészségügyért
Kaptam egy levelet Kanadából:

„XXXXXX a nevem, es ellatogattam a web lapodra.
Tetszenek a rajzaid es mivel a web lapodon irod, ha szeretne
vki karikaturat, akkor irjon neked. Nos en szeretnek ha lehet
tobbet is. Felkertek hogy irjak egy analizist a magyar egesz-
segugyrol es barmi ami jo karikatura es nem kerul penzbe
szivessen hasznalnem. Ezt az analizist magam is onkentes
alapon csinalom. Ez a tanulmany tobbszaz helyre fog otthon
elkuldve es ugy latom hogy jo es kifejezo karikaturak segi-
tenenek.
Remelem nem zavartalak, ha netan te nem tudnal segiteni
annak is orulnek ha olyan helyre tudnal iranyitani ahol ilyen
jellegu segitsegre talalnek. Koszonom megegyszer idod
es kivanok minden jotl”

Nem küldök. Ez sem kerül pénzbe, egyik pártnak sem.
Pedig talán még egészségügyi miniszter is lehetnék egyszer!

13:19Tudományos karikatúra
Ismerjük a sajtókarikatúrát, Karinthy óta az irodalmi karikatúrát, és hallottunk már zenei karikatúrákat is. Hallott már valaki tudományos karikatúráról?

Az ÉS 2006/26. számában Huszár Ágnes és Batár Levente készített részletes tudományos elemzést Verebes NapTV-műsoráról „Hogyan fojtsuk bele partnerünkbe a szót?” címmel.
A karikatúra - a szó eredeti értelme szerint is - nagyítás, vagyis a karikaturista kinagyítja, és így teszi méginkább észrevehetővé, a kritizált személy, vagy jelenség nevetséges voltát. Az az aprólékos elemzés, amelyet a két nyelvész végzett, a szó eredeti értelmében is egy igazi karikatúra, akkor is, ha szerzőik nem annak szánták. Én legalábbis jót szórakoztam rajta.
 
augusztus 29.
22:01Indul a blog!
Lentebbi írásom az irániak kapcsán nem blogindítónak készült, aztán mégis úgy alakult. Ha már belefogok a naplóba, melyet a sajtóról, karikatúráról, karikaturistákról fogok írogatni, először is bemutatkozásképpen ajánlom saját honlapomat, és csatolom az idei @rc plakátpályázaton díjazott képemet. Csak bemutatkozás, a továbbiakban - szubjektivitásomat megőrizve - nem magamról szól majd ez a blog.

A blogindítást rögtön egy hét szünet követi, egy kis montenegrói nyaralás, hogy szeptemberben kipihenve folytathassam...
17:22Hányféleképpen nem volt holokauszt?
Aki gyakran nézegeti a világ karikatúra termését, annak föltűnhet, hogy sok és jó iráni karikaturista van, jól rajzolnak, van humoruk, ráadásul nem igyekeznek mindenáron megfelelni a hatalomnak. Most egy olyan eseményre próbálnak holokauszt-tagadó pályázatukkal reagálni, amit eleve az ő politikusaik szítottak fel. A dán karikatúrabotrányról van szó, melyet pár hónappal a Mohamed-karikatúrák megjelenése után kapott fel az iráni politikai vezetés. Az irániak által meghirdetett pályázat végül is nem a dánoknak akar visszavágni, hanem a közel-kelet legnagyobb „ellenségének”, Izraelnek, azokat az embereket akarják felheccelni, akik ténylegesen a holokauszt áldozatai voltak. Ezért is írja a Hírszerző ezzel foglalkozó (a bejegyzés alatt található linken elérhető) cikkének alcímében, hogy „Hamis párhuzam a Mohamed-üggyel”. Egyúttal a sajtószabadság határait próbálják megkeresni. Ha Európában szabad kigúnyolni Mohamedet, akkor nyilván szabadon gúnyolhatók azok is, akik az „állítólagos holokausztban” hisznek. Mivel pedig nálunk valóban bűn a holokauszt tagadása, ezt teszik a mérleg másik serpenyőjébe saját sérelmük ellensúlyozására. Legalább olyan aljas dolog, mint magyar focipályán skandálni a tudjukmit, amiért, bár nem járt büntetés senkinek, mégis forgott a gyomrunk. (Fenti illusztrációnk forrása is a Hírszerző, a képaláírás szerint a karikatúra „Mike Fluggenock értékes pályaműve”.)

A dán karikatúrák sem voltak jók, többnyire azonosították a mohamedán vallást a terrorizmussal, az állítólag 61 országból érkező iráni kiállítás (fellelhető) képei sem jók, hiszen egy népet tesznek meg saját bajaik bűnbakjául. Tulajdonképpen az ember nem a karikatúrákon, hanem azok színvonalán nevet – kínjában. A 61 ország karikaturistái közt a www.irancartoon.com címen két magyart sorolnak föl: az egyik valójában horvát, tehát semmi közünk hozzá (mármint MÚOSZ-szakosztálynak), a másik a Karikaturista Szakosztály tagja, aki Kanóc néven publikál, aki tagadja részvételét a pályázaton, és aki provokációnak tartja, hogy összefüggésbe hozzák nevével az iráni kiállítást. Úgy hallottam, más országok karikaturistái is kerültek föl ártatlanul a névsorba.

Stanislaw Lem a Kiberiádában, (egyik legszellemesebb könyvében) azt írja a sárkányokról, hogy „sárkányok többféleképpen nem léteznek”. Nos, ebből a pályázatból az derül ki, hogy a holokauszt is többféleképpen nem létezik. A holokauszt-sztori-autónak például nincsenek kerekei (a háttérben kicsi „iran-boy”-ok gurigáznak vele), s a vezető hiába szól ki az ablakon, hogy „hej Bush, úgy tűnik, igen nagy problémánk van”. Hehe. Ugyanez a rajzoló ugyanannak a képének hátteréül szolgáló „népet” egy másik képén horizontálisan tükrözi, s egy felfújt, kipukkadáshoz közelítő lufiszerű embert helyez előtérbe, akitől azt kérdi egy hős arab, hogy „holokausztot mondtál, mi?” Haha. Egy másik rajzon egy „World Holocaust Press” feliratú olló, amelynek oldalára Dávid-csillagot rajzolt alkotója, élére pedig egy töltőtollával egyensúlyozó újságírót, nehéz fejtőrés után arra enged következtetni, hogy Izraelben kemény cenzúra működik azokkal szemben, akik … kik is? … miért is? … nem értem…! Azt sem értem, hogy milyen érvekkel tagadja a holokausztot az a karikaturista, aki egy kigúvadt szemű ember nyakába szorosra zárt bilincset rajzolt, s a lánc másik végén lévő béklyó-golyó (holokauszt felirattal) be van tömve emberünk szájába. A Hírszerző cikkének címe az, hogy „Itt vannak az iráni holokauszt-karikatúrák – nézegessen felháborító rajzokat!” Őszintén szólva ezek a rajzok engem nem tudtak kihozni a sodromból. Az ember akkor rajzoljon karikatúrát, ha valamire tényleg haragszik (érted és nem ellened!), ha van benne egy kis bölcsesség és egy kis humor. A rossz politikai karikatúrákból, mint ezekből is, csak a harag süt, hiányzik belőlük a bölcsesség és a humor.

Talán annak az izraeli újságírónak volt igaza, aki ugyanezzel a címmel hirdetett ellen-pályázatot izraeli karikaturisták számára. Talán ők pontosabban el tudják mondani, hogy hogyan nem létezett a holokauszt.

Most veszem észre, a Word helyesírás ellenőrzője sem ismeri a holokausztot, mindenütt pirossal húzza alá.

Felmerült a kérdés, hogy milyen antiszemita rajzok számítanak még törvényesnek? Úgy sejtem, az izraeli karikaturistáké bizonyára törvényesek lennének, bár még egyet sem láttam belőlük. Nem tudom, érdemes-e egyáltalán viccelni a holokauszttal, nem tudom, hogy a törvény mennyire ismeri, érti a humort. Amennyire a politikát ismerem, ott nem ismernek tréfát. (Annak idején Torgyán tiltott jelképek használatáért perbe fogta, mert komolyan vette, a gúnyból kitett vörös csillag miatt a „Marxim” éttermet. Pert nyert, ha jól emlékszem.) A válaszom tehát, hogy nem tudom, nem vagyok jogász, jobb lenne, ha nem próbálnánk meg kitapogatni ezeket a határokat.
 
A Karikaturista szakosztály tagjainak blogja. Tagjaink olyan jól összeszoktak, hogy nehezen viselik el a két szakosztály-értekezlet közti üresjáratot, ezért úgy döntöttek, hogy híreiket, gondolataikat, új ötleteiket, szakmai tapasztalataikat vagy kérdéseiket itt osztják meg egymással a nagy nyilvánosság színe előtt.
kommunikációs partnereink
T-Home
T-Mobile
T-System
Magyar Újságírók Országos Szövetsége © 2005 | impresszum | médiaajánlat | tipp a szerkesztőnek